Matolcsy György neve azonnal előkerül, ha elkezdik vizsgálni a spontán privatizációt – de nem úgy

Vizsgálóbizottságot hoz létre az 1988 és 2000 közötti privatizáció és „spontán privatizáció” haszonélvezőinek feltárására és az esetleges állambiztonsági és pártállami érintettség bemutatására az új kormány.

Miért fontos ez? A spontán privatizáció folyamata elég jól feldolgozott, a fogalom köznyelvi értelmezése azonban eléggé eltér a szakirodalmitól, ezért egyelőre nem világos, hogy mit szeretne a kormány.

• A bejelentés a spontán privatizáció kapcsán „végrehajtott szabad rablás” kifejezést használja, ami inkább a köznyelvi értelmezésnek felel meg.

Felülnézet: a spontán privatizáció 1988–1990 között zajlott, és azért nevezik spontánnak, mert a vállalatok nem a tulajdonos (állam) kezdeményezésére és szándékára, azaz nem központilag szervezetten, hanem saját döntésük alapján, a jogszabályok spontán alkalmazásával alakították át saját magukat.

Előzmények: 1988-ban létrejött az addig nem létező társasági törvény, kimondottan a súlyos helyzetben lévő állami vállalatok sürgős tőkebevonási szüksége miatt, illetve a gazdaság magánpénzekből való élénkítése érdekében.

• Egy vegyes, nagyrészt állami tulajdonban maradó, de kisebb részben magántulajdonú gazdaságot akartak létrehozni.
• A társasági törvénynek az volt a fő célja, hogy a külföldi befektetők meg tudjanak jelenni a magyar cégekben, illetve hogy magyar tulajdonú új cégeket könnyen lehessen alapítani.
• A szocialista állam rendszerszinten nem gondolkod(hat)ott az állami vállalatok eladásában, ezért nem is volt privatizációs törvénye, a fő cél nem az állami vagyon magánkézbe adása volt.
• Privatizációs stratégia és jogszabály híján 1989-ben az átalakulási törvényben rendezték a feladatokat, ebben kimondták, hogy az állami vállalatok menedzsmentje véghez viheti a tulajdonreformot (vagyis a lebonyolítás módját elég szabadon átadták a vállalatoknak).
• Végső soron ez a jogi kombináció tette lehetővé, hogy a jogszabályok céljától eltérő mozgások is beinduljanak, vagyis a helyzetet az állami vagyon magánkezekbe juttatására is fel lehessen használni.

Alulnézet: az esetek nagy részében minden jogszerűen zajlott, és sokszor csak az átalakulás történt meg, a vagyon nem vándorolt magánkezekbe.

• Voltak azonban olyan esetek, amikor a jogi kiskapukat erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető módon használták ki, emiatt a köznyelvben a spontán privatizáció fogalma egybeforrt a szabad rablással.
• Most a leendő kormány is ilyen értelemben használja a fogalmat, de ha elkezdődik a vizsgálat, akkor a szakirodalomban elfogadott sokkal árnyaltabb kép fog kibontakozni.
• A szocializmustól ugyanis logikailag sem lehetett a privatizációt számon kérni, a gazdaság viszont válságban volt, és a céges átalakulásoknak számos előnye is lett.
• További adalék, hogy az 1990-ig spontán privatizált cégek értéke eltörpül a későbbi tényleges (nem spontán) privatizáció 1992 utáni, de főleg 1994 utáni beindulása nyomán eladott vállalatoké mellett.

Számokban: becslések szerint a spontán korszakban 2000-3000 milliárd forint értékű volt az átalakulásra megnyitott állami vagyon, az országban azonban csak 100-150 milliárd forint befektetésre mozgósítható tőke volt.

• Ezért nyitották meg a lehetőséget a jogszabályokkal a külföldiek (és az átalakulások) előtt, de arra sosem látszott esély, hogy a vagyon reális értéken cseréljen gazdát.
• Három év alatt 300 millió dollár külföldi befektetés érkezett az országba, miközben 1972 és 1980 között összesen csak 200 millió dollár.

Tágabb kontextus: mivel a szocialista pártállamban a fontosabb/nagyobb vállalatok vezetéséhez valamilyen szinten (legalább formálisan) ideológiai elköteleződést is elvárt az állam, és a spontán privatizációt épp a vállalatok menedzsmentje vezette le, egy esetleges vizsgálat szükségszerűen politikai összefüggéseket fog feltárni.

• Ugyanakkor a szakirodalom szerint az is egyértelmű, hogy a fontosabb cégeknél ilyen horderejű ügyekben a menedzsment nem léphetett felsőbb (akár informális) engedélyek nélkül.
• Ennek fényében csaknem 40 év távlatából a tényleges történések kibogozása, de főleg a súlyozása meglehetősen nehéz munkának ígérkezik.

Mit mondanak ők? A téma talán legfontosabb kutatója, Mihályi Péter könyvében (Privatizáció és államosítás Magyarországon) azt írja, hogy a spontán privatizáció fogalmát

„először Matolcsy György használta egy kéziratos tanulmányban, méghozzá dicsérőleg és nem szitokszóként. Nála a spontán privatizáció nem jelentett többet, mint vállalati önkezdeményezésen alapuló tulajdonosváltást, melynek során a nehezen megfogható állam helyét egy precízen körülhatárolt jogosítványokkal rendelkező új, de nem feltétlenül magántulajdonos foglalja el.”

• Mihályi könyvéből az is kiderül, hogy ebben az időszakban a későbbi gazdasági miniszter és jegybankelnök (rengeteg más szakemberhez hasonlóan) tanácsadóként részt vett a vállalati átalakulások lebonyolításában.
• A könyv szerint érdemes idézni Matolcsy [1998-as] visszaemlékezéseit erről az időszakról: „Több állami nagyvállalatot is rábeszéltünk arra, hogy meneküljön előre, válassza le a központról gyárait, adjon nekik több döntési jogot, és a központ összpontosítson a stratégiai döntésekre. Ez volt a spontán privatizáció kezdete. 1986–89 között majd ötven állami nagyvállalat ilyen átalakulásában segédkeztem. Jó tapasztalat volt, vállalkozói jövedelemre is szert tettem.”