A felespoharakban is megjelent a szolidaritás a megtámadott Ukrajnával
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Az orosz vodka népszerűsége megcsappant, az ukráné viszont egyre feljebb kúszik.
Jó üzleti lehetőséget teremtett néhány ukrán vodkagyártónak, hogy a háborút követően sok nyugati országban elkezdték bojkottálni az orosz vodkákat. A BBC cikkéből kiderül, hogy több, korábban kevésbé ismert ukrán márka eladásainak is jót tett az elmúlt egy év.
A forgalom növekedése ellenére ugyanakkor nem mentesek a kihívásoktól ezeknek a gyártóknak a hétköznapjai, a háború miatt gyakran nehézkes fenntartani a termelést. A Nemiroffnak például közvetlenül az orosz inváziót követően egy hónapra be kellett zárnia a Kijevtől nagyjából 250 kilométerre található fő főzdéjét. Később áramkimaradások zavarták meg a termelést, mivel
az orosz hadsereg célzottan támadni kezdte az ukrajnai elektromos infrastruktúrát.
Mindezek ellenére a cég exportja jelentősen nőni tudott, az Egyesült Királyáságban például duplázódtak az eladásaik.
A Dima’s nevű vodkagyártó cég vezetője szintén arról számolt be, hogy problémákat okozott a Kijevtől nyugatra fekvő Zsitomir városában lévő főzdéjükben a bombázás és az áramkimaradások, de ennek ellenére fenn tudták tartani a termelést és az exportot is. Ő a háború kezdete óta a nyereség egy részét ukrán jótékonysági szervezeteknek adja, amit azért is tehet meg, mert szerinte az emberek is keresik a módját annak, hogy támogatni tudják a megtámadott országot, akár ukrán termékek vásárlásával, vagy egyéb adománnyal.
A cikk egy olyan gyártóról is beszámol, amely Kanadában nyitott főzdét, amikor a háború miatt be kellett zárnia az ukrajnai üzemét. Katherine Vellinga Kanadában nőtt fel ukrán bevándorlók gyerekeként, és 2005-ben költözött Ukrajnába, ahol a férjével megvásároltak egy kisebb főzdét a Kijevtől délre fekvő Zolotonosa városában, és a Zirkova nevű vodkát kezdték gyártani. A háború kitörése után Vellinga úgy döntött, hogy a kanadai Ontarióba helyezi át a termelést egy helyi főzde megnyitásával. Ez azóta is termel, miközben már az ukrajnai üzem is újra ki tudott nyitni. A cég kanadai márkája egyébként a Zirkova Unity nevet viseli, és a cég teljes nyereségét ukrán jótékonysági szervezetek kapják.
Habár az vitatott, hogy pontosan honnan származik az ital, a legtöbb vodkát Oroszországban, Ukrajnában és Lengyelországban gyártják és fogyasztják. A legszigorúbb szabályozás Lengyelországban vonatkozik a vodkagyártásra, a lengyel vodka ugyanis csak csak búzából, rozsból, zabból, burgonyából vagy tritikáléból (a búza és a rozs hibridje), vízből és élesztőből készülhet. Más országokban ezek mellett kukoricát, rizst, cukrot, szőlőlét vagy akár tejet, valamint számos egyéb összetevőt vagy adalékanyagot is használhatnak a vodka előállításához.