Két cég uralja a fizetéseinket, de Trump miatt most megbillenhet a fölényük
Ha valaki az elmúlt években kisebb összeget kártyával akart fizetni kisboltban vagy büfében, könnyen belefuthatott az eladó vagy a tulaj részéről abba a kérésbe, hogy inkább készpénzzel fizessen vagy utalja át a pénzt. Korábbi cikkünkben mi is több ilyen esetet bemutattunk, illetve a jelenség hátterét is elmagyaráztuk. Ennek dióhéjban az a lényege, hogy kártyás fizetésnél a kereskedő saját bankjának és a vevő bankjának százalékos díjat fizet, a kártyatársaságnak pedig százalékos és fix díjat is.
Emiatt például egy bruttó 200 forintos ásványvíz esetében akár a nettó ár 5-6 százalékát is kiteheti a kártyázás költsége az eladónak, ami a tipikus kiskereskedői árréseket figyelembe véve már jelentősen csökkentheti a hasznát. Az Európai Unióban egy 2015-ös rendelet tranzakciónként legfeljebb 0,3 százalékban maximálja a kártyatársaságok által kivethető díjak nagyságát, ugyanakkor az elmúlt években nőttek a fix költségként fizetendő rendszerdíjak. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megszaporodtak az olyan magyar boltok és vendéglátóhelyek, ahol a vendégeket arra kérik, hogy inkább fizessenek készpénzzel.
Erőfölény?
A többek között például az Aldit, a Spart, az Auchant vagy az IKEA-t képviselő Eurocommerce nevű szervezet szerint az európai kártyás fizetési piacot a tranzakciók összértéke alapján együttesen 47 százalékban lefedő két amerikai cég, a Visa és a Mastercard emelései jelentős mértékben ellensúlyozták a megtakarítást, amit a rendelet eredményezett számukra. A kártyás piac azért is fontos, mert az Európai Központi Bank adatai szerint 2025 első felében az ilyen fizetések az Európai Unióban az összes készpénzmentes tranzakció 57 százalékát tették ki. A Globaldata Payment Cards Analytics adatai szerint a 19*
Az Unió versenyhivatalaként is funkcionáló Európai Bizottság 2024-ben ezért vizsgálatot indított, amelyben többek közt azt mérik fel, hogy a kereskedők számára arányos-e a díjakért kapott érték, illetve hogy mennyire átlátható a díjstruktúra. A vizsgálat még nem jutott el a hivatalos szakaszba, de amennyiben bebizonyosodik a vállalatok piaci erőfölénnyel való visszaélése, az Európai Bizottság akár az éves árbevételük 10 százalékát kitevő bírságot is kiszabhat rájuk.
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a két amerikai cég ügyében az európai versenyfelügyelet vizsgálódik. 2019-ben az EU 570,6 millió euró bírságot szabott ki a Mastercardra, mert olyan szabályokat tartott fenn, amelyek a hatóságok szerint mesterségesen növelhették a kártyás fizetések költségeit. Ugyanebben az évben a Visa és a Mastercard megállapodást kötött az Európai Bizottsággal, ennek keretében – az eljárás megszüntetéséért cserébe – önként vállalták a harmadik országbeli kártyabirtokosok európai vásárlásaira alkalmazott díjak csökkentését.
De nem csak az európai piacon merültek fel a cégekkel kapcsolatban versenyjogi aggályok: az Egyesült Államokban 60 százalék feletti piaci részesedésű Visát az igazságügyi minisztérium versenyjogi részlege tavalyelőtt vádolta meg azzal, hogy jogellenesen monopolizálta a kártyás fizetések piacát az USA-ban. (A Mastercardnak ott körülbelül 25 százalékos részesedése van.)
Geopolitika
Az európai piacon ugyanakkor nemcsak a versenyjogi vizsgálatok, hanem a geopolitikai változások is befolyásolhatják a két nagy amerikai cég pozícióját, és mindez akár a tőlük függő – cikk elején említett – magyar kisvállalkozókra is hatással lehet. Miután Donald Trump egyre több intézkedésével és nyilatkozatával jelezte, hogy messze nem annyira elkötelezett a transzatlanti szövetség mellett, mint elődei, az európai elit számára is egyre inkább előtérbe került az amerikai függés problémája.
Ez a katonai képességek és a hadipar mellett leginkább a digitális szolgáltatások területén látványos, és az elmúlt időszakban az EU – főleg szabályozások segítségével – el is kezdett lépéseket tenni a digitális szuverenitása megteremtése érdekében. Utóbbin belül kiemelt figyelmet kapott a digitális fizetések területe. Ennek geopolitikai jelentőségéről az Európai Parlament felkérésére külön tanulmány is született, ami annak lehetőségét is vizsgálja, hogy az USA képes lehet arra, hogy az EU-ra a digitális fizetési rendszerekhez való hozzáférés korlátozásával gyakoroljon nyomást. (Ahogy arra az Oroszországot sújtó nyugati szankciók esetében nemrég láttunk példát.)
Az uniós hangulatot jól tükrözi, hogy Aurore Lalucq, az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottságának elnöke januárban arról beszélt, hogy a piacvezető francia és német repülőgépgyártó cégek összeolvadásával létrejött Airbus mintájára kellene egy európai fizetési szolgáltatási vállalatot létrehozni. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde tavaly a Newstalk nevű ír rádió egyik műsorában azt mondta, hogy a kártyás és mobilos fizetések döntő többsége ma nem európai infrastruktúrán, hanem többek között a Visa, a Mastercard, a PayPal vagy az Alipay rendszerein keresztül zajlik. A kínai, illetve amerikai cégektől való függőség olyan sebezhetőséget jelent az EU számára, amit csak egy európai alternatíva enyhíthet – tette hozzá.
Az európai ellen-Mastercard
Az persze nem újdonság, hogy európai politikusok az Egyesült Államoktól való nagyobb függetlenség szükségességéről beszélnek, ezeket a kijelentéseket azonban korábban nem követték tettek. A mostani fejlemények alapján viszont úgy tűnik, ezúttal nemcsak szavakról, hanem konkrétumokról is szó van.
Az egyik ígéretes, a Mastercard és a Visa piaci dominanciájának megtörésére irányuló európai kezdeményezés a Wero nevű digitális pénztárca, amely jelenleg alapvetően számlák közti azonnali átutalásokra épül, de tavaly már képes volt online fizetésre is. Ezen kívül tervben van, hogy lehessen vele boltban (POS), mobilalkalmazásokon belül és rendszeres átutalással is fizetni. Az alkalmazásnak jelenleg körülbelül 47 millió felhasználója van Belgiumban, Francia- és Németországban, és ez a szám hamarosan akár jelentősen meg is ugorhat.
A Werót 2024-ben létrehozó, 16 európai pénzintézetből álló Európai Fizetési Kezdeményezés (European Payments Initiative) nevű konzorcium február elején ugyanis megállapodást írt alá a EuroPA Alliance nevű szervezettel, amely négy fizetési szolgáltatásokat nyújtó céget (az olasz Bancomatot, a spanyol Bizumot, a portugál MB Wayt és a norvég Vippst) képviseli. Ez alapján pedig a főként az eurózónát jelentő 13 országban – az EU és Norvégia lakosságának 72 százalékát lefedő – 130 millió felhasználó számára elérhető módon hoznának létre egy egységes, határokon átívelő fizetési rendszert.
A kezdeményezés főleg a potenciális felhasználók száma alapján ígéretes, az elmúlt bő két évtizedben ugyanis számos európai próbálkozás volt a fizetési infrastruktúra egységesítésére (EAPS, Payfair, Monnet projekt), ezek azonban főként azért nem voltak sikeresek, mert nem tudták elérni felhasználószámban azt a kritikus tömeget, ami ebben az iparágban a nyereséges működéshez szükséges.
A kártyás fizetések piacán a verseny egyik legnagyobb akadálya a rendkívül magas belépési költség:
egy életképes alternatíva kiépítése jelentős infrastrukturális beruházást, a szigorú szabályoknak való megfeleléshez szükséges fix költségek megfizetését és a fogyasztói bizalom kiépítését igényli.
Mindez különösen nehéz olyan szereplőkkel szemben, amelyek évtizedes tapasztalattal és globális jelenléttel, illetve a szektorra jellemző hálózati előnyökkel bírnak. Utóbbi konkrétan azt jelenti, hogy a kereskedők azért fogadják el a kártyáikat, mert a fogyasztók széles körben használják őket, a fogyasztók pedig éppen azért használják ezeket a kártyákat, mert szinte mindenhol elfogadják őket.
Az eddigi európai kezdeményezések kudarcát leginkább az okozta, hogy a nemzeti szintű szereplők érdekkülönbségei miatt nem tudott elegendő ideig egyben maradni egy kezdeményezés addig, amíg ez az önerősítő folyamat fenntarthatóvá tette volna. Amellett, hogy az uniós szabályozás maximálja a tranzakciónként kivethető díjakat – ami az új szereplők potenciális profitabilitását is korlátozza –, a fogyasztói berögződések jelenthetik a legnagyobb kihívásokat az új piaci szereplők számára.
Az állami opció
A nagy európai bankok és fizetési szolgáltatásokat nyújtó cégek piaci alapú kezdeményezése mellett azonban egy állami kezdeményezés, a digitális euró projektje is új lendületet kapott az elmúlt időszakban. Ez pedig szintén hatással lehet a Visa és a Mastercard európai piaci pozícióira és végeredményben akár a Wero sikerességére is.
Ebben az ügyben jelenleg a labda az Európai Parlamentnél pattog: ahogy arról az Euronews február elején beszámolt, a konzervatívok egy szűken értelmezett, elsősorban offline használatra szánt digitális pénz bevezetését támogatnák. A szocialisták és a liberálisok viszont az Európai Központi Bank (EKB) eredeti javaslatát preferálják, ami egy online és offline fizetésre egyaránt alkalmas digitális euró létrehozását jelentené, amelyet az EKB-nál vezetett számlán keresztül lehetne elérni.
A fontosabb EU-s intézmények közül egyedül az Európai Parlament nem alakított még ki hivatalos álláspontot a digitális euróról, a tagállamok ugyanis már tavaly decemberben megegyeztek, maga az EP által tárgyalt előterjesztés pedig az Európai Bizottságtól származik. A végső szavazás az EP-ben májusban várható, de a képviselők megosztottsága miatt egyelőre bizonytalan a projekt sorsa.
Azt egyelőre nehéz kiszámítani, hogy a két kezdeményezés milyen hatással lehetne egymásra. A TLDR News EU YouTube-csatorna témával foglalkozó videója azt veti fel, hogy még egy olyan forgatókönyv is elképzelhető lenne, amiben annyira jól sikerülnének az európai fizetési szuverenitás megteremtésére irányuló tervek, hogy az egyik rendszer feleslegessé tenné a másikat.
Ezzel szemben egy másik értelmezést vetett fel nemrég a monopolizálódó digitális iparágakról sokat író blogger, újságíró, aktivista és sci-fi író Cory Doctorow. Szerinte az Európai Fizetési Kezdeményezés és a fizetési szolgáltatásokat nyújtó cégek együttműködésének kihívása az lehet, hogy ebben a tranzakciókból nem származik akkora bevétel, amekkorát a Visa és a Mastercard üzleti modellje biztosít, és emiatt kisebb a projekt megtérülésének esélye. A digitális euró alternatív állami opcióként való megjelenése ugyanakkor szerinte éppen olyan versenyhelyzetet teremthet, ami a magánszektort arra ösztönözheti, hogy olyan rendszert fejlesszen, ami ki tudja termelni a kezdeti befektetések költségeit.
