Az orosz lakosság sokszor észre sem veszi, hogy nagy cégek hagyják el az országukat

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Egy nagy finn tejipari cég is elhagyta az orosz piacot, a lakosság viszont ebből semmit sem érzékel majd.

Valio vagy Viola? Az előbbi egy nagy finn tejipari cég neve és márkája, utóbbi pedig a finnek Oroszországban használt márkaneve. A Valio a háború miatt befejezte oroszországi tevékenységét, és minden orosz érdekeltségét eladta egy helyi befektetőnek – amely aztán Viola néven továbbra is gyártja és forgalmazza az egykori termékek egy részét.

Az Yle finn közszolgálati hírügynökség írásából kiderül, hogy mindez így rendben is van, azaz szó sincs a márkanév illegális használatáról. A Valio úgy adta el az orosz cégét, hogy meghagyta a Viola márkanév használatának jogi lehetőségét. Az áprilisi adásvétel előtt a finnek 180 terméket forgalmaztak Oroszországban, a Viola azonban ezt kénytelen volt 100-ra csökkenteni. Ezen kívül azonban a kivonulás annyira nem okozott semmilyen más változást, hogy a vevők gyakorlatilag észre sem veszik.

És hogy a zavar még nagyobb legyen, a Valio otthon is használja a Viola nevet egyes termékekre, és ez a tervek szerint így is marad.

Szinte ugyanígy járt el a Paulig kávékereskedő is, amely eladta a pörkölőüzemét egy indiai származású befektetőnek, majd a vevő elkezdte a már ismert csomagolásban árulni a kávét, immár Poetti márkanéven forgalmazva azt.

Mindkét esetben igaz az is, hogy a termékek formavilága semmit sem változott, a vásárlók még emiatt sem foghatnak gyanút, hogy a tulajdonos kiléte megváltozott.

Azonban nem minden esetben ilyen zökkenőmentes az átállás.

Fotó:AFP/Europress
Fotó:AFP/Europress

Ezen a képen például a Coca-Cola kivonulása után piacra került orosz helyettesítő termékek láthatók, a Fanta helyett Fancy, a Sprite helyett Street, a Coca-Cola helyett pedig Cool Cola kapható a boltokban. A McDonald's májusban vonult ki az országból és adta el 850 éttermét, melyet a vevő aztán átkeresztelt Vkuszno – i tocska névre (Finom, és ennyi!), a néven kívül máshoz inkább nem nyúlt: (leszámítva, hogy a BigMac például jogi okokból nem kapható) a felhozatal nagyjából fedi azt, amit egy átlag Meki biztosítani szokott. Olyannyira nem erőltették meg magukat a tulajdonosok, hogy azt a képet sugallják, hogy ők nem a McDonald's, hogy azzal a szlogennel hirdették magukat, hogy „a név változik, a szeretet megmarad”, illetve az alkalmazottak kitűzőt kaptak, amin az állt, hogy „a mosoly ugyanaz!”

Kövess minket Facebookon is!