Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Van helyette kötelező akció és árfigyelő rendszer, az infláció pedig csökkenőben van.
A címben idézett mondatot Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára mondta az intelligens kiskereskedelmi rendszereket fejlesztő Laurel Kft. által szervezett szakmai konferencián.
Felülnézet: egyes élelmiszerek árát 2022. februárjától a 2021 októberi szinten rögzítették . Az árstopokat kezdetben rövid ideig tartó átmeneti intézkedésnek tervezték, amellyel csökkenthető a nagyon magas élelmiszer-infláció, a korlátozást azonban rendre meg kellett hosszabbítani, sőt ki is bővítették az érintett termékek körét. Jelenleg június 30-a az árstop lejárati határideje, vagyis hamarosan dönteni kell arról, hogy július 1-től lesz-e újabb hosszabbítás.
Három fő okot jelölt meg az államtitkár az előadásában, amelyek az élelmiszer árstop közelgő végét valószínűsítik:
- Az infláció mértéke az elmúlt hónapokban már csökkent, és a trend tartósnak látszik. Igaz, ebben szerepe van annak is, hogy egy ideje már a bázis, vagyis az egy évvel korábbi viszonyítási alap is magas.
- Júniustól elindult a nagy boltok számára kötelezően előírt, legalább 20 termékre vonatkozó akciózás.
- Júliustól indul a kormányzati árösszehasonlító oldal, mintegy 60 termékkel, amely a szándékok szerint segítheti a vásárlókat abban, hogy olcsóbban vásároljanak.
az árstop bevezetése utáni időszakban a boltokban sokszor átmeneti áruhiány alakult ki, a hirtelen megugró kereslet miatt. A piac idővel alkalmazkodott a helyzethez, de még ma is előfordul, hogy egyes termékekből nincs elég a polcokon. Az árstop kivezetése ismét át fogja rendezni a keresleti viszonyokat.
A kormányzati kötelező akciózás az árstoppal szemben alig észrevehető a vásárlóknak, de még a kereskedőknek is. A Nielsen piackutató friss felmérése szerint ma már a magyar vásárlók 81 százaléka „promócióvadász”, ami kiugróan magas arány, és a promóciók közül elsősorban az akciózás a keresett módszer. Mivel ebben a környezetben egy-egy nagy boltnak hetente több száz akciója van, az ebbe besorolt 20 kötelező kormányzati akció csepp a tengerben, sok esetben észre sem veszik a vásárlók.
Erről még Nobilis Márton is azt mondta, hogy úgy látják, az intézkedés a kereskedőknek különösebben nem fáj.
Mivel az árstopok többsége a 2021 októberi árat takarja, sok esetben annyira elrugaszkodott a piaci viszonyoktól, hogy ha egyszerre vezetik ki őket, akkor elvileg óriási drágulást okozhatnak. Az 1499 forintos csirkemell, a 149 forintos liszt vagy a 209 forintos UHT-tej közel 50 százalékos lemaradásban lehet a valóságtól, amire például a pulykamell, a rétesliszt vagy a többi tej árának alakulásából lehet következtetni. Ha ezeknél 100 százalékos áremelés-korrekció jön, azt aligha fogja ellentételezni a kötelező akciók 10 százalékos minimuma.
A kivezetés pontos módja azonban nem ismert, így azt is nehéz előre megjósolni, hogy emeli-e majd az inflációt.