Trump üzletemberként leginkább a trükközésben jeleskedik, adót alig fizet

2020. szeptember 28. – 08:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A The New York Times megszerezte Donald Trump vállalatbirodalmának adóbevallásait az elmúlt 20 évből. A dokumentumokból kiderül többek között, hogy Trump az elnöksége előtti 15 évből 10-ben nem fizetett személyi jövedelemadót, mert azt jelentette az adóhivatalnak, hogy legtöbb vállalkozása veszteséges.

A lap megszerezte, és az 1990-es évekig visszamenőleg átvizsgálta a Trump-cégeket összefogó Trump Organization tulajdonában lévő vállalatok adóbevallásait, és átnézte Donald Trump 2016-os és 2017-es személyi jövedelemadójának dokumentumait is. A feltárás eredménye némileg árnyalja Trump „zseniális üzletember” imázsát: az anyagból egy trükköző, adósságokat és (papíron legalábbis) veszteségeket halmozó adóelkerülő képe rajzolódik ki.

Az elnök saját bevallása alapján a Times szerint Trump 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett be az USA-ban. A cikk szerint Trump legtöbb vállalkozása – köztük a golfpályái és sok szállodája – veszteséges, az elnök „évről évre milliókat, hacsak nem tízmilliókat veszít”. Az adóbevallásokból kiderült, 2018-ban a Trump-vállalatok 47,4 millió dolláros veszteséget jelentettek be, miközben az éves pénzügyi jelentések 434,9 millió dolláros bevételről szóltak. A cikk szerint 2008-2009-ben a mostani elnök fő cégei összesen 1,4 milliárd dolláros veszteséget vallottak be.

A NYT azt is írja, az elnök üzleti vállalkozásai pénzt kaptak „lobbistáktól, külföldi tisztségviselőktől és másoktól, akik így akartak bejutni Trumphoz, vagy szívességhez jutni tőle”. Az is kiderül a dokumentumokból, hogy az elnöknek személyesen 421 millió dollárnyi hitele van, melynek többségét 4 éven belül kell visszafizetnie – Trump újraválasztása esetén a hitelezői abban a furcsa helyzetben találhatják magukat, hogy egy hivatalban lévő elnöktől kell behajtaniuk a tartozásokat.

A Times feltárásából az is kiderült, hogy bár az elnök megválasztása idején azt ígérte, a külpolitika irányítójaként nem üzletel tovább az országon kívül, elnöksége első két évében 73 millió dolláros bevétele volt az USA-n kívülről. Ennek túlnyomó része ír és skót golfklubjaiból származott, de befolyt hozzá pénz olyan autoriter berendezkedésű országokból is, amelyeket elnökként maga is többször bírált (pl. a Fülöp-szigetekről 3 millió, Indiából 2,3 millió, Törökországból 1 millió dollárhoz jutott). Ezzel összefüggésben bőven többet is adózott külföldön, mint otthon: az elnök és cégei Panamában 15 598 dollár, Indiában 145 400, a Fülöp-szigeteken pedig 156 824 dollár adót fizettek 2017-ben.

Az amerikai elnök vasárnap este tartott sajtókonferenciáján a Fehér Házban tagadta és „teljes mértékben hamis hírnek” minősítette a liberális lap állításait. „Valójában fizettem (személyi jövedelemadót), és ezt nemsokára meg is látják, amikor az adóbevallásaim feldolgozása készen lesz” – fogalmazott. Amikor az újságírók megkérdezték tőle, hogy mégis, körülbelül mennyi adót fizetett, Trump nem adott konkrét választ.

„Sokat fizettem, és rengeteg tagállami adót is fizettem. New York állam rengeteg adót fizettet. ”

– mondta. A cikk állításait a Trump Organization is visszautasította, Alan Garten, a vállalatbirodalom vezető jogtanácsosa a laphoz eljuttatott közleménye szerint „a közölt állítások elsöprő többsége, hacsak nem valamennyi, pontatlan”. Majd hangsúlyozta, hogy Donald Trump „az elmúlt évtizedben több tízmillió dollárnyi személyi jövedelemadót fizetett be, beleértve azt a több millió dollár személyi jövedelemadót, amelyet elnökjelöltsége 2015-ös bejelentése óta fizetett be”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!