Ne dőljön be a 124 éves néninek, aki csodaszereket reklámoz

2020. szeptember 29. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Átverős, a koronavírustól való félelmet kihasználó webshopokra fordult rá a fogyasztóvédelem. A próbavásárlások eredményeként egyre több vizsgált weboldal válik elérhetetlenné Magyarországról – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A csodát ígérő termékeket kínáló honlapokat jellemzően a szürke zónában mozgó, fiktív cégek működtetik. Árucikkeiket csak utánvétellel és készpénzben lehet megvásárolni, kikerülve a banki tranzakciókat. A jogszabály alapján járó 14 napos elállási lehetőséget nem biztosítják, elérhetőséget egyértelmű kötelezettségük ellenére sem adnak meg az oldalon. A világjárvány idején az ilyen cégek előszeretettel hirdetnek erős immunitást, gyors gyógyulást vagy hosszú életet ígérő étrend-kiegészítőket. Március óta ezért közel száz megtévesztő webáruházat ellenőrzött próbavásárlással az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT laboratóriuma.

A tapasztalatok szerint az oldalak hajmeresztő hazugságokkal környékezik meg a megtévesztésnek könnyen bedőlő célközönségüket. Az egyik oldal az állítólag 1896-ban született Erzsók nénivel készített álinterjúval ösztönzött vásárlásra. A kitalált matróna nyilatkozata szerint egy értisztító táplálék-kiegészítőnek köszönheti, hogy ilyen tisztes kort élt meg. (Ha tényleg létezne, 124 évével garantált helye lenne a Guinness Rekordok Könyvében.) Egy másik honlap szenzációként tálalta azt az álhírt, hogy Angela Merkel német kormányfőt egy magyar kórházban kezelték. A légből kapott tudósítás szerint az intézményben számára biztosított, magas vérnyomás elleni csodaszernek hála a kancellár „űrhajós lehetne”, az erei pedig „olyan tiszták, mint egy csecsemőé”.

Az oldalak úgy vannak felépítve, hogy a valódi interjúnak, komoly hírnek látszó szövegek a lap alján termékajánlóvá alakulnak. Felkínálják a közvetlen megrendelés lehetőségét, a szűkös készletre vagy csak az adott napon érvényes akcióra, kedvezményre hivatkozva adják meg az utolsó lökést. Gyakran nem létező személyek a terméket dicsérő véleményét is feltüntetik a honlapon.

Pénzköltés előtt minden esetben érdemes megnézni a jogsértő webáruházak adatbázisát, amelyben külön is kereshetők a csodát ígérő oldalak és termékek. Már közel félszáz ilyen honlappal szemben hozott hatósági döntés érhető itt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!