Gigászi bébiangolna-szállítmányt koboztak el Kanadában

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
500 ezer kanadai dollár, azaz 130,76 millió forintnak megfelelő értékű angolnát fogtak a kanadai határőrök, de nem ám élővízből, hanem csempészektől – írja a CBC. Az eset a torontói Pearson reptéren történt, a határőrség és a halászati-óceánügyi hatóság emberei 109 kilogramm angolnabébit koboztak el, amit a tengerentúlra akartak szállítani a csempészek.
A magas gasztronómiában igen kelendő és drága bébiangolnák halászata már erőszakot is szül a kanadai Atlantikum két tartományában, Új-Skóciában és Új-Brunswickban, március 11-én le is zárta a kormány az angolnahalászati szezont. A csöppnyi angolnákat általában Ázsia távol-keleti részére viszik, ott fölnevelik, majd szusiba és egyéb ínyencségekbe kerülnek.
A bébiangolna kilós ára (5000 kanadai dollár, azaz 1,3 millió forint) már meghaladja a homárét, tengeri herkentyűkét, sőt a lazacét is. Nem csoda, hogy a bűnözés is rácuppant az üzletre, csak idén eddig 149 embert vettek őrizetbe angolnabűnök miatt, illetve kb. 208 kilo angolnát foglaltak le a kanadai hatóságok.