Erőltetett menetben vizsgálják felül az Otthon Start-os és rozsdaövezeti lakásépítéseket

Erőltetett menetben vizsgálják felül az Otthon Start-os és rozsdaövezeti lakásépítéseket
Fotó: G7
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Mintegy száz, többségében nagy volumenű építési beruházás kiemelt státuszáról kell szakmai javaslatot tennie a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak mindössze két hónap alatt a most megjelent kormányhatározat értelmében.

Miért fontos ez? Az átvilágítás eredménye különösen a budapesti újlakás-piac jövőbeni kínálatát befolyásolhatja akár már rövid távon is, mert kiemelés nélkül jóval nehezebb lehet az Otthon Start Program (OSP) hitelfeltételeinek megfelelő lakásokat építeni.

Előzmények: a lakóterületi fejlesztésekhez az előző kormány két módon adott kiemelt státuszt, egyrészt 2021 óta a rozsdaövezetekben jelölt ki akcióterületeket, másrészt tavaly október vége óta az Otthon Start Programhoz kapcsolódóan adott hasonló építési könnyítéseket.

  • A kiemelés lényege, hogy körülbelül két tucat hivatalos engedélyezési és egyéb eljárás alól vagy kivonja a projektet, vagy felgyorsítja, könnyebbé teszi azokat, illetve egyedi eltérést engedhet azok alól a helyi építési szabályok alól, amelyeket jellemzően az önkormányzatok határoznak meg.
  • Az OS hitelprogrammal a kormány 2025 szeptemberétől a piaci keresletet emelte meg, ami az árak további emelkedéséhez vezetett, a kiemelés ezt tervezte ellensúlyozni azzal, hogy pár év alatt a kínálat is növekedjen.

Számokban: az OS-kiemelés fő szabálya, hogy legalább 250 lakást kell építeni és a lakások legalább 70 százalékának meg kell felelnie a hitelkövetelményeknek, azaz vételára nem lehet 100 millió forint, négyzetméterára pedig 1,5 millió forint felett.

  • A rozsdaövezeti akcióterületeken épülő lakásoknál a vételár 5 százalékos áfaértékét a vevő bizonyos feltételek mellett visszaigényelheti.
  • Rozsdaövezeti kiemelésbe jelenleg 68, Otthon Start-osba pedig 31 projekt tartozik a jogszabályok szerint, úgy, hogy a kormány nemrég számos fejlesztést (a most bejelentett felülvizsgálat nélkül) felfüggesztett-visszavont.

Igen, de: minden rozsdaövezeti akcióterületen jár az adó-visszatérítés, de ezen belül nem minden terület kapott kiemelt státuszt. Ezek alapján ha a felülvizsgálat után törlik a kiemelést, az adókedvezményt ez nem feltétlenül érinti majd.

Felülnézet: különösen a Budapestre tervezett kiemelt nagy lakóparkokat érte az a kritika (többek között az akkor még nem miniszter Vitézy Dávid részéről is), hogy nincs meg hozzájuk a kellő infrastruktúra (például utak, tömegközlekedés, adott esetben oktatási vagy egészségügyi intézmények).

  • Feszültséget okozott, hogy az önkormányzatok lényegében elvesztették a beleszólási jogukat, igaz, a tapasztalatok azt mutatták, hogy az ingatlanfejlesztők általában egyeztettek velük.
  • Néhány esetben a kritikák fő eleme volt az is, hogy a kiemelt beruházások a helyi szabályokat kikerülve falanszterszerű, élhetetlen környezetet hoznak létre, vagy méretükkel-magasságukkal nem illeszkednek a környezetükhöz.

Alulnézet: Budapesten a magas telekárak és a (helyi lakosok érdekeit képviselő) önkormányzatok egyedi szabályai miatt sok esetben nem feltétlenül éri meg Otthon Start-os lakóparkokat építeni kiemelés nélkül.

  • Márpedig számos esetben így tervezték meg az építés előtt álló új lakóparkokat, a kiemelés visszavonása így boríthatja a terveket.
  • Ha sok kiemelés szűnik meg, akkor az áttervezések miatt csökkenhet az OS-hitellel elérhető új lakások kínálata.

Mi következik? Vitézy Dávid közlése alapján építési engedéllyel már rendelkező projektek kiemelését nem függesztik fel, de megpróbálják a feltételeket módosítani, ha szükségesnek tartják. Nem cél, hogy minden kiemelést visszavonjanak.

  • A miniszternek október végéig kell javaslatot tennie, hogy az egyes kiemeléseket megtartaná, módosítaná vagy megszüntetné.
  • A mérlegelésnél kiemelt szerepet kap majd, hogy a projekt mennyire befolyásolja a lakáskínálatot, a megfizethetőséget, milyenek a közlekedési és infrastrukturális feltételei, és mennyiben működik együtt a fejlesztő az önkormányzatokkal.

  • Mindezek alapján az tűnik a legfőbb törekvésnek, hogy a kiemelésekért cserébe a fejlesztőktől a korábbinál nagyobb mértékű közösségi, helyi, közérdekű infrastrukturális építési vállalásokat kérjen a kormány.
Kövess minket Facebookon is!