Putyin után tényleg Trump zsarolhatja Európát a gázzal?

Vlagyimir Putyin gázfegyvere besült 2022-ben, amikor Európa kényszerűségből, de sikeresen levált az orosz vezetékes gázról. Most, 2026 elején, Donald Trump LNG-zsarolási potenciálja a kérdés. A számok azt mutatják, hogy Európa energetikai szuverenitása hatalmasat nőtt, de egy kritikus csapda még lehet: ahogy a szén eltűnt, a gáz lett a mankó, amihez a rendszer nyúlhat, ha nem süt a nap. Egy új függőségről van szó, vagy azért előrébb vagyunk?

A megújulók kicsavarták a fegyvert az exportőrök kezéből

Az elsődleges érv amellett, hogy Trump nem tudja sakkban tartani Európát, az, hogy a villamosenergia-mixben a fosszilis energiahordozók szerepe drasztikusan megváltozott: mennyiségileg már nem ők diktálnak.

2026-ra eljutottunk oda, hogy a nap- és szélenergia termelése határozza meg a fosszilis termelést, nem fordítva. A korábbi „zsinórtermelés” logikája megszűnt, a fosszilis források szolgáivá váltak az időjárásfüggő megújulóknak. 2015 és 2025 a konvencionális források termelése meredeken csökkent. Hat kulcsfontosságú forrás uralja a termelés 92,7 százalékát.

Európa elérte a 69,4 százalékos karbonmentes termelési arányt 2025-ben. Ez azt jelenti, hogy az év nagy részében az „üzemanyag” ingyen van (szél, nap) vagy belső forrás (atom, víz), így az importfüggőség volumene valóban radikálisan csökkent.

A fosszilis termelés 89 százalékban a megújulók függvénye a T-Energy adatai szerint. Ha fúj a szél, nincs szükség cseppfolyósított földgázra (LNG), vagy legalábbis drasztikusan kevesebbre.

Lehet Trumpnak mégis aduja?

Az EMBER nevű energetikai agytröszt legfrissebb árampiaci jelentése, a European Electricity Review 2026 és a T-Energy 2026. januári jelentésének fent idézett és további adatai azonban rámutatnak egy veszélyes tendenciára. A Putyin-féle függőség (állandó, nagy volumen) helyett egy strukturális függőség alakult ki.

1. A fosszilis kivezetés felemás.: míg a szén részaránya 22-ről 10 százalékra zuhant (2015-2025), addig az összes gáz részaránya nőtt: 9,1-ről 13,3 százalékra.
2. Nincs menekülőút: a megújulók és a gáz/atom dominanciája miatt az egyéb alternatívák (geotermia, biogáz) háttérbe szorultak. Ez nem jó, határozott szabályozói lépések szükségesek utóbbiak részarányának növelésére, hogy ha a megújuló termelés kiesik, ne csak a gáz maradjon rugalmas tartaléknak.
3. Az alaperőművek paradoxona: a rendszerirányítás napos órákban kénytelen jól működő, tiszta besorolású, atom- és vízenergiával termelő erőműveket is visszaterhelni, hogy helyet csináljon a napnak/szélnek. Ez technológiailag és árazásban kiszolgáltatottá teszi a rendszert: amikor hirtelen eltűnik a nap/szél, a gyorsan indítható gázturbináknak kell azonnal reagálniuk, ami felértékeli az LNG flexibilitását.
4. Árnyomás: hiába a rekord megújuló termelés (mint 2026. január 9-én) és ennek nagyon alacsony önköltsége, a hazai áramtőzsde árai nőttek az előző évhez képest. Ez azt mutatja, hogy a gáz ára még mindig képes rángatni az áramárat, akkor is, ha a mixben százalékosan kisebb a súlya.

Putyin és Trump stratégiai pozíciója

Visszatérő érv az energiaátmenet energetikai függetlenséget megkérdőjelezőknél, hogy a függés az függés, bárkihez is köti a kontinenst vagy Magyarországot.

A fenti vázlatos áttekintésből is látszik az alapvető különbség a kétféle ráutaltság között: az egyik arra épít, hogy csak egyetlen forrásból lehessen vásárolni, és technológiájában is erre az egy termékre fűzi rá az ellátást. A másik viszont már a piacra lépéséhez is feltételezi az alternatív műszaki és elszámolási mechanizmusok meglétét. Itt ha valaki korlátozni próbálja a kínálatot egy forrásból, akkor van kikötői terminál, piaci kapcsolat és együttműködő európai hálózati rendszer ahhoz, hogy alternatív forrás léphessen a helyére. A világ (és nem csak az USA) LNG-termináljainak növekvő számáról és kapacitásáról már sokat írtunk.

Maradtak kérdőjelek

A politikai klímacélok és a mérnöki/felhasználói valóság között azonban valóban hatalmas az űr: a tervekhez évi akár 344 milliárd eurós beruházási deficit, valamint drámai, 600 milliárd eurós hálózatfejlesztési igény társul. A következő három-hét évben a hálózat a lassuló elektrifikációval (a hőszivattyúk és e-autók eladásának visszaesése/tervektől elmaradása) együtt se tud lépést tartani a fogyasztással, ami gyakori negatív árakat és hálózati „dugókat” okozhat. Tizenöt éves távlatban pedig az mesterséges intelligencia (MI) és az adatközpontok révén az áramigény megduplázódhat, ami rugalmassági kapacitások nélkül már súlyos ellátásbiztonsági kockázat.

• Hároméves távlat (2029-ig): a szűk keresztmetszetek kora. A napenergiaboom folytatódik, de a fogyasztás elektrifikációja lassul. A hőszivattyúk (-26,9%) és elektromos autók (-2,9%) piaca 2024-ben visszaesett, amit az Európai Hőszivattyú Szövetség és a Deloitte adatai is alátámasztanak. Ezzel együtt további gyakori negatív árak várhatóak.
• Hétéves távlat (2033-ig): a „vízválasztó”. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2030-ra az EU megújuló kapacitása 67 százalékkal, 1612 gigawattra nő. Ugyanakkor az Ember agytröszt elemzése a tagállami terveket összegezve ennél óvatosabb (1100 GW körüli) célt mutat. A Deloitte szerint, ha a tervezett rugalmassági kapacitások nem valósulnak meg időben, az ellátásbiztonsági kockázatok jelentősen megugranak erre az időszakra.
• 15 éves távlat (2041-ig): a „villamosított Európa” (vagy stagnálás). Az Európai Bizottság 2040-es modelljei az áramigény megduplázódásával számolnak. A McKinsey elemzése azonban óvatosabb: szerintük a kereslet 2030-2035 között akár tetőzhet is. A hajtóerő az MI és az adatközpontok lesznek (évi 17 százalékos növekedés, 3-4 százalékos globális részesedés mellett).

Mivel az infrastruktúra fejlesztése relatíve lassú és nagyon drága, a gazdasági versenyképesség és a politikai célok elérése új műszaki megoldást kényszerít ki: a termelésütemezés forradalmát.

Ha a hálózat nem bővül elég gyorsan, a fogyasztásnak kell idomulnia. A robotizáció és az MI (okos időzítés) révén a fogyasztás maga is átalakul, rugalmassá válik.

Az energiafaló folyamatok (olvasztás, vízkezelés szivattyúzási műveletei, elektrolízis, hűtőházak/terményszárítók munkája) időjárás- és áramtőzsde-alapú ütemezése már létező gyakorlat, a vállalatok ezt fogyasztóoldali szabályozásnak vagy terheléseltolásnak hívják. Ez csökkenti a drága gázos kiegyenlítés kényszerét. Közben azonban a szabályozásnak támogatnia kell az energiaközösségek, okozhálózatok, aggregátorok és virtuális erőművek fejlődését is a központosítással szemben.

Kisebb energia-bunkósbot

Nemrégiben Chris Wright, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere az EU zöldenergia-stratégiáját hatástalannak és pénzkidobásnak nevezte. Bár a kritika rátapint a magas integrációs költségekre és a piaci anomáliákra (lásd az áramtőzsde árait), tudatosan elvéti a stratégiai lényeget: Európa az „olcsó” fosszilis függőséget technológiai szuverenitásra cseréli. Az EU nem egyszerűen energiát vásárol; egy saját, regionális, autonóm energetikai és ipari rendszert épít.

Az adatok alapján tehát Trump (vagy bárki más) „energia-bunkósbotja” mára kisebb lett, de sokkal pontosabb: térdre kényszeríteni már nem tudja az európai gazdaságot, de az áramárakat magasan tarthatja. A megújulók megvédték Európát az összeomlástól, de (még) nem védik meg az árvolatilitástól. A válasz erre már nem az erőművekben, hanem a digitalizált, okos elosztásban és fogyasztásban rejlik.