Gianniék étterme otthagyja az Oxygen Wellness alsó szintjét

2022. május 30. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

„Közel egy évvel ezelőtt megnyitottuk a Terrát, Ti pedig szerettétek, éltettétek, és ezért nagyon hálásak vagyunk. Minden percét élveztük, reméljük, hogy Ti is, viszont most búcsúzunk Tőletek. Máshol más formában találkozhattok a csapatunkkal!” – ez a rövid közlemény jelent meg hétfőn a Terra Restaurant hivatalos Facebook-odalán.

Gianni Annoni résztulajdonos és Haraszti Zsolt executive chef tavaly nyitott éttermet a Naphegyen található Oxygen Wellness alsó szintjén. A Terrát az Indexnek adott nyilatkozatuk szerint most azért zárjál be, mert az indulás után mínuszokat nem a megfelelő ütemben faragták le, a hely tulajdonosai pedig olyan vendéglátást szerettek volna tőlük, amit a minőségi bisztrókínálatra építő páros nem akart vállalni.

A Facebook-poszt és Gianniék nyilatkozata is utal arra, hogy a páros máshol folytatja a közös munkát, de erről további részleteket egyelőre nem árultak el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!