50 pontos javaslatcsomagot rak össze az MNB a kormánynak

2020. szeptember 28. – 11:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olyan növekedési tervre van szüksége az országnak, amely a növekedés erősítése mellett, 2022-től képes biztosítani az automatikus konszolidációt, a meghatározó külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállását is – nyilatkozta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke az MTI-nek. Bejelentette azt is, hogy az MNB új, 50 pontos javaslattal támogatja a kormány munkáját.

A jegybanki javaslat részleteit a héten közli az MNB honlapján, de az alelnök a nyilatkozatban már utalt rá, milyen témákat érint majd; Virág szerint a kormányzati beruházások felpörgetése, az állami újlakás-építési programok erősítése, a beruházástámogató intézkedések és a célzott adócsökkentések óriási lökést adhatnak a gazdaságnak.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Mátyás király-emlékév projektbemutatóján a Magyar Nemzeti Levéltárban 2018. november 19-én.MTI/Máthé Zoltán
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Mátyás király-emlékév projektbemutatóján a Magyar Nemzeti Levéltárban 2018. november 19-én.MTI/Máthé Zoltán

Azt nem tartotta valószínűnek, hogy a tavaszihoz hasonló, teljes gazdasági leállással kell számolni, viszont megjegyezte, hogy a kilábalás elhúzódása a vállalatok üzleti terveinek általános újraértékelését okozza majd. „Sok vállalat a járvány első hullámában felélte tartalékait, így most akár erőteljesebb alkalmazkodásra is kényszerülhetnek” – mondta.

Virág Barnabás szerint a munkapiacon a második hullám kifutásáig a fókuszt ismét a munkahelyek védelmére kell helyezni. Az első hullám során már sikerrel alkalmazott bértámogatások kibővítésére újból szükség lehet, miközben a munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményeinek célzott növelését is érdemes megkezdeni. Az aktív munkapiaci politikák további erősítésével javítani kell a munkaerő képzettségét, támogatva, hogy az újraindulás során a foglalkoztatottak már a versenyképesebb vállalatoknál helyezkedhessenek el.

„A következő években a bankrendszer működésének prociklikussága újból felerősödhet” – mondta. A moratórium meghosszabbítása megfelelő megoldást nyújt a járvány miatt átmeneti törlesztési problémákra, de szerinte a nemteljesítő hitelállomány és a bankrendszeren kívüli szállítói tartozások emelkedésére is jó előre készülni kell.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!