Úgy sikerült összerakni a hazai energiarendszert, hogy „az egész régió Magyarországból él”
A magyar energiarendszer rengeteg hibájára rávilágított a mostani válság. Eddig elsősorban az ellátási kérdések és a hiányzó kapacitás volt a fókuszban, de a dolognak van egy elég súlyos anyagi oldala is. Az elmúlt évek átgondolatlan fejlesztésein évente százmilliárdokat bukik az ország, miközben az egészségesebb energiamixszel bíró régiós országok és kereskedőik rengeteget kereshetnek a magyar rendszer hibáin. A cechet végső soron a hazai vállalatok fizetik meg, ez pedig a teljes nemzetgazdaságnak rossz.
A nyári modell
Múlt héten részletes cikkben mutattuk meg, hogy honnan érkezik az áram Magyarországra azokban az órákban, amikor a paksi atomerőmű kiesése miatt erősen visszafogott termelés az áramigénynek csak töredékét képes fedezni. Az egyik fontos megállapítás az volt, hogy elvileg lenne hazai gáz- és szénalapú erőművi kapacitás, amely átvehetné a paksi termelés nagy részét, mégsem ez történt.
Az itthoni erőművek a Paks miatt hiányzó mennyiség alig negyedét-ötödét vették át, a többit importból fedeztük. Ennek pedig egyszerűen piaci okai voltak: a hazai termelés drágább lett volna, mint külföldről villamos energiát behozni.
A cikk másik fontos megállapítása pedig az volt, hogy bár az import jelentős hányada Szlovákia felől érkezett az országba, ám ennek az áramnak a zöme valójában nem északi szomszédunktól származott, rajtuk is csak keresztülfolyt. A hazai többletigényt kiszolgáló villamos energia nagy része minden jel szerint Csehországból érkezett.
A cseh termelés és export a nap során végig elég szépen lekövette a magyar keresletet. Nem fedezte ugyan a teljes itteni hiányt, de elég jelentős részét igen. Ezt a fenti ábrával szemléltettük. A grafikon azt mutatja meg, hogy augusztus első napjaiban a cseh áramtermelés és -kivitel akkor pörgött fel, amikor a magyar import is.
Ám ami ennél is érdekesebb, hogy ez egyáltalán nem egyedi eset. Nyáron lényegében végig ez a modell. A lenti ábra június második felében mutatja meg minden napra negyedórás bontásban a hazai és cseh export-import szaldót (tehát a behozatal és kivitel aktuális különbségét), illetve a csehországi termelést. Jól látszik, hogy a folyamatok szinte mindennap nagyon hasonlók: a magyar és a cseh külkereskedelem egymás inverzeként alakul, miközben a cseh többlettermelés a magyar keresletet követi.
A mostani helyzethez képest annyi a nem jelentéktelen különbség, hogy június második felében működött a paksi atomerőmű. Azért is választottuk ezt az időszakot, mert ebben a bő két hétben szinte végig teljes kapacitáson termelt Paks. Csak június legvégén kellett visszaterhelni az erőművet a hőség miatt, ám akkor is csak szűk negyedével csökkent az előállított villamos energia mennyisége.
Olcsón adunk, drágán veszünk
Összességében tehát az látszik, hogy ha nagyjából normálisan üzemel a paksi atomerőmű, akkor napközben – amikor termelnek a hazai napelemek – a magyar piacon túlkínálat van, azaz sokkal több az áram, mint amennyit elhasználnánk, ezért ilyenkor exportálunk. Naplemente után aztán hirtelen visszaesik a termelés, és ezzel párhuzamosan megugrik a fogyasztás, így ebben az időszakban jelentős importra szorulunk.
A cseh export és termelés pedig általában pont fordítva alakul. Náluk napközben esik vissza az export, vagy fordul át egyenesen importba, és az esti órákban pörög fel a kivitel.
A két ország áramkereskedelme közötti különbség igazából akkor nyer értelmet, ha a korábbi ábrán a termelési, illetve export-import adatok mellett feltüntetjük az áramár napon belüli alakulását is. Ezt mutatja a fenti grafikon, amiről így már könnyen leolvasható, hogy
míg Magyarországról akkor exportálnak villamos energiát, amikor az áram ára rendkívül alacsony, extrém esetben nulla vagy akár negatív, és akkor importálnak, amikor nagyon magas, addig a cseheknél épp fordítva. Ott akkor nő az import, amikor olcsón lehet vásárolni, és akkor ugrik meg a kivitel, amikor drágán lehet eladni.
Valószínűleg nem kell sokat magyarázni, hogy melyik modell az egészségesebb. Olcsón venni és drágán adni általában üzletileg előnyösebb, mint fordítva. Ennek megfelelően egy átlagos napon a cseh szereplőknél jelentős nyereség, a magyaroknál pedig komoly veszteség keletkezik amiatt, hogy mikor tudják értékesíteni az áramot.
Június második felében a negyedórás árakkal számolva a cseh nettó export napi 4 millió euró, azaz 1,4 milliárd forint körüli többletet mutatott, míg itthon 2,5 millió euró, azaz 900 millió forint volt a hiány.
Azaz Magyarországon aktuális áron számolva naponta 900 millió forinttal többet fizettünk az áramimportért, mint amennyit az exportért kaptunk.
Eddig elsősorban országokról beszéltünk, de ennek csak az az oka, hogy külkereskedelmi és termelési adatok is elsősorban nemzeti szinten érhetők el. A villamosenergia-piacon azonban nem országok kereskednek egymással, hanem fogyasztók, termelők és az őket összekapcsoló energiakereskedők. Illetve természetesen szabályozói és finanszírozói oldalról egyes esetekben megjelenik az állam vagy valamilyen állami szereplő is. Ez azért fontos, mert emiatt a rosszul vagy jól kialakított energiamix nyeresége és vesztesége sem (elsősorban) az állami költségvetésekben csapódik le, hanem a különböző piaci szereplőknél.
Nyertesek és vesztesek
Csehországban a legnagyobb nyertesek valószínűleg azok a szereplők, amelyek képesek eltárolni a napközben olcsón megvett áramot, és eladni azt jóval magasabb áron az esti órákban. A múlt heti cikkünkben is jeleztük, hogy amikor este felpörög a cseh export, akkor ebben jelentős szerepük van a szivattyús tározós erőműveknek.
Az ilyen létesítmények úgy működnek, hogy azokban az időszakokban, amikor olcsó a villamos energia, áramot felhasználva vizet szivattyúznak egy alacsonyabban fekvő tározóból egy magasabban fekvőbe. Később, amikor felmennek az árak, akkor a vizet leengedik, közben villamos energiát termelve.
A cseheknél viszonylag sok ilyen erőmű van. Ahogy a fenti ábrán is látszik, augusztus első napjaiban az esti órákban a teljes termelés akár tizedét is ilyenek adták. Ezzel pedig egész biztosan jelentős jövedelemre tettek szert. Illetve tett szert a CEZ cseh energetikai óriás, hiszen a legtöbb ilyen létesítményt ez a – 70 százalékban állami tulajdonban lévő – vállalat üzemelteti. Jelenleg hármat, de épp a közelmúltban jelentették be, hogy 2033-ig kialakítanak még egy szivattyús tározós erőművet.
A cseheknél tehát elég jól be lehet lőni, hogy vélhetően melyik piaci szereplő a legnagyobb nyertes. Itthon ez már nem feltétlenül ennyire egyértelmű. Magyarországon azok a szereplők veszítenek a rosszul időzített exporton és importon, amelyek – tárolókapacitás híján – kénytelenek napközben olcsón eladni az általuk megtermelt áramot, illetve amelyek a nap végén csak drágán tudnak vásárolni.
Mivel a lakossági áram ára fix, ezért az esti drága áram csak a vállalati fogyasztókat sújtja. A hazai cégek emiatt nemzetközi összevetésben is magas áramárral szembesülnek.
Az olcsó értékesítés, illetve export alapesetben a termelők problémája lenne, a rendszer működése miatt azonban valójában ők a legtöbbször köszönik szépen, jól vannak. Abban az időszakban ugyanis, amikor túltermelés van az országban, és így olcsón exportálunk, az áram nagy részét a napelemek állítják elő. Márpedig az ilyen parkok létesítését úgy ösztönözte az állam az elmúlt években, hogy a piaci árnál jóval magasabb átvételi árat biztosított számukra.
Magyarul a napelemes erőművek üzemeltetői nem a rendkívül alacsony piaci áron értékesítik az általuk megtermelt villamos energiát, hanem jóval drágábban.
Korábban az állam egy fix díjat határozott meg, amit a piaci ártól függetlenül megkaptak a termelők (ez volt a kötelező átvételi rendszer, azaz a KÁT), később pedig piaci ár feletti prémiumot adott (ez a megújuló támogatási rendszer azaz a METÁR).
A lényeg azonban, hogy az alacsony árú exporton nem a termelők buknak, hiszen az állam – azon belül egészen pontosan a hazai villamosenergia-hálózat működéséért felelős rendszerirányító, a Mavir – jelentős összegeket fizet számukra, hogy kompenzálja az alacsony árakat. Elvileg tehát az államnál csapódik le a veszteség, ám ez sem ilyen egyszerű. A Mavir ugyanis nem saját forrásból fedezi a kifizetéseket, hanem a kereskedőkre tolja, amelyek aztán szétporlasztják ezt a felhasználók között. Természetesen itt is csak a vállalati vevők jöhetnek szóba, hiszen a lakossági fogyasztók rezsicsökkentett fix áron kapják a villamos energiát, abba a tarifába pedig az elmúlt években semmit nem lehetett beépíteni.
Pedig tényleg hatalmas összegről van szó. A Mavir saját adatai szerint a nyári hónapokban csak a KÁT-kifizetés több tízmilliárd forint, de a jóval kisebb termelés ellenére még télen is milliárdos nagyságrendű. A legutóbbi adatközlés szerint az idei első fél évben a teljes kifizetés meghaladta a százmilliárd forintot.
Összességében tehát a rosszul összeállított hazai energiamix vesztesei a vállalatok. A drága esti áram és a napelemes termelőknek fizetett kompenzáció is végső soron a cégek számláját növeli. Ennek azonban nyilván vannak tovagyűrűző hatásai. A költségeket a vállalatok áthárítják a fogyasztókra, ami növeli az áraikat (és így az inflációt). Emiatt viszont a magyar cégek termékei drágábbak lesznek, ami rontja a versenyképességüket és így a teljes gazdaság teljesítményét is.
Meg lehetett volna előzni
A legrosszabb az egészben, hogy mindezt az elmúlt évek-évtizedek rosszul átgondolt hazai energiafejlesztései okozták, és nem is lett volna olyan nehéz elkerülni. A fő probléma a nappali órákra koncentrált napelemes termelés, illetve az, hogy az ekkor előállított villamos energiát nem tudják a piaci szereplők eltárolni.
„A világ más pontjain a 2020-as évek elejétől hirdettek meg úgy pályázatokat nap- és szélenergiás rendszerek telepítésére, hogy a kiírásban már kötelező elemként szerepelt kapcsolódó tárolókapacitás kiépítése is”
– mondta a G7-nek Perger András, az Energiaklub szakértője. Nálunk azonban nagyon későn kapcsolt a szabályozó, így a napelemek teljesítményéhez képest arányaiban rendkívül kevés a tárolói kapacitás. Pedig az akkumulátorárak alakulása és a napon belüli hatalmas áramáringadozás miatt ezek már elég régóta piaci alapon is simán megtérülő beruházások lennének. Csakhogy a napelemparkok tulajdonosai a támogatási rendszer miatt nagyon sokáig egyáltalán nem voltak rákényszerítve, hogy tárolásban is gondolkodjanak, hiszen így is, úgy is megkapják az állam által garantált árat vagy prémiumot az általuk termelt energiáért.
Múlt heti hírlevelünkben mutattuk be azokat az adatokat, amelyekből kiderül, hogy Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb az energiatárolós kapacitások aránya a napelemesekhez képest tavaly abban a 21 európai uniós tagállamban, amelyre vonatkozóan rendelkezésre állnak a 2025-ös adatok. Itthon 8,3 gigawattnyi napelem mellett 110 megawattnyi energiatároló volt, ami az egyik legrosszabb arány az EU-ban. Bár az idén felgyorsult az akkumulátorok telepítése, a lemaradásunk még így is hatalmas. Szakértők szerint a jelenlegi kapacitás alsó hangon három-négyszeresére lenne szükség.
Ha már jelenleg is ennyi akkumulátor lenne az országban, akkor nagyon jelentősen csökkenne az áramár napközbeni ingadozása, és így a rosszul ütemezett exporton és importon elszenvedett veszteség. A napelemek felpörgése idején ugyanis az olcsó áramot felszívnák az akkumulátorok. A villamos energia így egyrészt az országban maradna, másrészt már nem is lenne annyira olcsó, hiszen a tárolók többletkeresletet generálnának. Az árak emelkedése ebben az időszakban azért lenne előnyös, mert csökkentené a megújulótámogatási rendszer – végső soron a hazai vállalatokat terhelő – költségeit.
Ezzel párhuzamosan az esti árcsúcs idején többletkínálat formájában megjelenne a piacon a napközben eltárolt hazai áram. Ez pedig csökkentené az árakat és az importigényt is, azaz az áringadozáson elért nyereség egy része is a hazai szereplőknél csapódna le.
Nem csak a csehek
Bár a cikkben a cseh energiarendszert állítottuk szembe a magyarral, mivel a fizikai áramlások alapján itt a leginkább szembetűnő a különbség, de nem Csehország az egyetlen régiós állam, ahol sokkal átgondoltabban sikerült fejleszteni az energiarendszert a hazainál. Vannak például szivattyús tározós erőművek Ausztriában és Szlovákiában is, így ezekből az országokból is rendszeresen importálunk drága áramot az esti órákban. A villamos energia külkereskedelmi mérlege és áramtermelői portfóliójának összetétele pedig szinte mindenhol sokkal egészségesebb, mint nálunk.
„Lényegében az egész régió Magyarországból, a magyar áramdeficit drága eladásából és a magyar napos áramexport olcsó megvásárlásából él. Ezáltal pedig a magyar költségvetésből és a magyar ipari fagyasztókból”
– foglalta össze röviden a jelenlegi helyzetet Turai József, a T-Energy Advisory Ltd. szakembere. Hozzátette: ha ezen változtatni akarunk, nagyon gyorsan kell lépnünk, mert a régiós országok lényegében már el is mentek mellettünk.
