Az egyik legkoncentráltabb NER-pénzelési program ügyében született most feljelentés

Az egyik legkoncentráltabb NER-pénzelési program ügyében született most feljelentés
Suhajda-Molnár Anikó, a Kisfaludy-program korábbi vezérigazgatója egy budapesti sajtótájékoztatón 2026. március 23-án – Fotó: Kovács Attila / MTI

Feljelentést tett a Kisfaludy-program támogatásai miatt a Gazdasági és Energetikai Minisztérium különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és közbeszerzési kartell gyanújával. A minisztérium 22 609 támogatási szerződést vizsgált, aminek során kiderült, hogy 2018 és 2026 között 475,3 milliárd forint támogatást ítéltek meg, ennek több mint felét pályázaton kívüli, egyedi döntésekkel.

Miért fontos ez? A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program az Orbán-kormányok egyik legnagyobb, 2017-ben elindított, az uniós támogatások mellett jelentős hazai költségvetési forrásokra is épülő gazdaságfejlesztési programja volt. Eredetileg a vidéki szálláshelyek fejlesztését célozta, később szállodák, vendéglátóhelyek, strandok és más turisztikai létesítmények támogatására is kiterjedt.

Igen, de: a támogatások koncentrációja a program egyik legvitatottabb sajátossága. Már a 2018 és 2020 közötti időszakban a 80 legnagyobb kedvezményezetthez, vagyis a támogatottak mintegy fél százalékához került 205 milliárd forint, az addig kiosztott pénzek több mint kétharmada a Válasz Online 2021-es elemzése szerint. A legnagyobb nyertes a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Hunguest Hotels volt.

  • Tiborcz István köre annyi pénzt kapott, mint Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor és Rogán Antal világa együttvéve a program keretében, írta 2022 nyarán a Válasz Online, amikorra már 316,8 milliárd forint állami támogatást osztott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programon keresztül. A támogatások kifizetése jócskán felgyorsult a koronavírus-járvány kitörését követően.

Alulnézet: pályázatok értékelésekor szubjektív szempontok is nagy súlyt kaptak, például a tervezett fejlesztés vagy a marketingstratégia színvonala. Ez olyan visszás esetekhez vezetett, mint a 8 milliárd forint állami támogatás odaítélése egy néhány hónappal korábban alapított, üzleti múlttal nem rendelkező vállalkozásnak, ami a támogatási döntés kihirdetése előtt néhány nappal Szíjj László érdekeltségébe került.

  • A fideszes települések közel ötszázszor több turisztikai támogatást kaptak 2020-ban, mint az ellenzéki vezetésűek. A legtöbb pénzhez, 6,3 milliárd forinthoz Balatonfüred jutott, Debrecen több mint ötmilliárd forintot kapott, Esztergom pedig ötmilliárdot. Orbán Viktor faluja, Felcsút is befért a tíz legtöbb turisztikai támogatást kapó település közé másfél milliárd forint támogatással.

Tágabb kontextus: a koncentráció mellett a program eredményességét is kételyek övezik – a négy éve zárva tartó, időközben Mészáros Lőrinctől Tiborcz-közelbe került Grandhotel Galya felújítását a 3,9 milliárdos állami támogatás ellenére sem sikerült befejezni, aminek negatív következményeit a Galyatetőn működő többi szolgáltató is megérzi, írta az Átlátszó a nyáron.

Kövess minket Facebookon is!