A 2010-es években az országgyűlési képviselőknek több térségben is jelentős beleszólásuk lehetett abba, hova kerültek a területfejlesztésre szánt uniós pénzek. Korábbi kutatások alapján – a Széchenyi 2020 program 2014–2020-as fejlesztési ciklusában – nemcsak azért lobbizhattak, hogy minél több pénz érkezzen a körzetükbe, hanem abba is lehetett beleszólásuk, hogy melyik település mire kapjon támogatást. Persze nem mindenhol és nem minden időszakban volt ugyanolyan erős a politikai befolyás, és a források elosztása függött egyebek között a megyei és települési önkormányzatok szakmai felkészültségétől és érdekérvényesítő képességétől is.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy az uniós pénzek tényleg azokhoz a térségekhez és csoportokhoz jutottak-e, amelyeknek a legnagyobb szükségük volt rájuk. Tehát hogy valóban csökkentették-e a társadalmi és gazdasági különbségeket, vagy inkább oda kerültek, ahol erősebb volt a politikai lobbi.
De vajon az országgyűlési képviselők befolyása valóban hatással volt arra, hogy hova kerültek az uniós pénzek? Ezt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) az Európai Szociális Alapból (ESZA) finanszírozott projektjei alapján vizsgáljuk most meg. Az ESZA az uniós kohéziós politika társadalmi felzárkózást célzó alapja: elsősorban a foglalkoztatás javítását, a társadalmi hátrányok ellensúlyozását, valamint az oktatást és a készségfejlesztést támogatja. Így ezeknél a forrásoknál különösen indokolt feltételezni, hogy az elosztásukban erősen megjelenik a helyi társadalmi-gazdasági rászorultság. Ráadásul a támogatott tevékenységek – például helyi foglalkoztatási programok, társadalmi felzárkóztatási beavatkozások – tartalmának, célcsoportjainak és helyszíneinek meghatározása több helyi mérlegelést tehet lehetővé, mint az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) finanszírozott – gyakran infrastrukturális – beruházások.
A források területi eloszlása az országgyűlési egyéni választókerületek (oevk) szintjén látható az alábbi térképen. Bár az uniós támogatások odaítélése formálisan nem választókerületi logika szerint történt, ez az egység az egyéni országgyűlési képviselők politikai érdekérvényesítésének területi kerete. Emiatt az oevk-k közötti különbségekben jelenhet meg, hogy a források elosztását a politikai befolyás meghatározta-e. Az ábrán nem szerepelnek azok az oevk-k, amelyek a fejlettségük miatt kiestek a program kereteiből, illetve az összehasonlíthatóság érdekében a megyei jogú városokat tartalmazó körzeteket is kihagytuk, mivel fejlesztéseik más léptékűek lehettek, és a források tekintetében is különbözhettek. A számításkor minden ESZA-támogatott projektet figyelembe vettünk, az uniós támogatás mértékét azonban nem vettük külön figyelembe.
A választókerületek közötti különbségek látványosak: az egy főre jutó TOP–ESZA-támogatás a vizsgált oevk-k között többszörös eltérést mutat. Első ránézésre több közismerten kedvezőtlenebb társadalmi-gazdasági helyzetű térségben találunk magas egy főre jutó támogatást – például Borsod-Abaúj-Zemplén megye negyedik választókörzetében kiemelkedő ez az érték –, vagyis feltételezhetjük, hogy az ESZA-források elosztásában a rászorultság elve érvényesült.
Az adatok közelebbi vizsgálata azonban már kevésbé egyértelmű képet ad. Az egy főre jutó támogatás és a program kezdetén, 2014-ben mért egy főre jutó személyijövedelemadó-alap (szja-alap) között ugyan a várt irányú, negatív kapcsolat mutatkozik, de ez gyenge*
A segélyezettek ezer lakosra jutó számával pedig lényegében nincs kapcsolat*
Önmagában az, hogy egy körzet mennyire szegény vagy hátrányos helyzetű, nem magyarázza meg, mennyi ESZA-pénzt kapott. Ez nem jelenti azt, hogy a rászorultság ne számított volna, hanem inkább azt, hogy mellette más tényezők is érdemi szerepet játszhattak. Ilyen lehetett például a helyi önkormányzatok és intézmények pályázati kapacitása, a megyei fejlesztéspolitikai prioritások, a munkaerőpiac szerkezete vagy éppen a politikai érdekérvényesítés. Az is elképzelhető, hogy a legrosszabb helyzetű térségek például éppen gyengébb intézményi kapacitásuk miatt kevésbé tudták lehívni a számukra elvileg indokoltabb támogatásokat.
Vagyis hiába jutott több pénz a szegényebb körzetekbe, az adatok alapján nem látszik egyértelműen, hogy a források tényleg oda mentek, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk.
Ez a következtetés egybevág az ESZA-finanszírozott pályázatokon és a 2014–2020-as időszakon túlmutató, a magyar kohéziós politika egészét jellemző eredményekkel is: Medve-Bálint Gergő, a Budapesti Corvinus Egyetem docensének elemzése szerint a legkevésbé fejlett magyar térségek nem kaptak szignifikánsan több támogatást, mint a fejlettebbek 2004 óta, és bár Magyarország uniósforrás-lehívási aránya az egyik legmagasabb az EU-ban, ezek a források nem erősítették meg érdemben a gazdaságot. Vasvári Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának tudományos munkatársa a 2015 és 2018 között önkormányzatoknak jutó támogatásokat vizsgálva arra jutott, hogy a települések társadalmi-gazdasági helyzetének figyelembevétele mellett a polgármester és az adott választókerület országgyűlési képviselőjének politikai kötődése is számított.
