Ide is elérkeztünk, Magyarország nem tudja ellátni magát almával

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Őrült módon változó mennyiségek, elszálló árak, alacsony minőség, ez jellemzi a magyar almatermesztés meghatározó részét. Lengyelország agyonvert minket.

Tavaly novemberre az alma kimagaslóan megdrágult, 68 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban – áll a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent tájékoztatójában. Ennél is meglepőbb lehet, hogy ezen belül az ipari alma ára teljesen elszállt, 177 százalékkal emelkedett. Mi lehet a magyar alma-armageddon hátterében?

A gyümölcs fogyasztói ára ma a boltokban (fajtától és minőségtől függően) kilónként körülbelül 350-450 forint között mozog, ami azt jelenti, hogy a megszokott, egyébként elég tág 250-500 forint közötti sáv felső részén van. Ebben túl sok drámai nincs, a KSH által kimutatott 68 százalékos drágulás ugyanis csak egy átlag. A hazai termelés kétharmadát az alacsonyabb minőségű ipari alma adja, amelynek nagy áremelkedését legfeljebb az almaleveknél lehet majd tetten érni.

Az étkezési alma 2016-ban viszonylag olcsó volt, ehhez képest mozdult el az ár a sáv felső harmadába, de a drágulást enyhíti, hogy mire a boltokba jut, az ellátási lánc szereplői kénytelenek lenyelni annak egy részét. Könnyen rárohadhat az alma arra, aki nagyon magasra engedi az árat, mert a vásárlók azonnal átpártolnak a narancsra és egyéb déli gyümölcsökre.

A drágulás mögött egyértelműen a magyar és európai termelés visszaesése áll. A Fruitveb szakmaközi szervezet már ősszel jelezte, hogy a kedvezőtlen időjárás (áprilisi fagyok) miatt 21-23 százalékkal kevesebb alma terem, és Magyarország is rossz szezont zárt, összesen 500-550 ezer tonna gyümölccsel, mert a nyár sem hozott kedvező körülményeket.

A kevés alma önmagában még nem lenne meglepő, mert ahogy a Fruitveb is említi, nálunk a termés rendkívül hektikus, évente 200-900 ezer tonna között ingadozik. Az 500-550 ezer tonnás eredmény tehát közepesnek számít, csakhogy az árakat idén az is felfelé nyomja, hogy egész Európában nem termett elég gyümölcs.

Ennél érdekesebbnek tűnik, hogy a hazai termés kétharmada gyengébb minőségű ipari alma, amely jó ideje nem tudja kielégíteni a hazai feldolgozók igényét sem, tehát importálnunk kell, ráadásul most ugyanez a friss almával is megeshet. A magyar kereslet ugyanis évi 150-200 ezer tonna között mozog, de valószínűleg a tavalyi szezon ezt a szintet sem érte el. Így nem csak léalmából, de friss almából sem álmodhatunk exportról, hiszen annyi sincs, amennyit megeszünk.

Velünk szemben Lengyelország nagyot fejlődött az elmúlt években. A lengyelek a termesztés folyamatos növelésével eljutottak oda, hogy Európa legnagyobb termesztőjeként az uniós piac közel egyharmadát adják. Kiépítették a tárolóikat és a léfeldolgozó üzemeiket, amely sokkal nagyobb rugalmasságot biztosít számukra, ki tudják várni a számukra kedvezőbb piaci viszonyokat, és igény szerint a magasabb profittartalmú étkezési alma felé tudják mozdítani az egyensúlyt, ha az az érdekük.

Kövess minket Facebookon is!