Leállt a magyarok Angliába vándorlása
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Csaknem annyian jönnek már hazafelé, mint az elvándorlók száma, így az egyenleg alig pozitív.
Az Office for National Statistics, vagyis a brit statisztikai hivatal most tette közzé a legfrissebb bevándorlási és statisztikai számait. Magyarország az EU8-nak nevezett csoportban van, amelyet az unióhoz 2004-ben csatlakozott tagállamok kelet-európai részéből *
Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia.
alkottak.
Ebből a nyolc országból a 2017 szeptembere előtti 12 hónapban összesen 51 ezer ember érkezett az Egyesült Királyságba, de ugyanezen idő alatt 39 ezren távoztak. A nettó migráció tehát nyolc országra vetítve összesen 12 ezer fő volt csupán. Ráadásul a bevándorlók száma az egy évvel korábbi adathoz képest 6 ezer fővel csökkent, az országot elhagyók száma viszont ezer fővel emelkedett.
Ezek azonban olyan kis számok, hogy szinte elhanyagolhatóak a királyság statisztikáiban. Az országba ugyanis egy év alatt összesen 578 ezren érkeztek, és 334 ezren távoztak, vagyis brit szempontból a nettó eredmény 244 ezer fő pluszban. Most már egyébként jóval többen, 285 ezren mentek Angliába az Európai Unión kívülről, mint a tagállamokból (220 ezer fő).
Az uniós népességmozgás nettó egyenlege egy év alatt 75 ezer fővel esett vissza, és ez legnagyobb mértékben a Nyugat-Európai államok polgárainak köszönhető, ők maradtak el leginkább a korábbi bevándorlási számaiktól.