Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.
Indulása óta rengeteget foglalkozik a sajtó az italcsomagolások visszaváltási rendszerével, amelynek célja, hogy a műanyag, üveg- és fémpalackok, dobozok minél nagyobb részét lehessen anyagában újrahasznosítani. Van azonban egy olyan módszer is, amellyel legalább ennyire hatékonyan lehetne a szemét mennyiségét csökkenteni, lassan mégis teljesen eltűnik a szemünk elől: az újratölthető üvegek, szakszóval a többutas csomagolás használata.
Ilyeneket már alig lehet a hazai boltokban vásárolni, és ezen az elméletileg a fenntarthatóságot segítő hulladékkoncesszió sem segített – sőt, valószínűleg még fel is gyorsította a többutas rendszer régóta zajló visszaszorulását.
Hibás megközelítés
Nehéz feladatra vállalkozik, aki szeretné hivatalos adatokból megtudni, hogy Magyarországon mennyi italcsomagolást hoznak forgalomba, és abból mennyi a többször felhasználható. 2024 előtt erre egyáltalán nem volt használható adat, a Mohu indulásának talán legnagyobb pozitív mellékhatása, hogy megindult az adatgyűjtés.
A 35 éves koncesszió nyerteseként az ország hulladékrendszerének nagy részét működtető Mol Mohu kérésünkre egyelőre októberig tudta megadni, hogy mennyi és milyen típusú italcsomagolást váltottak vissza az emberek a DRS rendszer indulása óta. Októberben már egyetlen hónap alatt 184 millió italcsomagolást vittek vissza az üzletekbe, tömegben ez 7 ezer tonna.
Ez a helyzet nem hazai sajátosság: az Európai Unió csak a műanyag és fémcsomagolások visszagyűjtési arányára írt elő százalékot, vagyis a közös uniós szabályok egyelőre nem támogatják a többször használatos csomagolásokat, pedig ez szolgálná leginkább a fenntarthatóságot.
Honnan lehet ez utóbbi tudni? A probléma összetett, ezért tudományos elemzések sokasága vizsgálta, hogy mi a leginkább fenntartható italcsomagolás (korábbi cikkünkben ezt részletesen bemutattuk). A legteljeskörűbb vizsgálatok, például a német kormány által készített eredményéből egyértelmű:
a többutas italcsomagolások a legkevésbé környezetszennyezőek
– ahogy erre a hulladékmegelőzéssel kapcsolatos szemléletformálással, érdekérvényesítéssel foglalkozó Humusz Szövetség is rendre felhívja a figyelmet. Az egyesület alelnöke, Szabó György lapunknak nyilatkozva kiemelte: az uniós hulladék keretirányelvben is megfogalmazott hulladékhierarchiában a megelőzés és újrahasználat megelőzi az újrahasznosítást, így itthon is inkább az újratölthető, többutas csomagolások gyártását, forgalmazását kellene támogatnia a jogszabályi környezetnek.
Kilistázott fenntarthatóság
A magyar hulladékkoncessziós rendszer azonban meg sem próbálja helyzetbe hozni ezt a relatíve környezetbarát megoldást, sőt, éppen ellenkező hatása van.
A Lidl és a Penny a DRS rendszer bevezetését megelőzően kilistázta az addig kínálatában lévő újratölthető üvegeket. Ezt követően kizárólag egyutas palackok, dobozok visszaváltására alkalmas automatákat rendeltek a Mohutól. Ugyanígy járt el az Aldi is, amelynek kínálatába már korábban sem engedte be a többutas üvegeket. Ez azért történhetett így, mert a többutas italcsomagolásokat a jogszabály úgy sorolta az önkéntesen választható megoldások közé, hogy az önkéntességet nem kizárólag a gyártó választási lehetőségeként határozta meg, hanem erre a kötelezett kiskereskedelmi lánc is jogosult lett.
Így aztán a láncok egy része el is tüntette kínálatából a nekik többlet raktározási, logisztikai feladatot adó újratölthető üvegeket, mások pedig lényegesen szűkítették azok kínálatát. E folyamat a rendszer bevezetésének ismeretében, az azt megelőző egy-másfél évben zajlott le.
Ahogy a fenti grafikonon látszik, a többutas csomagolások tavaly októberben a csomagolások darabszámának alig 0,3 százalékát tették ki, az összesített tömegnek pedig 2,7 százalékát. Igaz, nem biztos, hogy a Mohu adatai teljeskörűek, mert lehet betétdíjas rendszerben üveget visszavenni a Mohu nélkül is, az Auchan és a Spar továbbra is saját automatákat üzemeltet erre, de a kisebb boltok adatai sem szerepelnek a fenti adatsorban.
A Mohunál kérdésünkre elmondták, hogy
a többutas termékek részarányának alakulása összetett kérdéskör, amely elsősorban a szabályozásoktól, másodsorban a gyártók és kereskedők gazdasági stratégiáitól, valamint számos egyéb tényezőtől – egyebek mellett a fogyasztói tudatosság szintjétől – függ.
A vállalat felhívta a figyelmet arra, hogy ez a kérdéskör nem tartozik a Mohu tevékenységi és feladatkörébe, így máshol keressük a többutas italcsomagolások kibocsátási, visszagyűjtési és újrahasználati számait. Kerestük az Energiaügyi Minisztériumot, hogy adjon adatokat arról, hogyan alakult a koncesszió előtt a többutas termékek részaránya – de 2023 előtt nem készült ilyen. Ez jól mutatja, hogy mennyire tarthatták fontosnak ezt a kérdést a koncesszió előkészítésekor.
Miért gond ez? Mert összességében harmadával több szén-dioxid-kibocsátással jár az egész ellátási lánc, mint ha többutas üveget használnánk. Így könnyen előfordulhat, hogy az újratölthető üvegek említett kiskereskedelmi kivonása, visszaszorulása révén az italcsomagolásokhoz kötődő szén-dioxid-kibocsátás tovább nőtt. Ami azért rossz hír, mert persze fontos, hogy a palackok ne legyenek mindenfelé szétdobálva, de az EU hulladékos szabályainak legfőbb célja a klímaváltozás megfékezése lenne.
Megdrágított betétdíjas üveg
Az eddig említett tényezőknél a koncessziós rendszer csak közvetve járult hozzá a többutas rendszer további visszaszorulásához, de ennél sokkal többről van szó. Varga Péter, a Varga Pincészet tulajdonosa részletesen levezette, hogy miért lett nekik sokkal drágább újratölthető üvegeket használni az új rendszerben. A koncesszió előtt nem kellett termékdíjat fizetni a többutas csomagolásra – 2024. július 1-jétől viszont szolgáltatási díjat kell fizetni minden egyes olyan palack után, amit a gyártók vásárolnak, gyűjtenek vissza és hasznosítanak újra.
Hiába a Mohu automatáiba lehet bedobni ugyanis ezeket az üvegeket, azt a gyártó gyűjti vissza, vagyis a koncesszor nem csinál vele semmit. Ehhez képest a Mohunak fizetendő szolgáltatási díjat úgy lőtte be az Energiaügyi Minisztérium rendelete, hogy költségesebb többutas üvegpalackot forgalomba hozni, mint eldobható műanyagot.
A borászok még viszonylag olcsón megúszták, nekik alacsonyabb díjakat szabtak meg. De ez is csak azt jelenti, hogy az eldobható, a legszennyezőbbnek tekinthető italcsomagolás Mohunak fizetendő díjtétele kilónként csupán egyetlen forinttal magasabb, mint a többször használható üveg 24 forintos költsége.
Más csomagolásoknál azonban még nagyobb az eltérés: a csomagolások jellemző súlyából kiindulva kiszámoltuk, hogy nagyságrendileg mennyi költséget jelent a gyártóknak, forgalmazóknak egy liter italra a Mohu-díj.
Nyolcszor drágább körforgásos üvegcsomagolást forgalomba hozni, mint ha a szennyezőbb PET-be töltenék az italaikat a gyártók.
Kérdésünkre a Mohu arra hívta fel a figyelmünket, hogy nem ők határozzák meg a díjakat, hanem az állam. A kormányt pedig a jelek szerint nem érdekli, hogy milyen italcsomagolásokat használnak a magyarok. A Mohu szerződése, pénzügyi ösztönzői ilyenre nem térnek ki, csak annyi a lényeg, hogy vigyék vissza az emberek az EU által minimálisan elvárt arányban. Mindez pedig oda vezet, hogy a jelek szerint a koncesszióhoz társuló szabályozás megadja a kegyelemdöfést az amúgy is visszaszorulóban lévő többutas rendszernek, jó eséllyel csak a környezetvédelem mellett igazán elkötelezett piaci szereplők tartanak ki mellette.
Pedig finoman szólva nem újszerű a felismerés, hogy az eldobható helyett a többutas csomagolás a környezetbarát. A Környezetvédelem folyóirat 1982-es 2. száma egy német tanulmány fordítását tartalmazza, e szerint
a közelmúltban még az a felfogás uralkodott, hogy az áruk csomagolására legkorszerűbb az eldobó csomagolás. A fokozatosan növekvő szeméthegyek, valamint az energiával és a nyersanyagokkal való takarékosság azonban ezt az irányzatot megváltoztatták.
Lehetne másképp?
Megkerestük a Német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökséget (Umweltbundesamt, UBA), hogy náluk hogyan működik a különböző italcsomagolások környezeti hatásainak elemzése. Egyrészt jelentős különbség, hogy nem koncesszióban működik a betétdíjas rendszer, hanem az élelmiszeripari vállalatok és a kereskedelmi vállalatok szövetsége hozta létre. A Deutsche Pfandssystem GmbH tehát az államtól független, szakmai vállalat, nem egy profitorientált vállalkozás. A cégek azért kezdtek bele a rendszer kiépítésébe, hogy a környezeti fenntarthatóságot növeljék – a cél teljesen más tehát, mint a magyarországi, hogy elérjük az uniós minimális újrahasznosítási rátát.
Az italcsomagolásokról az UBA éves jelentésében találhatók részletes adatok arról, hogy milyen csomagolásokat használtak Németországban. A többutas italcsomagolások aránya az utolsó adatok alapján 43 százalék volt, amit az eladott italok literben megadott mennyiségében mérnek. Ez leginkább a magyarországi darabszám adatokkal vehető össze – ez az említett 0,3 százalék. Pedig jogszabályi kötelezettség Németországban sincs a többször használható csomagolások használatára. A gyártók/forgalmazók saját döntésük szerint döntenek arról, hogy bizonyos csomagolásokat többször használható megoldásként kínálnak-e.
Ha most nem is, a jövőben lehet még érdekes ez a példa a magyar kormány és piaci szereplők számára is. Az uniós szabályozás ugyanis afelé halad (pdf, 154. oldal), hogy 2030-tól az italok esetében (a borokat és pezsgőket leszámítva) az újratölthető csomagolások arányának el kell majd érnie a 10 százalékot, 2040-től pedig várhatóan 40 százalék lesz ez az arány. Ebből a szempontból sem lenne rossz tehát, ha nem teljesen a nulláról kellene majd visszaépíteni a hazai újratöltési rendszert.