Magyarország bértámogatási programja volt a legszűkmarkúbb az egész EU-ban

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Olyan kiugróan kevés érintett kapott nálunk támogatást, hogy ha ránézünk az összehasonlító grafikonra, a magyar adatot szinte nem is látjuk.

Tavaly tavasszal, a Covid-járvány első hullámában a legtöbb uniós tagországban államilag támogatott csökkentett munkaidős foglalkoztatási programok bevezetésével próbálták kezelni a válságot. Akkoriban a G7-en több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy a magyar verzió meglehetősen szűkmarkúra sikeredett.

Ezt a sejtést erősíti meg a Eurofound csütörtökön megjelent tanulmánya, ami szerint

2020 áprilisában az összes EU-tagállam közül Magyarországon kapott arányaiban a legkevesebb munkavállaló bértámogatást.

Az alábbi ábrán látszik, hogy a legtöbb munkavállaló arányaiban Horvátországban, Olaszországban, és Cipruson kapott bértámogatást, a legkisebb mértékben pedig Magyarországon, Lettországban és Finnországban.

Forrás: Eurofound
Forrás: Eurofound

Németországban, ahonnan ez a munkaerő-piaci intézkedéscsomag (német nevén kurzarbeit) eredetileg származik, a munkavállalók 20 százalékának bérét támogatta az állam, Ausztriában pedig 30 százalékot ért el a támogatottak aránya. Tavaly áprilisban részletesebb cikkben foglalkoztunk azzal is, hogy más visegrádi országokban milyen szabályrendszerrel vezették be a programot.

Az a sejtésünk is igazolódott, hogy mind a három másik visegrádi ország nagyobb támogatást ad a bajba került cégek dolgozóinak, mint Magyarország: Csehországban és Szlovákiában a munkavállalók csaknem 20, míg Lengyelországban körülbelül 10 százalékuk volt érintett a programban.

A tanulmány szerint egyébként a tavaly tavaszi kurzarbeit-hullám sokkal komolyabb volt volumenében, mint a 2008-as válság után: amíg például Németországban májusban a munkavállalók 30 százaléka kapott támogatást, ugyanez az arány a 2008-as válság csúcsán csak 3 százalék volt, és nagyságrendileg hasonló mértékbeli különbségek voltak jellemzőek Franciaországban, Ausztriában, Belgiumban vagy Olaszországban is. A legtöbb támogatási kérelmet a komolyabb lezárások időszaka alatt, májusban és áprilisban adták be, júniustól kezdve a gazdaságok újranyitásával folyamatosan csökkenni kezdett a kérelmek száma.

A támogatási programok időtartamában is jelentős különbségek voltak az egyes tagállamok között: a leghosszabb ideig Németországban és Franciaországban járnak a támogatások az eredetileg bejelentett feltételek alapján, a legrövidebb ideig járó programok között pedig ott van a 3 hónapos magyar munkahelyvédelmi bértámogatás, ami azonban valamivel hosszabb, mint a lengyel kurzarbeit.

A tanulmány ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ezek az adatok a tavasszal bejelentett programokra vonatkoznak, amiknek a határidejét a második hullámban gyakran meghosszabbították, vagy más formában vezették vissza a programot, mint például Magyarországon is, ahol csak meghatározott szektorokban vált elérhetővé a bértámogatás.

A 2008-as válság alatt leginkább a feldolgozóipari cégeknél használták a csökkentett munkaidős megoldásokat, tavaly tavasszal viszont jóval szélesebb volt az érintett iparágak köre. Az alábbi ábrán látszik, hogy március és augusztus között átlagosan a legnagyobb mértékben a turizmus-vendéglátásban, szórakoztató és művészeti iparágakban, logisztikában, kisebb mértékben pedig a kis- és nagykereskedelemben részesültek a munkavállalók munkaidő-rövidítési támogatásban.

Forrás: Eurofound
Forrás: Eurofound

Ez alól kivétel Németország, ahol – bár az ábra alapján nem, csak a tanulmány magyarázó szövegéből derül ki – az iparban, nagykereskedelemben, és a szolgáltató szektorokban kaptak a legnagyobb arányban munkaidőrövidítési támogatást a munkaválallók. Magyarországon a legnagyobb mértékben a turizmus-vendéglátásban kaptak támogatást a cégek és a munkavállalók, bár az iparági lebontást bemutató ábra alapján inkább az látványos, hogy ez milyen mértékben elmaradt a többi országban jellemző támogatottsági aránytól.

Kövess minket Facebookon is!