A 300 milliárdért vett lélegeztetőgépek felét el akarta adni a kormány, majd el akarta titkolni, hogy egyet sem sikerült
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Rejtély, hogy miért nem tud, vagy nem akar megszabadulni Magyarország 17 ezer raktárban feleslegesen porosodó géptől.
Bár a Covid miatt megvett és feleslegesen álló lélegeztetőgépek felét el akarta adni a kormány, egyetlen darabot sem adtak el belőlük. Az adatot a Transparency International Magyarországnak (TI) két év pereskedés után adták ki.
- Egy másik kiperelt dokumentum alapján a járvány alatt az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltósokhoz politikai nyomás hatására adhatták meg a használati engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szakemberei.
A lélegeztetőgépek mintegy 300 milliárd forintba kerültek, de beszerzésük, felhasználásuk és tárolásuk körülményei egyaránt zavarosak, illetve átláthatatlanok a mai napig. A vásárolt mennyiség a legrosszabb forgatókönyvek szerint is legalább kétszerese annak, amire a járvány tetőzésekor reálisan szükség lehetett volna.
Háttér: közvetlenül és magyar cégeken keresztül a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2020-ban rengeteg megrendelést adott le döntően kínai lélegezetőgépekre, a járvány miatt jogilag védhető módon, de közbeszerzések nélkül.
- Ahogy a hvg360 később feltárta, körülbelül 6 ezer gépet 10 magyar közvetítőn keresztül vásároltak közel 90 milliárd forintért, további 11 ezret pedig közvetlenül szereztek be. A legnagyobb közvetlen külföldi szállító a maláj GR Technologies volt, amely 176 milliárd forintos megrendelést kapott.
- A beszerzések számos iratát 2021-ben megsemmisítették, ezt a Népszava idén májusban írta meg a TI-re hivatkozva.
a legnagyobb magyar közvetítő a Fourcardinal nevű társaság volt, amelynek tulajdonosai közeli szálakkal kapcsolódtak a miniszterelnök nemzetközi főtanácsadójához a Válasz Online cikke alapján. A Fourcardinalba aznap szállt be egy aznap alapított cég, amikor a KKM-mel a szerződést aláírták a lélegeztetőgépekre.
- A 10 százalékos részesedésért „bizonyos tranzakciók után” a profit 87,5 százaléka a frissen beszállt céghez került. A Fourcardinal árbevétele 2020-ban 50 milliárd forint volt, ami 218-szoros növekedés az előző évhez képest. A céget 2,5 év működés után felszámolták, miután 18,2 milliárd forint osztalékot felvettek belőle.
a hvg.hu kérdésére, hogy a feleslegesen raktáron álló 16 ezer gépből 8 ezret el akar adni. Az értékesítés azonban nem sikerült, erre már egy TI-nek adott tájékoztatás is rámutatott 2021 elején.
- 2021 márciusában megjelent egy kormányrendelet, amely szerint Kásler Miklós, Pintér Sándor és Szijjártó Péter feladata lesz, hogy felmérjék azoknak a „stratégiai raktárkészleten felüli” lélegeztetőgépeknek a mennyiségét, típusát és sorszámát, amelyeket az állam eladna. A jelek szerint ennek nem lett kézzelfogható eredménye mostanáig.
A gépek raktározásáról is nagyon nehéz bármilyen információt szerezni, de az biztos, hogy évente százmillió forintos nagyságrendű költséget okoz.
- A kormányzati szervek szinte sosem nyilatkoznak az ügyben, ha mégis, akkor rövid érvelésük az szokott lenni, hogy a járvány idején biztosítva volt a megfelelő mennyiségű lélegeztetőgép, és mivel háborús-migrációs évtized elé nézünk, ennek fenntartására szükség van.
- A lélegeztetőgépek szakszerű tárolás mellett elvileg nem mennek tönkre, de a mennyiség mindenképpen óriási, a járvány alatt pedig az is felmerült, hogy a minőségük nem megfelelő, illetve hogy a felhasználást a gépeket kezelni tudó ápolók alacsony száma eleve korlátozza.