Paks I nagyon kell, Paks II nem igazán

Kifejezetten megosztottak voltak a G7 Paradigma konferencia nukleáris energiáról szóló kerekasztal-beszélgetésének résztvevői a terület jelenével, kilátásaival és a paksi bővítéssel kapcsolatban is. A beszélgetés az „Atomreneszánsz vagy zsákutca?” címet viselte, és már ebben a kérdésben sem volt teljes egyetértés.

Technológiai áttörés vagy tőzsdei lufi?

Mezősi András, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) kutató főmunkatársa adatokkal alátámasztva kiemelte, hogy míg a villamosenergia-felhasználás világszinten folyamatosan nő, addig a nukleáris termelés csak stagnál. Ennek eredményeként az atomenergia szerepe a globális áramtermelésben fokozatosan csökken.

Míg 1985-ben a termelés 15-16 százalékát adták az atomerőművek, ez tavalyra 9 százalék alá csökkent.

Az EU-ban 38-39 százalék környékén volt a csúcs, jelenleg azonban már csak 25 százaléknál tartunk.

A beszélgetés többi résztvevője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelmúltban több állam hozzáállása is változott a nukleáris projektekhez, így olyan országokban is terveznek beruházásokat, amelyek korábban inkább távolodtak az atomenergiától. Beck Zsófia, a BCG integrált energiaközmű szegmensének globális vezetője azt mondta, hogy becsléseik szerint

a jelenlegi 370 gigawattnyi kapacitás mellé 300 gigawattnyi új kapacitás épülhet ki, ebből ötven olyan országokban, amelyekben korábban egyáltalán nem voltak atomerőművek.

Hugyecz Attila, a Paks II Zrt. nemzetközi kapcsolatok szakterületének vezetője pedig azt emelte ki, hogy nemcsak a régi atomerőművek pótlására épülnek új létesítmények, hanem teljesen új kapacitásokat is behúznak a rendszerbe.

Hosszan beszélgettek a résztvevők a kis moduláris reaktorokban (SMR) rejlő lehetőségekről is. Egyetértettek abban, hogy itt az üzleti modell sem teljesen kiforrott még, a költségek pedig láthatóan magasak. A technológia jövője attól függ, hogy az egységnyi termelés költségét le lehet-e szorítani a nagy erőművek szintjére.

Ez alapján egyelőre nehéz eldönteni, hogy technológiai áttörésről vagy tőzsdei lufiról van-e szó.

Az azonban biztos, hogy érdeklődés van a technológia iránt. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára azt mondta, hogy az SMR-ek elsősorban az építési idő lerövidítése miatt lehetnek vonzók. Ez egyrészt csökkenti a finanszírozás költségeit, másrészt a politikai kockázatot is mérsékli. Ha ugyanis valaki egy politikai cikluson belülre tud hozni egy ilyen beruházást, akkor kisebb lesz az esélye, hogy egy kormányváltás esetén lefújják a projektet.

Kell-e nekünk paksi bővítés?

A politika szerepe pedig megkerülhetetlen ezen a területen. Abban ugyanis minden résztvevő egyetértett, hogy valamiféle állami szerepvállalás nélkül nem tudnak nukleáris projektek megvalósulni. Ez nem törvényszerűen azt jelenti, amit Magyarországon is láthattunk, azaz hogy konkrétan egy állami beruházó építteti az erőművet, de például a villamos energia későbbi átvételi árának garantálásával vagy a megtérülés biztosításával mindenhol megjelenik az állami szerepvállalás.

Ez a kérdés pedig már átvezetett a paksi bővítéshez is. A beszélgetés előtt a közönség is szavazott arról, hogy véleményük szerint megépül-e Paks II az eredetileg tervezett formában.

A válaszadók több mint 90 százaléka mondta azt, hogy nem: közöttük nagyjából fele-fele arányban voltak azok, akik úgy vélték, hogy módosításokkal valósul meg a projekt, és akik azt valószínűsítették, hogy teljesen lefújják.

A panelbeszélgetés résztvevőinél kicsit azért mások voltak az arányok. Aszódi Attila – akiről Beck Zsófia megjegyezte, hogy vélhetően az egyetlen ember a teremben, aki látta a bővítésről szóló 2014-ban aláírt szerződést – azt mondta: 12 éve jó szerződést kötöttek, ami érvényben van. Hozzátette azt is, hogy álláspontja szerint Paks II megvalósítható, és érdekünkben is áll a megvalósítása.

Nem mindenki értett azonban egyet ezzel. Mezősi András felidézte: a 2010-es évek közepén senki nem számított arra, hogy ilyen mértékű napelemboom jön Magyarországon, és ez napközben nulla közeli árhoz vezet majd a piacon. Kiemelte, hogy várakozásaik szerint ez az árkörnyezet tartósan megmaradhat, így pedig nem nagyon van olyan üzleti terv, amelyben megtérülő lehet egy atomerőmű-beruházás.

Hasonló álláspontot képviselt Beck Zsófia is, aki úgy fogalmazott: 2035-re nincs szükség Paks II-re, mert nem fog olyan mértékben nőni a hazai áramigény, hogy tudjunk mit kezdeni az új blokkok termelésével. Éppen ezért ő sem most, sem a későbbiekben nem valósítaná meg a projektet.

Prioritás az üzemidő-hosszabbítás

A konferencia későbbi szakaszában Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter is megemlítette a paksi bővítést, amelyről azt mondta: a kormány a projekt teljes körű átvizsgálását vállalta. A tárcavezető a meglévő paksi blokkok üzemidő-hosszabbítását ugyanakkor prioritásnak nevezte.

Erre Bertalan Zsolt, az MVM-csoport vezérigazgatója is kitért egy másik kerekasztal-beszélgetésen. Az állami cég vezetője azt mondta: nem kétséges, hogy az üzemidő-hosszabbítást meg kell valósítani. A folyamat ugyanis úgy biztosíthat további húsz évre 2000 megawattnyi kapacitást az országnak, hogy a beruházási költségek sokkal alacsonyabbak, mint ha új erőműveket építenénk. „Ennél jelenleg nincs jobb beruházás” – fogalmazott.