Jelentős beígért kedvezmény nélkül drágult a fővárosi parkolás

Megszűnnek a parkolóautomaták Budapesten szerdától, a Fővárosi Közgyűlés 2024-es döntése alapján a fizikai készülékeket tájékoztató táblák váltják fel. A parkolási díjakat ettől kezdve hivatalosan kizárólag mobiltelefonos megoldásokkal lehet rendezni (app, SMS vagy hanghívás).
- A díjak is emelkednek, négyből három zónában 33 százalékkal, a külső, XI. és IX. kerületi D zónában pedig 50 százalékos lesz a drágulás. Az A zónában 600-ról 800 forintra, a B zónában 450-ről 600-ra, a C zónában 300-ról 400-ra, a D zónában pedig 200-ról 300 forintra nő az óradíj.
Felülnézet: a fővárosi parkolási rendszer nagyon rossz hatékonysággal működött, 2023-ban például közel 25 milliárd forintot fizettek az autósok közterületi parkolásért, miközben a bevétel mintegy felét – 12,4 milliárd forintot – elvitte a rendszer üzemeltetése. 2019-es cikkünk szerint sok autós trükközött a helyi lakosok számára kiadható parkolási engedélyekkel.
- Szintén sokba került a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek fizetett jutalék a mobilparkolások után. Az állami céget egy ideje ugyan meg lehet kerülni, de a nagy változást az jelentené, ha a BKK saját BudapestGO applikációján keresztül is lehetne fizetni a parkolásért – ez ugyanakkor csak egy későbbre ígért fejlesztéssel válik majd lehetővé.
Igen, de: eredetileg ráadásul úgy volt, hogy BKK-bérlettel 25 százalékkal olcsóbban lehet majd parkolni, de ahogy arról a Telex részletesebben is írt, a fejlesztés el sem kezdődött, a Főpolgármesteri Hivatal válasza alapján forráshiány miatt.
Előzmények: a fővárosi parkolóautomaták körüli korrupciós ügyekről sokat cikkezett a sajtó a 2010-es években. A témával sokat foglalkozó 444 2023-ban a VII., a XI. és a XIV. kerület kapcsán írt arról, hogy egyre több minden bizonyította, hogy bűnszervezet üzemeltethette a parkolást. A VIII. kerületben pedig arra is volt példa, hogy fizikai valójában kirámolták a parkolási kasszát.
- A zuglói és újbudai parkolás körüli korrupciós ügyben több korábbi vezető politikus, az egykori zuglói szocialista polgármester, Horváth Csaba és a korábbi szocialista képviselő, Tóth Csaba is vádlottként szerepel.
Számokban: az átlagkeresetek növekedését is figyelembe véve a parkolás még az emelés után is nagyon olcsó marad – írta a Levegő Munkacsoport szakpolitikai munkatársa saját számítása alapján a G7-en megjelent cikkében.
- 1996 és 2024 között a fogyasztói árak az ötszörösükre, a bérek a 13-szorosukra, a parkolási díjak azonban mindössze két és félszeresükre emelkedtek, és mivel tavaly és idén is reálbér-emelkedés volt (vagy lesz várhatóan), a vásárlóerőhöz képest az emelés után sem drágul nagyot a parkolás.
- A budapesti autók száma 2000 és 2025 között 30 százalékkal nőtt (560-ról 730 ezerre), a budapesti és Pest vármegyei autók száma együttesen már 70 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint (830 ezerről 1,42 millióra).
Mi várható? Bár hivatalosan szerdán indult az új rendszer, a Telexnek több budapesti önkormányzat is azt nyilatkozta, hogy még hetekig tarthat a parkolóautomaták leszerelése, és olyan kerület is van, ahol az átmeneti időszakban továbbra is lehet majd így fizetni a parkolásért.