Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Gyakran szokás felhozni az ingázás hátrányait, magyar szerzők azonban egy kedvező társadalmi hatást mutattak be a Nature-ben megjelent tanulmányukban.
Az ingázással kapcsolatban ritkán hallani pozitívumokat, magyar kutatók azonban a távolról történő munkába járás kedvező következményeire lettek figyelmesek, amit a Nature-ben megjelent cikkükben fejtenek ki. Bokányi Eszter, Juhász Sándor, Karsai Márton és Lengyel Balázs a legnagyobb ötven amerikai agglomerációban élők Twitter-használati szokásait megfigyelve jutott arra a következtetésre, hogy az ingázás segíti a különféle társadalmi csoportok beilleszkedését, vagyis még ha mérsékelten is, de a szegregáció ellenében hat.
Közel 350 ezer Twitter-felhasználó 2012 és 2015 közötti adatait elemezték a szerzők, akik az üzeneteken, a követéseken és a profilbeállításokon kívül az alkalmazás által rögzített GPS-információkat és a twitterezők lakóhelyeinek, illetve munkahelyeinek környékét leíró társadalmi és gazdasági statisztikákat is figyelembe vették. Az eredmények szerint
a távolabbról dolgozni járók kevésbé belterjes, viszont jövedelmi szempontból sokszínűbb kapcsolatrendszert alakítanak ki a legtöbb nagyváros környékén,
mint akik kevesebbet utaznak az otthonuk és a munkahelyük között. Az ingázás így végső soron segít az ismeretségek kialakításában és az ismeretségi körök összekötésében is.
E megállapítások persze nem általánosíthatók minden agglomerációra. Ha a lakó- és a munkahely környékén hasonlóan szituált lakosság él, akkor kevésbé jellemző a fentebb említett keveredés. Ugyanakkor az ingázás távolságával egyre nő annak a valószínűsége, hogy érdemi különbség adódjon a két végpont társadalmi-gazdasági fejlettségében.
Az elemzésből kiderül továbbá, hogy a homofília – vagyis a hasonló társadalmi helyzetűekkel való kapcsolattartásra való hajlam – a hosszabb távú ingázás ellenére is megmarad, de az erőssége csökken. Mind az ötven vizsgált nagyvárosra és környékére igaz, hogy az ingázás távolságának növekedésével csökken az érintett térségek és a társas kapcsolatok hasonlósága.
Az agglomerációs életmódot firtató kutatások gyakran az utazás negatív következményeire mutatnak rá: a korai kelés és a napi akár több órás autózás, buszozás, vonatozás hosszú távon próbára teszi az ingázók mentális és testi egészségét, miközben – főleg gépkocsi-használat esetén – jelentős terhet ró a környezetre is. Ennek ellenére évek óta jellemző trend Magyarországon is, hogy míg a nagyvárosok népessége csökken, addig a közvetlen környezetükbe egyre többen költöznek, ami a járvány során megerősödött.