Ha nem figyelünk, az önvezető autók nem csökkentik, hanem növelik a dugókat

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Nem egyértelmű, hogy mi fog történni, ha mindenki rákattan az önvezető közlekedési eszközökre. Például lehet, sokkal többet fogunk ötletszerűen utazni ide-oda.

Érdekes eredményeket hozott az a bostoni kísérlet, amelyben modellezték az önvezető autók és egyéb önvezető közlekedési eszközök elterjedését. Bár a következtetések biztatóak, a Boston Consulting Group (BCG) elemzéséből az is kiderül, hogy nagyon oda kell figyelni a szabályozásnál, mert adott esetben az önvezető technológia előnyei hamar elveszhetnek.

A BCG és a World Economic Forum által végzett bostoni kísérletben a belvárosban vettek mintát arról, hogy milyen járművek mikor, honnan, hova és hogyan jutnak el. Ezt az adatbázist vetítették rá két forgatókönyvre: az első szerint az önvezető járművek használata csak viszonylag lassan terjed el a városban, a második szerint a technológia robbanásszerűen hódítja meg a közlekedést.

Boston azért jó terep még magyar szemmel is a kísérletre, mert viszonylag magas a tömegközlekedők aránya, vagyis ebből a szempontból hasonlít egy európai városhoz. Sajnos azonban a modellből az egyszerűség kedvéért kihagyták a biciklis és a gyalogos közlekedést, ami némileg torzíthat az eredményeken.

Mindenesetre azt találták, hogy míg jelenleg a belvárosi utazások 56 százalékát viszi valamilyen hagyományos tömegközlekedési eszköz, az első, lassabb terjedést feltételező verzióban ez 50, a második verzióban pedig 34 százalékra csökken.

A hagyományos (nem önvezető) autók használata az első verzióban 33-ról 11 százalékra esik, a másodikban eltűnik. A hagyományos taxis utazások aránya 11 százalékról 6-ra esik, a második verzióban ez is eltűnik.

A drasztikusabb terjedési modellnél az utazások 28 százaléka önvezető tömegközlekedési eszközön, 24 százaléka önvezető taxin, 14 százaléka pedig önvezető megosztásos taxin zajlik. Ebben a felállásban 28 százalékkal esik vissza a járművek száma, 30 százalékkal gyorsabban lehet eljutni mindenhova, és drámai módon nem kell parkolni: ez 48 százalékkal zuhan.

Ha azonban ennyire jobb minden mutató, akkor

fennáll annak a veszélye, hogy sokan ötletszerűen kezdnek mindenhova utazni,

még oda is, ahova most azért nem mennek, mert macerás.

Az olcsóbb és kényelmesebb technológia következtében sokan dönthetnek a városi agglomerációba költözés mellett is, ezzel viszont megnövelik a naponta ingázók számát. Így megint megtelnek az utak, és újra kialakulnak a dugók. Ráadásul újabb lendületet adhat a végtelen külvárosok terjedésének.

A másik veszélyt az üresen járó önvezető eszközök jelenthetik, mert ha nincs ingyen a parkolás, akkor az üzemeltetőnek jobban megérheti mozgásban tartani a járműveit. Ez is feleslegesen növeli a forgalmat.

A BCG szerint ezért nagyon meg kell gondolni, hogy az önvezető technológiát milyen szabályok szerint engedik rá az utakra. A városvezetésnek ki kell majd találnia, hogy mi lenne az ideális önvezető-hagyományos mix, és mivel lehet ezt elérni. Az önvezető autók elterjedésének ösztönzése mellett meg kell találni a módját annak , hogy a lakosok ne használják indokolatlanul az eszközöket, és a járművek ne menjenek üresen az utcákon.

Fotó: AFP/Europress

Kövess minket Facebookon is!