700 forintért visz ki a reptérre a zágrábi robotaxi, lesz is még pár ezer belőle Európában

700 forintért visz ki a reptérre a zágrábi robotaxi, lesz is még pár ezer belőle Európában
A Wayve tesztautója – Fotó: Ben Stansall / AFP
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Több mint kétezer robotaxit tervez forgalomba állítani Európában az Uber és a kínai Pony, amivel élénkülhet az önvezető gépjárművek terjedése és az ágazatban folyó verseny a kontinensen, írja a Bloomberg. A két cég Zágrábban, a horvát Vernével együttműködve indította el idén tavasszal az első európai kereskedelmi robotaxi-szolgáltatást, amely hamarosan négy további városban is megjelenhet.

Előzmények: az Uber a Wayve Technologies Ltd.-vel együttműködve már engedélyt szerzett felügyelt robotaxi-szolgáltatásra Londonban, és egy másik autonóm mobilitási programot is tesztel a brit fővárosban a Baiduval. Amerikában azonban kérdésessé vált, hogy fennmarad-e az Uber és az önvezető technológiákat fejlesztő Waymo közötti partnerség – utóbbi szintén gyorsan terjeszkedik szerte a világban.

Alulnézet: a robotaxikat jellemzően több vállalat működteti, Zágrábban például a Pony adja az önvezető technológiát, az Uber befektetőként van jelen, de saját platformján is értékesíti a szolgáltatást, és a Verne üzemelteti a flottát. Egy fuvar ára fixen 1,99 euró (nagyjából 725 forint), ami a hagyományos taxis viteldíjak töredéke; igaz, a robotaxik csak egy, a belvárost és a repülőteret lefedő zónában járnak.

Számokban: a bevezető áron kínált robotaxiért várólista alakult ki, mert a szolgáltatás egyrészt jól működik, másrészt rendkívül olcsó – a zágrábi belváros és a repülőtér között akár 35 euró is lehet a taxi útiköltsége.

  • San Franciscóban már túl vannak az első kísérleti fázisokon a robotaxi-szolgáltatók, és itt van példa a hagyományos taxis viteldíjnál drágább és olcsóbb önvezetős tarifára is.
  • Mérföldenként 9,6 dollár volt az év elején a Waymo átlagos viteldíja (ez mintegy 1900 forint kilométerenként), míg a szintén önvezető taxikat működtető Tesláé csak 4,3 dollár volt. Az Uber és a Lyft sofőrös autói 6,4-6,9 dolláros mérföldenkénti tarifa mellett szállították az utasokat.
  • Összehasonlításképp Budapesten a taxik kilométerdíja 520 forint.

Miért fontos ez? A robotaxik eleinte olcsóbb alternatívát jelenthetnek a sofőrös taxikhoz képest, ám amint megnő az elfogadottságuk, meredeken drágulhatnak, amit San Francisco esete is mutat. Mindenesetre fennáll a veszélye a hagyományos szereplőket kiszorító árazásnak, már csak azért is, mert a még kísérleti projektek mögött tőkeerős befektetők állnak, figyelmeztet az egyik londoni fuvarcég vezetője.

  • Az Uber budapesti kiszorításában is szerepet játszott a tíz éve még „közösségi autózásként” működő szolgáltatás alacsonyabb ára a hagyományos taxizáshoz képest. Ha Magyarországon is megjelenik a robotaxi, kérdéses lesz a fogadtatása, miközben a bevezető ár nemcsak a piacformálást, hanem a város feltérképezéséhez szükséges adatgyűjtést is szolgálja.

Kövess minket Facebookon is!