Az általános rezsiátvállalás helyett célzott rezsicsökkentésre lenne szükség

Az általános rezsiátvállalás helyett célzott rezsicsökkentésre lenne szükség

A legolcsóbb energia az, amit nem fogyasztunk el feleslegesen: ez az alapgondolat dominálta a G7 Paradigma – Verseny az energiáért konferencia energiahatékonyság 2.0 kerekasztal-beszélgetését, ahol a résztvevők azt értékelték, milyen kihívásokkal kell szembenézni ahhoz, hogy az ország hatékonyabban gazdálkodjon az energiaforrásokkal.

Ez a kérdés az augusztusi paksi leállás fényében még aktuálisabb, hiszen válsághelyzetben jelentősen növelheti az ország alkalmazkodóképességét a javuló energiahatékonyság: Hodina Péter, a K&H vállalati értékesítési igazgatója az augusztusi energiakrízisre hozott válaszlépéseket dicsérte, szerinte „a haváriát az ország zseniálisan megoldotta”. Vállalati oldalról pedig az volt a lényeges szempont, hogy mennyi az áram ára, illetve adott-e az ellátásbiztonság, és mindkét dimenzióban jól vizsgázott az ország.

Hodina Péter – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex
Hodina Péter – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

Nagyot ugrottak a hőszigeteléssel kapcsolatos megrendelések a Mastersplast szigetelőanyag-gyártónál – értékelte az augusztusi időszakot a vállalat alapítója, Tibor Dávid. Az, hogy délután öt és este tíz óra között csökkentsük az áramfogyasztást – amint arra a Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium kérte a lakosságot a válságos időszakban –, egy jól szigetelt épület esetében természetes, és ennek hatására a lakosság kezdi felfedezni, hogy a szigetelés nyáron is ugyanúgy szükséges, mint télen. Tibor kiemelte, mivel vállalatként energiaintenzív gyártással foglalkoznak, nekik is fontos volt, hogy érdemben tudják csökkenteni a fogyasztásukat.

Az augusztusi fogyasztáscsökkentést ugyanakkor inkább csak a krízisre adott ideiglenes válaszreakcióként értékelte Pálffy Anikó, a Magyar Energiahatékonysági Intézet szakmai vezetője, mert érdemi lépések az energiahatékonyság növelésére nem születtek. Pálffy örülne, ha valóban terjednének a hőszigetelő megoldások, de meglátásuk szerint érdemben generátorokat és napelemeket vásárolt a lakosság, ami csupán az egyéni ellátás biztosítását célozza. A lakossági csökkentésről azt mondják, hogy szuper, de közben 40 milliárd forint extra költség keletkezett az importon keresztül az energiaválság alatt, az energiaspórolást elősegítő termelés-visszafogás pedig a gazdasági növekedést fogja vissza.

Bár szépen vizsgázott az ország, az önkéntes fogyasztáscsökkentés nem fenntartható Fejes Tibor, az Electron Holding Zrt. energetikai vállalat kereskedelmi igazgatója szerint sem, hiszen „hosszú távon mindenki pénzből él”. Kiemelte, hogy a krízis egy szerencsés időpontban jött szerencsétlen helyzet volt, mivel augusztusban bizonyos vállalatok egyébként is csökkentik a termelésüket. Fejes hangsúlyozta, hogy vállalati ügyfeleik visszajelzései szerint nem az energiacsökkentés az előremutató út, hanem annak a biztosítása, hogy a szektor rugalmasan tudjon reagálni a krízishelyzetekre, például tárolási lehetőségekkel és energiaoptimalizálási megoldásokkal.

Fél paksnyi spórolás az átidőzítéssel

A nyári csúcsterhelés és a téli fűtési szezon költségei is fókuszba kerültek a beszélgetés során, hiszen a lakosság, az állam és a vállalatok is jelentős spórolást érhetnek el ezekben az időszakokban az energiahatékonyság növelésével. A fogyasztáscsökkentésre a legnagyobb lehetőség a téli szezonban nyílik Pálffy Anikó szerint, ugyanis korszerűsítésekkel félmilliárd köbméter gáz lenne megspórolható.

Ez nem elhanyagolható mennyiség, hiszen Magyarország teljes éves fogyasztása 8-10 milliárd köbméter, vagyis ennek öt-hat százaléka lenne megspórolható. Jelenleg azonban a hazai épületállomány felújítási rátája egy százalék alatt van éves szinten – fejtette ki a szakmai vezető, hangsúlyozva, hogy ez messze elmarad az évi 100-130 ezres számtól, ami ahhoz lenne szükséges, hogy 2050-re a teljes hazai épületállomány kibocsátása nulla legyen. Pálffy a fogyasztásütemezés jelentőségére is rámutatott, az ebben rejlő lehetőségek a dinamikus tarifákkal kiaknázhatók.

Pálffy Anikó – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex
Pálffy Anikó – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

„Egy fél paksnyi energiát lehetne kiváltani, ha nem csúcsidőben hűtenénk az otthonokat” – fogalmazott Tibor Dávid. Szerinte ehhez hosszú távú programokra van szükség, és előremutatónak látja, hogy a Tisza Párt a választási programjában 100 ezer lakóépület korszerűsítését tűzte ki célul évenként. A számot nem látja elrugaszkodottnak: az ágazatnak vannak ehhez kapacitásai, és gyorsan rá tudna állni az előirányozott fejlesztési tempóra.

Hodina Péter szerint igény, kapacitás és finanszírozási lehetőségek is vannak a korszerűsítés felpörgetésére. Ezzel együtt továbbra is probléma, hogy mi motivál például egy társasházat arra, hogy megtakarítson. Az energetikai beruházásoknak ugyanis hosszú a megtérülése, jellemzően 8-10 év, így sok lakó nem fogadja el, hogy emiatt magasabb közös költséget fizessen. Szükség van ezért többek között állami támogatási konstrukciókra, amelyek a megtérülés idejét csökkentik.

A fókusz a vállalati felhasználás terén nem az energiacsökkentésre kellene, hogy kerüljön Fejes Tibor szerint. A kereskedelmi igazgató a diétával vont párhuzamot: a diéta kapcsán korábban az volt a közvélekedés, hogy az ember egyen kevesebbet, de mára már inkább arról szól, hogy mást és más forrásból fogyasszon. Fejes szerint az energiáról is így érdemes gondolkodni: a cél az, hogy kevesebb energiából legalább ugyanakkorra igényt lehessen kielégíteni. Az új paradigma azt kell, hogy vizsgálja, hogy a fogyasztó „milyen energiát használ, mikor, hogyan, kivel együtt és kinek a támogatásával”.

A vállalati szektor kapcsán Fejes Tibor azt is kiemelte, hogy a cégek már megtették a legszükségesebb energetikai beruházásokat a 2022–23-as energiaválság következtében. Most azok a vállalkozások néznek szembe növekvő költségekkel, amelyek az év elején nem kötöttek szerződést. Ezzel együtt szerinte nemcsak az a kényszer vállalati oldalról, hogy minél hamarabb kössenek szerződést, hanem hogy megfelelő partnereket találjanak, akik a termelés, tárolás, optimalizálás és portfóliómenedzsment terén egyénre szabott megoldásokkal tudnak szolgálni.

Ambiciózus állami tervek, kevés konkrétum

A Tisza-kormány tervei az évi százezer felújítandó lakóépülettel az épületenergetika irányelv alapján születnek meg, viszont ezzel kapcsolatban Pálffy kiemelte, hogy az irányelv szerint a legrosszabb állapotú lakóházakkal kellene kezdeni. „Ha ezt szó szerint vesszük, akkor a következő években csak a vidéki kádárkockákat fogja érinteni a program” – fogalmazott a szakmai vezető. Pálffy úgy tudja, felül szeretnék vizsgálni az új kormányban ezt a szó szerinti értelmezést, és úgy alkalmazni, hogy az kategóriánként (családi ház, társasház stb.) vonatkozzon a legrosszabb állapotú ingatlanokra.

Szerinte átfogó korszerűsítési programra van szükség, mert az ingatlanvagyon nagy mértékben elhanyagolt, ami nemzetgazdasági súlya miatt is komoly probléma. Az épületállomány korszerűsítése a kis- és közepes vállalkozásoknak és az építőiparnak is hasznot hozna, valamint javulna az általános komfort és jólét is – hangsúlyozta a szakmai vezető.

Fejes Tibor a Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által is idézett, egyébként régóta sokat mondogatott gondolatot húzta alá: „a legolcsóbb energia a feleslegesen el nem használt energia”. A hosszú távú állami felújítási programot szerinte befektetésként kell felfogni, mivel jelentős spórolást tesz lehetővé, valamint fontos szociális szempontokat is érvényre tud juttatni.

A kereskedelmi igazgató szerint nem szabad nagyon gyors lefutású programokat létrehozni, amelyekkel „három hónap alatt akarjuk leszigetelni az összes födémet az országban”. Ad hoc támogatási formákra a pénzintézetek nem tudnak érdemben reagálni, ami aláássa a hatékonyságot. Szlovákiában például olyan régebbre visszanyúló program fut, amelyben szinte semmi önerő nem kell, és az állam biztosít kamattámogatott hitelt: ebben a programban az energiahatékonyság nyújtotta előnyök nagyon hamar a fogyasztók pénztárcáját is érintik.

Fejes Tibor – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex
Fejes Tibor – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

A lakossági takarékpénztár mint támogatási forma Pálffy Anikó szerint jó példa lehet a döntéshozók számára. Ebben az esetben egyharmadát a beruházásnak az állam állta, egyharmadát a bank és az utolsó harmad jött önerőből, ez pedig egy működő támogatási forma volt Pálffy szerint. A részfinanszírozás is előremutató lehet: ha egy társasház a költségek 5-10 százalékát visszakapja, az már döntő tényező lehet abban, hogy a lakók a korszerűsítés mellett döntsenek. Pálffy a budapesti zöldpanel programot is kiemelte mint ígéretes pilot projektet. Ebben az esetben a főváros a kerületekkel együtt finanszírozza a felújítás egy részét, a maradék hatvan százalék pedig banki hitelből jön. Ez felskálázható országos méretűre, ami arra is teret nyithatna, hogy a bankok ehhez szükséges pénzügyi konstrukciókat dolgozzanak ki.

Át kell alakítani a rezsicsökkentést

„Totemállatot nem ölünk le a politikában” – fogalmazott Tibor Dávid, aki emiatt esélytelennek látja, hogy megszüntetné a Tisza a rezsicsökkentést, ám szerinte így is meg lehetne reformálni, csökkentve a pazarlást. Szerinte ez például történhetne úgy, hogy a szociális rászorultságot mint tényezőt bevezetnék a támogatási rendszerbe. „A rezsicsökkentés jelenleg valójában rezsiátvállalás. Nem csökken a rezsi, hanem más fizeti ki. A Tiszától valódi rezsicsökkentésnek kéne következnie” – fogalmazott.

Tibor Dávid – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex
Tibor Dávid – Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

Minden energiahatékonysági szabályozással szembemegy a rezsicsökkentés a jelenlegi formájában Pálffy Anikó szerint. A szakmai vezető szerint is szociálisan célzottá kell tenni, és kiemelte, hogy óriási tétel a költségvetésben erre szánt összeg, amit nem fog elbírni az államháztartás. Szerinte rengeteg az elérhető adat az épületek és a háztartások kapcsán, így azt is lehet látni, hogy ki és milyen támogatási formát igényel leginkább.

A védett árat akkor lehet kivezetni, ha levisszük az áram árát elfogadható szintre – emelte ki Hodina Péter, és rámutatott, hogy az új kormány a védett üzemanyagárat is alacsony piaci ár mellett vezette ki, mert politikailag ez így volt kivitelezhető. Ehhez szükséges csökkenteni a rendszerhasználati díjat, valamint uniós forrásokat is fel lehetne használni rá.

(A G7 Paradigma konferencia további előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek összefoglalói ide kattintva érhetők el.)

A konferencia fő támogatója az E.ON Hungária-csoport, támogatja a HOLD Alapkezelő, a HUPX Zrt., a MET Magyarország Zrt. és az Electron Holding Zrt.

Kövess minket Facebookon is!