Fejenként 65 kiló kaját dobunk ki egy év alatt, és ez javulásnak számít

2020. szeptember 29. – 15:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon az élelmiszerhulladék mennyisége 4 százalékkal csökkent 2016 és 2019 között – közölte kedden a Nébih. A 2019 végén 165 háztartás bevonásával végzett élelmiszerhulladék-felmérés szerint egy átlagos magyar állampolgár 65 kilogramm élelmiszert dob a szemetesbe évente, míg a 2016-ban ez a mennyiség még 68 kilogramm volt (bár ekkor kisebb volt a minta, csak 100 háztartást néztek meg).

A 4 százalékos csökkenés a hivatal szerint jelentős eredmény, mert az eltelt időszakban a vásárlóerő bővülése megközelítőleg 16 százalékos volt, tehát több pénze volt a magyaroknak ételt is vásárolni – ugyanakkor a képet árnyalja, hogy az élelmiszerárak az inflációt meghaladó mértékben nőttek.

Az élelmiszerhulladék összetétele nem változott 3 év alatt: leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe.

A mostani csökkenő tendencia fenntartásában a jövőben is fontos szerepe lesz a tudatos fogyasztóknak. Erre szeretné felhívni a figyelmet a hivatal szeptember 29-én, az élelmiszer-pazarlás elleni világnapon, amit az ENSZ kezdeményezésére idén szerveztek meg először.

A háztartási élelmiszer-pazarlást a Nébih a továbbiakban is nyomon követi. Eddig a közép-kelet-európai régióban egyedül Magyarországon készült felmérés ebben témakörben. A közeljövőben viszont várhatóan más nemzetek is megjelentetik majd adataikat, 2020-tól ugyanis minden EU-s tagállam számára kötelező az élelmiszer-hulladék mérése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!