Miért nem megy az olaj ára az egekbe, ha egyre forróbb a helyzet Iránban?

Miért nem megy az olaj ára az egekbe, ha egyre forróbb a helyzet Iránban?
Iráni olajszállító hajó 2019-ben – Fotó: Jorge Guerrero /AFP

Nem lőtt ki az olaj világpiaci ára annak ellenére sem, hogy a világ egyik legnagyobb kitermelője Irán, amelynek gazdasága és politikai rendszere közel van az összeomláshoz, az Egyesült Államok pedig beavatkozást mérlegel, illetve 25 százalékos vámot vetne ki Irán kereskedelmi partnereire.

Miért fontos ez? A hasonló helyzetek, vagyis az olajpiac meghatározó országainak potenciális rezsimváltásai szinte azonnal 100 dollár köré szokták repíteni az olaj árát, most azonban egyelőre csak 65 dollárig emelkedett a 60 dollár körüli sávból, ami azt jelzi, hogy a helyzetet a piac most másként értékeli.

Előzmények: Irán az utóbbi években a szankciók miatt fokozatosan elvesztette egykori, jóval meghatározóbb világpiaci szerepét.

  • Az ország a világ még ki nem bányászott olajkészleteit nézve a harmadik-negyedik legnagyobb szereplő, a teljes olajvagyon 9 százaléka tartozik a területéhez.
  • Az elmúlt hónapokban a közel-keleti ország jelentősen növelte az olajtermelését, csakhogy a helyi rezsim távozását követelő tüntetések, a gazdaság megroppanása, a venezuelai amerikai beavatkozás, majd az USA egyre erősebb politikai és gazdasági nyomása miatt az olaj exportja egyre nehezebbé válik.

Számokban: az iráni olajkitermelés csúcsa 1974-ben napi 6 millió hordó volt, de a sorozatos háborúk és polgárháborús viszonyok, illetve a nemzetközi szankciók miatt 2019-re napi 3 millió hordó alá esett.

  • Ezt sikerült az utóbbi időben újra 4 millió hordóra feltornászni.

Felülnézet: az iráni olaj 90 százalékát a Kínában működő, magukat független piaci szereplőnek beállító olajfinomítók vásárolják fel, a látszatfüggetlenséggel Kína a nyugati országok szankcióit kerüli ki.

  • Kína olajimportjának több mint 13 százaléka jön Iránból, iráni szemszögből nézve pedig a teljes export 90 százaléka Kína felé távozik.
  • Oroszországhoz hasonlóan Irán is csak komoly árengedménnyel tudja értékesíteni az olaját, mert a vevők beárazzák a szankciós kockázatokat.
  • Emiatt az iráni gazdaság komoly bevételtől esik el, ami rontja az egyébként is súlyos pénzügyi helyzetet.

Mi következik? Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos (Amerikába irányuló termékekre vonatkozó) vám kivetését helyezte kilátásba minden olyan országra, amely Iránnal kereskedik.

  • Irán legnagyobb kereskedelmi partnere Kína, amely az USA-val vívott vámháborúját nemrég nyugvópontra juttatta azzal, hogy belengette a ritkaföldfémek exportjának leállítását, vagyis kitette az asztalra az adu ászt.
  • Nem világos ezért ma még, hogy ez a vám valaha életbe lép-e, és milyen részletszabályokkal, mert Kína azonnal megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba.
  • Iránnal még ma is mintegy 140 ország kereskedik, ezek között van sok olyan is, amely csak humanitárius céllal és elhanyagolható volumenben.
  • Tavaly márciusban egyébként Trump hasonló lépést jelentett be Venezuelával szemben is, de abból semmi nem lett.

Reakció: Pletser Tamás, az Erste elemzője szerint az OPEC, vagyis a nagy olajtermelő országok jelentős részét egyesítő szervezet tagjainál van elég szabad kapacitás egy iráni stop esetére, de a világpiacon ettől függetlenül is kínálati bőség van, a venezuelai beavatkozás után a piac azt reméli, hogy onnan is több olaj kerül ki.

  • Emellett lehetetlen megbecsülni, hogy mi lesz az iráni tüntetések kimenetele, ez összességében nem mozdítja felfelé érdemben az árakat – tette hozzá.

Tágabb kontextus: nemzetközi elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy Irán a kényszerű kitermeléssel csapdába lavírozhatta magát: az ország működéséhez elengedhetetlen a helyi földgázmezők kitermelésének fenntartása, csakhogy az ennek hozadékaként felszínre hozott olajat technikai okokból záros határidőn belül értékesíteni kell.

  • Jelenleg már 160 millió hordó olaj várakozik eladatlanul iráni tankhajókban, ez több mint 75 százaléka a világ teljes, hajókon lévő készletének.
  • Amennyiben a rezsim bukik és/vagy a szankciókat feloldják, ez a mennyiség rá fog zúdulni a világpiacra.
Kövess minket Facebookon is!