Bűnös felelőtlenség volt semmit se tenni Paksnál, és ez újabb rossz döntésekre kényszerít

Az újmagyar közmondás szerint minden problémára van egy olcsó, gyors és rossz megoldás. Dunaszentbenedeknél épül a fenékküszöb. Vitán felül ez tűnt az egyetlen gyors és hatékony megoldásnak. Más kérdés, hogy egy problémára, amely a belátható jövőben már biztosan velünk marad, érdemes-e a leggyorsabb megoldást választani. Így azonban vadonatúj miniszterelnökünknek alkalma nyílt megmutatni, hogy legény a keresztgáton. Gyorsan és hatékonyan intézkedett (nem úgy, mint egyesek), és már süllyedtek az uszályok, hullott a betonkocka a folyóba, ahogy kell. Mint egy fordított Wesselényi, mentette a folyót az emberi felelőtlenség következményeitől.

Mert bűnös felelőtlenség volt semmit se tenni a klímaváltozás több évtizede prognosztizált következményei, a felmelegedés és a kiszáradás ellen, felelőtlenség volt az atomerőmű hűtését változatlanul a Dunára bízni, ráadásul bővítéséről dönteni anélkül, hogy azt függetlenítenék a Duna vízállásától. Egy hűtőtorony azonban sokáig épül és sokba kerül, az épülő új blokkokhoz ráadásul másfajta hűtőrendszer van állítólag tervbe véve, és nem biztos, hogy Paks 2-ből egyáltalán lesz valami. Jól dönteni ilyen körülmények között nem is lehet.

A Duna medrében áramló víz azonban, mint már többen megírták, a fenékküszöbtől sem lesz több és nem lesz hidegebb, így az erőműből a Dunába visszafolyó hűtővíz a nyári kisvizek idején ezentúl is sokkal melegebb lesz a megengedettnél. Lesz, ami lesz, a döntéshozók számára a folyó élővilágánál fontosabb volt az atomerőmű biztonságos vízellátása. A leállás-újraindítás költségei, a túlmelegedés biztonsági kockázata ezt érthetővé teszik. A korábbi rossz döntések újabb rossz döntésekre kényszerítenek.

Ha viszont nem volt más céljuk, mint a víz szintjét megemelni (hogy az bejusson az erőműhöz vezető csatornába), akkor miért nem a szelídebb, környezetkímélő megoldások valamelyikét választották? Az elmúlt hetekben a közvélemény is megismerhette a szakértők cikkeiből a mederszűkítés és mederrendezés többféle módját. Ezek egyike sem állít olyan akadályt a hajók, a vízi élőlények és a létfontosságú hordalékáramlás útjába, mint a fenékküszöb.

A paksi krízisre időzített sajtóhadjárat arról árulkodik, hogy a döntésben közrejátszhatott a dunai duzzasztóművek építését évtizedek óta szorgalmazó elszánt lobbicsoport agitációja. Szerintük mindenről a gaz környezetvédők tehetnek, akik miatt mostanáig nem lehetett nálunk a vízlépcsőkről nyíltan beszélni. Nekik és a közvéleményre gyakorolt végzetes hatásuknak tudható be, hogy Magyarország kimaradt a folyók duzzasztásával elérhető jólét és haladás áldásaiból. Mintha a néhai Maróthy Lászlót vagy Horn Gyulát hallanám – 2026-ban.

Azért azt szögezzük le, hogy klímaváltozásról, ökológiai vészhelyzetről nálunk először a Duna Kör egykori tagjai beszéltek az ezredforduló előtt és után. Javaslataikat azonban – köztük a vízvisszatartást az agráriumban és a vízkormányzásban, a megújuló energiaforrásokra való áttérést, a vizes élőhelyek fokozott védelmét – a szakemberek többsége sokáig nem vette figyelembe.

De változnak az idők: a gátépítés megszállottjainak szakállas érveire most vízépítő mérnök, geofizikus, geográfus válaszolt, bebizonyítva, hogy a magyarországi Duna-szakasz belépcsőzése – bármennyire kedves a terv a nagyszabású és vagyonokat felemésztő beruházások híveinek – nem a legjobb válasz a klímavészhelyzet kihívásainak egyikére sem.

Hajózás

Az ottani sok vízlépcső dacára most bezzegausztriában is leállt a hajóforgalom. Magyarország részesedése azonban a dunai teherforgalomban nem víz, hanem szállítani való hazai áru hiányában alacsony. A természetes vízjárás változásai nem alkalmazkodnak a hajók merülési mélységéhez, az erőszakos beavatkozás pedig nemcsak sokba kerül, de járulékos kára is jelentős: az ivóvízbázisok károsodnak, a táj természetközeli vagy annak látszó állapota elvész. Ezért a fordított eljárás tűnik észszerűbbnek: kisebb merülési mélységű hajók alkalmazása.

Ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a szállodahajó-üzletágban és a vízi turizmusban milyen csekély a hazai részesedés, akkor nem valószínű, hogy ezek kedvéért megérné az előírt négy gátrendszert megépíteni hajózsilipekkel, hallépcsőkkel, partrendezéssel, a befolyó vizek újraszabályozásával, ivóvízkivételi lehetőségek fenntartásával. Nem mellesleg, a zsilipelés, miközben biztosítja a hajóforgalmat kisvíz idején, az év többi részében lassítja azt.

Öntözés

Sokan elmondták már, hogy a mezőgazdaságot nem a folyók medrében, hanem a talajban megtartott víz élteti. Az utóbbiról gondoskodó talajművelési és vízkormányzási módszerek lényegesen olcsóbbak és hatékonyabbak, mint keresztgátakat és öntözőcsatornákat építeni, azután energiazabáló szivattyúkkal onnan a vizet kiemelni és a földekre visszajuttatni.

Más a helyzet az alacsony fekvésű tiszai ártereken, ahol a természetközeli vízviszonyok helyreállítása könnyebben kivitelezhető, és ahol szükséges, duzzasztással, mint eddig, továbbra is megtámogatható (ez ellen biztosan nem a környezetvédők fognak tiltakozni).

A Dunánál jóval magasabban fekvő Homokhátság öntözésére ugyanez a megoldás aligha célravezető. A Dunára tervezett átfolyós erőművekhez a terepviszonyok miatt nem is épülnének külön tározók, ezek víztározásra alig lennének alkalmasak.

Ipar

Mire gondolhat, aki az ipar vízigényét duzzasztással, tehát az átfolyó vízáram növelése helyett a víz helyben tartásával kívánja megoldani? Ha nem tévedek, ettől a hűtésre, oldásra, ipari szenny befogadására szánt víz mennyisége nem lesz több, legfeljebb lassabban távozik a szennyeződés, és könnyebben kiülepszik a duzzasztott mederben.

Energetika

Ezt csak a rend kedvéért teszem hozzá, mert az egykor népszerű vízierőműveket újabban kevésbé emlegetik. Okkal: a rendelkezésre álló napelemek és a remélhetőleg rövidesen kiépülő szélfarmok teljesítményéhez képest a bős–nagymarosi rendszerből nekünk jutó áram túl csekély, tényleges költsége pedig – a természetnek okozott károkkal együtt – túl magas lett volna. Bezzegausztriában más a helyzet, ott keskenyebb a folyó, nagyobb a víz esése, és nem kellett, mint Bősnél, oldalvízcsatornát építeni a vízierőmű működtetéséhez.

Medermélyülés

A nyilvánosan megszólaló szakemberek nem tagadják, hogy a medermélyülés döntő részét a kavicstömeg kiemelése okozza – ez részben megszűnt, részben elhatározás kérdése. A Duna hazai szakaszára javasolt keresztgátak építése még jobban felborítaná a hordalékegyensúlyt, a gátak alatt növelné a meder erózióját.

A szelídebb, kisebb léptékű beavatkozások – a Duna medrének rehabilitálása, akár irányított hordalék-visszatöltéssel, akár kisebb mederstabilizáló beavatkozásokkal – jobban segítenék a saját medrét építő-alakító folyó munkáját. Akit érdekelt a téma, ezekről a lehetőségekről korábban is értesülhetett. De ne csodálkozzunk, hogy az elmérgesedett vitában komolyabb szakemberek nem siettek megfelelni kollégáik kirohanásaira, és magukra zúdítani azoknak a haragját, akiket jelentős költségvetési források elterelésében akadályozott a magyar kormányokat rettegésben tartó zöldek állítólagos terrorja.