„Egyértelmű a kormány állásfoglalása, megértettük” – reagált a Mol az ukrán tárolás ügyében

A G7 Paradigma konferencia vezetői kerekasztalán Magyarország két legnagyobb energiavállalata, az MVM és a Mol-csoport vezetője egyebek mellett az energiabiztonságról és a nemzetközi környezet által támasztott kihívásokról mondta el véleményét.
Az utóbbival kapcsolatban Bacsa György, a Mol csoportszintű stratégiai ügyvezető igazgató egyebek mellett arról beszélt, hogy az orosz-ukrán háborúban a felek jól láthatóan a társadalmi normalitást próbálják kizökkenteni a mélységi csapásokkal, amelyek súlyos károkat okoznak az orosz finomítókban. Igaz, abban továbbra is reménykednek, hogy lesz egy energetikai tűzszünet, az Egyesült Államokban nemrég elfogadott új szankciós törvény is a háború fokozatos lezárását akarja elősegíteni.
A nemrég elhunyt republikánus képviselőről, Lindsey Grahamről elnevezett törvénynek*
A vezető emlékeztetett arra, hogy hazánknak és Szlovákiának van szankciós mentesítése a Barátság vezeték használatára, ennek a hosszabbítása is aktuális lesz a következő hónapokban (a Külügyminisztérium Bloombergnek adott válaszából az derült ki, hogy Magyarország mentessége november 21-én jár le, a parlament Külügyi Bizottságának elnöke Washingtonban lobbizott a hosszabbításért).
Ukrán tárolás Magyarországon?
A hét eddigi talán legfontosabb – egyben legfurcsább – energetikai történése az volt, hogy miután felmerült, hogy Ukrajna Magyarország területén tárolna üzemanyagot a Mollal együttműködésben, Magyar Péter azt mondta, hogy a Tisza-kormány alatt ez nem fog megtörténni.
Ezzel kapcsolatban Bacsa György emlékeztetett, hogy nem szokatlan a stratégiai készletek részben külföldi tárolása kormányközi megállapodások alapján, erre hazánk esetén is van példa. Ukrajna – nyilván a területét érő orosz csapások miatt – több országgal szeretne erről megállapodni, nem csak Magyarországgal.
A vezető a konkrét üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy az ukrán Naftogaz a Mollal együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, de ez csak arról szólt, hogy megvizsgálják a magyarországi üzemanyag-tárolás lehetőségét. Ez egy projekt-előkészítő lépés, amely nem kötelező érvényű. De egyértelmű a kormány állásfoglalása, megértettük – tette hozzá Bacsa György.
A NIS megvásárlása
A szerb olajvállalat megvásárlása kapcsán Bacsa György azt mondta: a tárgyalási folyamat lezárult, de az engedélyeztetés továbbra is folyamatban van, és ezek határidő nélküli hatósági eljárások.
Az Egyesült Államokból egyebek mellett végrehajtási engedélyt is kell majd szerezni, és az (amerikai szankciós rezsimet működtető) OFAC-tól (Office of Foreign Assets Control) az ügylet szankcióbiztos kifizetésére is engedélyre lesz szükség. Hullámozva zajlanak a tárgyalások, de van egy gyorsulása az eseményeknek – tette hozzá Bacsa György.
Mohu-problémák
Bacsa György beszélt a hazai hulladékgazdálkodási rendszerről is, amelynek elindult a kormányzati átvilágítása. Szerinte sok sebből vérzik a rendszer, a lakossági rezsicsökkentett tarifa messze van a piaci viszonyoktól, az ebből fakadó keresztfinanszírozást pedig országosan helyre kellene tenni. Erre azért is szükség lenne, mert új típusú hulladékgazdálkodási infrastruktúrára van szükség, kellene az országba egy-két új hulladékégető, aminek a beruházási igénye darabonként félmilliárd eurós. Ehhez a Mohu megtalálta a technológiai partnereket, de a beruházás elindításához felül kell vizsgálni a díjszabási rendszert.
De azt is el tudjuk fogadni, ha még nem érett meg arra a helyzet, hogy ezt a helyzetet valaki komplex módon kezelje – tette hozzá a molos vezető.
Kulcsszerepben a Duna
Bertalan Zsolt, az MVM-csoport vezérigazgatója a nyári energiakrízisre visszatekintve arról beszélt, hogy rövid-, közép- és hosszú távon is foglalkoztak és foglalkozni fognak a helyzettel. Kinevezésekor ő maga sem gondolta volna, hogy a Duna vízhozama és hőmérséklete ilyen kulcskérdéssé válik, de már látszik, hogy ez a probléma tartósan velünk lesz, hiszen könnyen elképzelhető az aszály folytatódása.
A vezető reméli, hogy a paksi fenékküszöb tartós megoldás lesz; jelenleg beválik, 50 centivel emeli a vízszintet, ami nagyon jelentős, hiszen a válság mélypontján millimétereken múlt, hogy nem kellett leállítani az utolsó turbinát.
Bertalan Zsolt az árampiaccal kapcsolatban beszélt arról is, hogy ne csak erőművekkel szabályozzunk, hanem a fogyasztói oldalon is. A fogyasztói oldali befolyásolás még gyerekcipőben jár, nehezen ösztönözhetők a szereplők még piaci, pénzügyi alapon is. Sok terv van erre az MVM-nél, ilyen például a lakossági rezsisávhatár fölötti dinamikus tarifaképzés. Meglátjuk, mennyire reagálnak rá – tette hozzá az MVM vezérigazgatója.
(A G7 Paradigma konferencia további előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek összefoglalói ide kattintva érhetők el.)