A karácsonyi ajándékainkat is érintheti, hogy az áramhiány a teljes kínai iparnak betett
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Másfél évnyi optimizmus után szeptemberben először jelzett előre visszaesést egy fontos ipari mutató Kínában.
Az előzetes várakozásokhoz képest meglepő módon romlott szeptemberben a kínai iparvállalatok üzleti kilátásairól árulkodó beszerzési menedzserindex (BMI vagy angolul PMI).
Ebből egyrészt az következik, hogy véget érhet a kínai gazdaság járványból való kilábalása, ami 18 hónapja tartott, másrészt pedig akár Magyarországon is érezhetőek lesznek a hatások fogyasztói és vállalati oldalon is a Kínából online rendelt termékek drágulása formájában.
És ez még a jobbik eset, mert azt jelzi, hogy sikerült legyártani az adott terméket.
A hivatalos kínai ipar beszerzési menedzserindex a statisztikai hivatal közlése szerint szeptemberben 49,6-ra csökkent az augusztusi 50,1-es szintről. 2020 februárja – Vuhan városa és Hupej tartomány lezárása – óta ez az első 50 pont alatti adat, ami az index módszertana alapján a termelés csökkenéséről árulkodik.
Az eredmény a Wall Street Journal és a Reuters által megkérdezett elemzőket is meglepte, ugyanis mindkét körben arra számítottak, hogy az index szeptemberben változatlan marad.
A kínai gazdaság tavaly viszonylag gyors tempóban lábalt ki a járvány miatt elrendelt korlátozások okozta visszaesésből. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor több tényező is megtörte a gazdaság lendületét. Problémát okoztak a regionális szinten leállásokat eredményező, és egyes esetekben kikötőket is leállásra kényszerítő járványhullámok. Az ellátási láncokban jelentkező áruhiányok – például a félvezető- vagy a chiphiány – komoly költségnövekedést okoztak az érintett iparvállalatoknak, bizonyos alapvető nyersanyagok drágulása mellett.
Az elmúlt időszakban ezek mellett legalább 20 tartományban központilag korlátozták az energiafelhasználást a szigorúbb kibocsátási sztenderdek életbe lépése miatt, ami miatt a termelést is vissza kellett fogniuk az érintett cégeknek. Egyes tartományokban emellett az erőművek számára a rengeteget dráguló szén és földgáz beszerzése okoz problémákat – mivel a hatósági árnál nem adhatják el drágábban az áramot –, aminek hatására pedig a turbinák nem tudnak elegendő mennyiségű áramot termelni. A kínai iparvállalatok bevételei ezek miatt augusztusban egyes felmérések szerint a hatodik egymást követő hónapban csökkentek.
A Wall Street Journalnek nyilatkozó elemzők szerint amennyiben az energiahiány kitart, a gyárak visszaeső teljesítménye akár az utolsó negyedéves GDP-növekedést is jelentősebben visszafoghatja. Különösen akkor, ha beigazolódnak a szokásosnál hidegebb télre figyelmeztető jóslatok.
A kínai növekedéssel kapcsolatos kockázatokhoz tartozik emellett továbbra is az ország egyik legnagyobb és leginkább eladósodott ingatlanfejlesztő cégének, az Evergrande-nek a kálváriája. Ezek miatt a Nomura, az S&P Global Ratings és a héten a Citigroup is csökkentette Kína idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését.
A lap mindezek mellett egyébként megjegyzi, hogy a szolgáltató szektor várakozásai viszont kedvezőbbek voltak szeptemberben, ami felfele húzhatja az utolsó negyedéves gazdasági teljesítményt.