Nem csak a háziorvosok fogynak el a háziorvosi rendszerből
A háziorvosi ellátottság és a betegforgalmi adatok szerint az országon belül egyre nagyobbak a területi különbségek az alapvető egészségügyi ellátásban. Arról már korábban is lehetett tudni, hogy különösen a leszakadó térségekben egyre jelentősebb kihívást okoz a háziorvosok és a házi gyermekorvosok hiánya.*
Közérdekű adatigényléssel fordultunk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (NEAK), az így megkapott adatok alapján pedig kiderült, hogy a magyar lakosság hét százaléka nincs háziorvoshoz bejelentkezve: 2014 és 2023 között 96-ról 92,7 százalékra csökkent a háziorvosi körzetbe bejelentkezettek aránya.
Ennek számos oka lehet, ha például a lakosok egy része ugyan magyar lakcímmel rendelkezik, de külföldön dolgozik, elképzelhető, hogy a munkahelyén jár inkább orvoshoz. Akinek pedig nincs érvényes biztosítása, nem választhat háziorvost. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a biztosítottak számát és arányát 2018-ig vezette. Ebből pedig az látszik, hogy a 2010-es 97 százalékról 94 százalékra süllyedt az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak aránya. Ez azt jelenti, hogy több százezer magyar került ki az egészségügyi ellátási rendszerből.
Emellett – ahogyan arról az utóbbi egy-két évben is számos cikk született –, egyre több körzetben nincs (állandó) háziorvos, így bejelentkezni sem feltétlenül érdemes az ott lakóknak. A háziorvosi körzeteket nehéz lenne települési szinten vizsgálni, hiszen ezek közül sok nem követi a közigazgatási határokat. Jellemző, hogy kisebb települések egy nagyobb falu, kisváros egyik körzetéhez vannak csatolva, vagy több kisebb falu alkot egy körzetet. Ezért az adatokat járási szinten összegeztük.
A regionális különbségek igen jelentősek. A fővárosban a 2022-es adatok alapján a lakosság 95,1 százaléka volt bejelentkezve háziorvoshoz, vidéken 92,3 százalék.*
Ahogy a térképen látható, a fővárosban és agglomerációjában valamivel alacsonyabb a bejelentkezés aránya, feltehetően előfordul, hogy jó páran a háziorvoshoz nem lakhely szerint vannak bejelentkezve, hanem megmaradtak régi lakhelyük háziorvosánál.*
A különbségek azonban túl nagyok ahhoz, hogy pusztán a fentivel magyarázhatók legyenek, ami arra utal, hogy a minőségi és elérhetőségi különbségeknek is szerepe van. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy kevesebben jelentkeznek be ott, ahol magas a betöltetlen praxisok aránya. Az előző és az alábbi térkép összevetése is erre utal: ahogy a bejelentkezés aránya, a betöltetlen praxisoké is magasabb a leszakadó, szegényebb járásokban, például a Dél-Dunántúlon, Északkelet-Magyarországon és egyes alföldi vidékeken.
A háziorvosi körzetek elég sokszínűek: egyesekhez alig néhány száz ember tartozik – ezeket a kormány átalakítaná a finanszírozási rendszer révén –, de akár 6 ezer fős is előfordul. A jelenlegi finanszírozási rendszerben 1500 fő felett érdemes egy praxist működtetni, de kétezer fő környékén már kihívást okoz a munkamennyiség. A magyarok legalább negyede az ideálisnál több beteget ellátó háziorvosi praxisokhoz van bejelentkezve. A borítékolható többletmunka pedig nem könnyíti meg az új háziorvosok területre vonzását.
Terjedő telemedicina
A bejelentkezettek számának csökkenése nem jár együtt a háziorvosok összesített munkaterhének csökkenésével. A KSH adataiból az látható, hogy 2001-ben egy lakosra még évi 6,3 háziorvos-látogatás jutott, ez 2006-ra 7,2-re nőtt. A vizitdíj 2007-es bevezetése drasztikus változást hozott: egyetlen év alatt több mint tizedével esett a beteglátogatások száma.
Ugyan ez 2009. január 1-jével megszűnt, a hatása így sem múlt el teljesen, hiszen 2009-ben alacsonyabb szintre tért vissza a beteglátogatások száma. Nem is történt igazán nagy változás, egészen a koronavírus megjelenéséig: 2020-ban elmaradtak a beteglátogatások, utána viszont 2021–2022-ben alaposan megugrottak. Igaz, ebben a telemedicina, tehát például a telefonos gyógyszerfelírás is benne van.
A rendelésen ténylegesen megjelenő betegek száma azonban tovább csökkent 2020 után. A legutolsó adat szerint már majdnem olyan kevesen mentek el a háziorvosi rendelőkbe személyesen, mint a vizitdíj bevezetésekor.
A személyes orvoslátogatásokat jelentős részben az emailes és telefonos konzultáció váltotta fel.
Azt természetesen nem lehet megmondani a statisztika alapján, hogy a telemedicina mennyiben tudta a korábbi személyes orvoslátogatásokat azonos színvonalon kiváltani. A beutalók kérése, a szokásos gyógyszerek felírása esetében ezzel a betegek és az orvosok élete is sokat egyszerűsödött. Kérdés persze, hogy jobb szervezéssel nem lehetne-e ezeknek a feladatoknak a java részét az orvosok helyett asszisztensek, betegutakat szervező ügyintézők feladatává tenni. Hiszen a magyar orvosok sok esetben adminisztratív feladatok végzésére kényszerülnek, ami – különösen a megemelt bérek és a háziorvoshiány mellett – nem tűnik hatékony megoldásnak.
A tapasztalatok alapján nagyon eltérő gyakorlatok alakultak ki az országban, hogy miben és meddig próbálnak segíteni a háziorvosok: rögtön beutalót írnak egy szakrendelőbe, kórházba, vagy előbb próbálnak konzíliumi segítséget kérni. Más országokban erre bevett eljárások vannak, például egy járásnyi területen az egészségbiztosító koordinálja a szakorvosok és a háziorvosok együttműködését. Nálunk ilyen nincs, a háziorvosok magukra vannak hagyva: akinek vannak személyes kapcsolatai, tud segítséget, tanácsot kérni, mások csak a beteget tudják továbbküldeni.
Pénz van, ösztönzés nincs
A háziorvoshiány alapján meglepő lehet, de jól lehet keresni egy nagyobb méretű körzettel. Egy átlagos háziorvosi praxis 3,2 millió forint bevételt ért el 2023-ban. Igaz, ebből az asszisztens bérét, a rendelő rezsijét is fizetni kell, ahogy az orvosnak a saját képzését is.
Ez nagy előrelépés, amit a 2021-es orvosbéremeléssel értek el. A korábbi finanszírozási rendszert egy bérkiegészítési elemmel toldották meg, az orvosok az életkoruk alapján kapnak a bérükre forrást, ez a teljes bevétel közel felét teszi ki.
A bevételek másik fele a korábbi rendszer szerint leginkább attól függ, hogy mennyien jelentkeztek be a körzetbe. 2023-ban bevezettek egy új indikátor elemet, ami a minőségtől és a nyújtott teljesítménytől függ, de ez a bevételek csak 5-10 százalékát adhatja. A háziorvosok keresete így szinte teljes egészében attól függ, hogy mekkora körzetük van és mennyi idősek, sem a munka mennyisége, sem a minősége nem játszik érdemi szerepet abban, hogy mennyi pénzt kapnak a hó végén.
A problémát a helyi közösségek igyekeznek kompenzálni. Ugyan állami feladat a háziorvosi ellátás megszervezése és finanszírozása, gyakran az önkormányzatok is beszállnak. Előfordul, hogy tehetősebb települések felszerelik a rendelőket, jobb körülményeket biztosítanak, a háziorvosokat egyéb juttatással – akár szolgálati lakással – próbálják magukhoz csábítani.
Térségenként óriási eltérések
Az országon belül óriásiak a különbségek: a Vas megyei, százfősnél kisebb Kerkáskápolnán egy lakosra 180 orvoslátogatás jutott 2022-ben, míg a skála másik végén lévő településen alig egyetlen.
Az eltérések legfőbb oka, hogy számos kistelepülésen nincsen helyben háziorvosi ellátás, a körzetek több település esetében össze vannak vonva. De az is elképzelhető, hogy sokan nem a lakóhelyükön, hanem munkahelyükön vagy diákok a kollégium városában járnak orvoshoz. De ettől eltekintve is jól látható, hogy különösen az alföldi településeken alacsony a háziorvos-látogatások száma.
Járási szinten már kiegyenlítettebb képet kapunk, de még így is kétszeres különbségek vannak. A fővárosiak és a budapesti agglomerációban élők járnak legkevesebbet háziorvoshoz. Pedig vidéken alacsonyabb a lakosság átlagéletkora, mint a fővárosban, ami elvileg jobb egészségi állapottal járna együtt.
Ebben feltehetően annak lehet szerepe, hogy Közép-Magyarországon tehetősebbek a lakosok, így jobb lehet az egészségügyi állapotuk, illetve többet költenek magánegészségügyi ellátásokra. Budapesten ugyanis sokkal nagyobb az egy lakosra jutó magánegészségügyi kiadás, ami részben akár a háziorvosi betegtalálkozásokat is kiválthatja. Erre utalhat az is, hogy Budapesten kevésbé nőtt a betegtalálkozások száma az elmúlt évtizedben. De az adott évre vonatkozó lakosságarányos háziorvosi esetek száma szintén nagyon eltérően változott járásonként, jelentősebb növekedés és csökkenés is volt 2022 és 2012 között.
Egyenlőtlen állami egészségügyi források
Meg lehet azt is vizsgálni, hogy a NEAK mennyit költött az egyes településeken működő háziorvosok és egészségügyi szolgáltatók működésére 2023-ban. A települési adatokat járásonként összesítve mutatjuk be. Az érthető, hogy települési szinten nagyok a különbségek, hiszen eltérő, hogy hol milyen szintű ellátás vehető igénybe. Járási szinten azonban az lenne az ideális, ha nem lennének nagy különbségek.
Ehhez képest hétszeres eltérés volt a balmazújvárosi és a debreceni járásba bejegyzett háziorvosi szolgáltatók egy lakosra jutó állami térítési díja között. E kettő esetében felmerülhet, hogy mivel közel vannak egymáshoz, a háziorvosok inkább a megyeszékhelyen vannak, vagy legalábbis oda van a vállalkozásuk bejegyezve. Ettől eltekintve is két-háromszoros különbségek vannak országos szinten, ami elgondolkodtató, hiszen a háziorvosi ellátásnak hasonló költségűnek és színvonalúnak kellene lennie az egész országban.
Az országos átlagos költés lakosonként 27 ezer forint volt 2023-ban, tehát havi 2267 forintba került a háziorvosi ellátási rendszer. Nemcsak a járások között, de a települések mérete szerint is jelentősek a különbségek: a legtöbbet a megyei jogú városokban költötte az állami egészségügyi rendszer egy lakos háziorvosi ellátására (36 ezer forintot évente), a legkevesebbet pedig a községekben (20 ezer forint/fő). A kisebb városokban 26 ezer forint jutott egy főre, a fővárosban 31 ezer forint.
Az egyre növekvő regionális különbségek ellenére nem látni, hogy bármilyen hatékony válasza lenne erre az államnak – pedig már egy évtizede is jól lehetett látni, hogy alig akar valaki háziorvos lenni vidéken. Az elvileg ennek kezelésére szolgáló reformtervek elsőre viszont inkább csak súlyosbították a problémákat.
