Magyarországon épül a Lenovo első európai gyára

2020. szeptember 29. – 17:07

frissítve

Magyarországon épül a Lenovo első európai gyára

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból. A beruházás több szakaszban közel ezer új munkahelyet teremt, és a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra, a kormány ezért 2 milliárd forinttal járul hozzá a 30 ezer négyzetméteres gyártócsarnok költségeihez – tette hozzá az MTI beszámolója szerint.

Szijjártó szerint az állami támogatást az is indokolja, hogy a Lenovo az itt készülő termékek több mint 90 százalékát külföldön értékesíti, így jelentős összeggel gyarapítja az exportteljesítményt.

A Lenovo alelnöke videóüzenetben beszélt a gyárépítés részleteiről. Guan Wei azt mondta, hogy Magyarországon asztali számítógépeket, grafikus munkaállomásokat, adatközponti termékeket fognak készíteni, és idővel még bővülhet is a termékportfólió.

A Lenovo vezetése számos európai helyszínt megvizsgált, végül a központi elhelyezkedés, a kiváló közlekedés, a jól képzett munkaerő és az előnyös gazdasági környezet miatt Magyarországot választotta – mondta.

Szijjártó szerint ez a keleti nyitás diadala

A nemzetközi cégek a válság miatt sorra jelentik be a termelési korlátozásokat, de az újraindítás Szijjártó szerint „nem lesz automatikus”. A járvány után a gyártási kapacitások világszerte oda összpontosulnak majd, ahol a leghatékonyabban működhetnek és a legkedvezőbb befektetési környezetet találják. A miniszter szerint a Lenovo döntése igazolja, hogy a vezető technológiai cégek bíznak Magyarországban, és igazolja a keleti nyitás létjogosultságát is.

A kínai tőkéért a világ minden részében sokan versenyeznek, köztük azok is, akik a nyilvánosság előtt amúgy hangosan bírálják a távol-keleti államot és akár Magyarországot is, a kínai befektetések miatt – mondta Szijjártó Péter. Megjegyezte ugyanakkor, hogy már évek óta a keleti tőke áll a világ beruházásainak többsége mögött, noha a 2008-as válság előtt még a nyugati világ uralta a globális beruházásokat.

Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a Lenovo üzeme azért is különösen fontos, mert a logisztikai központok után termelő tevékenységet hoz a főváros mellé.

---

(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Lenovo beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. szeptember 29-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!