Ingyen parkolással csak Magyarország küzd a járvány ellen a visegrádi régión belül

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Minden ország a maga módján próbálja elejét venni a járvány további súlyosbodásának.

Bár a visegrádi régió minden országát súlyosan érinti a járvány második hulláma, a vírus terjedését fékező intézkedésekben érdekes különbségek vannak. Szlovákiában a november 15-én lejáró kijárási tilalmat széles körű, többlépcsős teszteléssel kombinálták az elmúlt három hétben, a következőkben pedig a határokon vezethet be szigorú ellenőrzést az ország, ahova csak negatív teszteredménnyel lehet majd belépni. Csehországban a hetek óta tartó korlátozások érdemben nem változtak, a szükségállapotnak azonban a jelenlegi szabályok szerint jövő héten vége lesz, de persze dönthetnek még hosszabbításról.

Lengyelországban sem történt az utóbbi napokban érdemi változás, hatályban vannak még például a régióban egyedi, életkorhoz kötött kijárási korlátozások.

A magyar kormány a héten jelentős intézkedésekre szánta el magát, többek között bevezette az éjszakai kijárási tilalmat, a távoktatást a közép- és felsőfokú iskolarendszerben, korlátozta a turizmust és vendéglátást, illetve a szabadidős tevékenységeket. A kiskereskedelmet viszont egyelőre még csak a nyitvatartási idő rövidülése érinti, miközben a régió többi országában az alapellátáson kívüli boltok is bezárni kényszerültek. Ugyanakkor

magyar jellegzetesség az ingyenes közterületi parkolás bevezetése,

igaz, ez sem teljesen eredeti ötlet, mivel az első hullám márciusi kezdetekor osztrák városok vezettek be hasonló helyi intézkedéseket, még mielőtt Magyarországon is kikapcsolták volna a parkolóórákat.

Kövess minket Facebookon is!