Idén 19. alkalommal adták át a Sony World Photography Award nevű díjat, amivel a díj nevében is szereplő cég ismeri el a világ fotósait. Ráadásul rengeteg gyűjtőfogalom alatt, volt külön verseny diákoknak, fiataloknak, illetve egy úgynevezett „open”, azaz nyitott nevezési gyűjtőfogalom is. A legfontosabb viszont ezek közül a profi fotográfusok mezőnye, akiknek szintén különböző alkategóriákban tartottak versenyt. Ezeket gyűjtöttük most össze ebben a cikkben.
Muszáj megemlíteni: kollégánk, Bődey János a Portré kategória döntősei között volt. Erről itt írtunk bővebben.
Az év fotósa
A Sony legrangosabb díját a mexikói származású Citlali Fabián nyerte, a Bilha, Stories of my Sisters (Bilha, a nővéreim története) című sorozatával, ami a portrékat a digitális illusztrációkkal keverte.
A sorozat az Oaxaca nevű mexikói állam őslakos közösségeinek ikonikus nőiről szól, akik nagy hatással voltak az élet minden területére, a törvényalkotástól kezdve a nyelvészeten át a művészetig és ökológiáig. Fabián sorozatának az volt a szándéka, hogy a fiatal lányoknak példaképeket nyújtson, ezt pedig úgy érte el, hogy közeli kapcsolatban dolgozott a portrék alanyaival, hogy a fotókon szerepeljenek a teljesítményeik, a tapasztalataik és a motivációik is. A digitális illusztrációkon olyan szimbólumok és motívumok szerepelnek, amik tükrözik az alanyok személyes életútját, és a kulturális örökségüket ünneplik.
Kreatív
Citlali Fabián (Mexikó): Bilha, Stories of my Sisters (Bilha, a nővéreim története)
Fabián a díj megnyerése után azt nyilatkozta, hogy a sorozat nagyon közel áll az ő és a népének szívéhez. „Remélem, hogy ez a díj nemcsak az én munkám, hanem a projektben szereplő nők és az ő teljesítményük hírét is vinni fogja” – mondta. A tervek szerint a sorozatból egy gyerekeknek szánt könyv készül, amibe az illusztrációkat szintén a fotós fogja készíteni.
Yasnaya az ayuujk, a Mexikóban élő mixtékek egyik nyelvjárásában alkotó nyelvész és aktivista, aki a nyelvi gazdaság és az őslakosok jogai mellett kampányol. A képen Yasnaya mellett szerepel nagyanyja és dédanyja is, őket tartja a tudása és világnézetének alappilléreinek. Az ää betűk testesítik meg azokat a magokat, amiket elvetett, hogy megőrizze a nyelvjárását – Fotó: Citlali Fabián
Luna egy zapoték filmkészítő, tanító és aktivista. A legutóbbi, Chicharras (Kabócák) című filmjét a közösségével közösen gyártotta és forgatta. A filmben Luna narrációjában az őslakos területek, a közösségi szerveződés és a nők politikai részvétele mellett áll ki. Ezen a képen kabócák veszik körül, amik a közös dalukkal a változás hullámait hozzák létre – Fotó: Citlali Fabián
Dokumentumfotós projekt
Santiago Mesa (Kolumbia): Under the Shadow of Coca (A koka árnyéka alatt)
Katherine három éve a Comandos de la Frontera tagja. Azok után csatlakozott, hogy sokáig nem talált legális, állandó munkát. Jelenleg kétmillió kolumbiai pesót, azaz nagyjából 170 ezer forintnyi összeget keres. A fegyveres csoport Putumayo valódi irányítója, a hatalmukat a félelem és a zsarolás eszközével és a mindennapi élet korlátozásával tartják fenn – Fotó: Santiago Mesa
Kolumbia déli részén, Putumayo megyében a koka termesztése az egyik a kevés lehetőség közül, amihez a gazdaságilag elmaradott határvidék családok fordulni tudnak. Ez a sorozat olyan termesztőket és családokat követ, akiknek a megélhetését jelenti egy illegális gazdaság, amit a szegénység, az alig létező állami jelenlét, a fegyveres őrség és a területet uraló milícia, a Comandos de la Frontera határoz meg. Vannak olyan családok, amelyek legális alternatíva után néznek, de gyakran csak a kokalevél az egyetlen stabil bevételi forrás. A koka árnyéka alatt bemutatja, hogy a helyi termelők nem terjesztők, hanem campesinók, azaz földművesek és általában a fegyveres csapatok azok, akiknél a termesztésből származó bevétel kiköt.
Daniel, egy fiatal levélszedő, azaz raspachín kokalevelekkel teli zsákot hord a vállán a kolumbiai Putumayóban. A raspachínokat készpénzben fizetik, és mindig van számukra munka, ezért ez a régióban az egyik stabil jövedelmi forrás – Fotó: Santiago Mesa
Környezet
Isadora Romero (Ecuador): Notes on How to Build a Forest (Jegyzetek az erdőépítésről)
A projekt hivatalos leírása szerint az erdőkre sokáig úgy tekintettek, mint olyan terek, ahol csak növényzet létezik. De a tudomány és a történelem szerint ezek mellett kulturális terek is, amiket emberi és nememberi csoportok is újra és újra átszabtak. A Jegyzetek az erdőépítésről Ecuador erdejeiben, Mache Chindul és Yunguill tartományokban készült. Ezek olyan területek, ahol nyomokat hagytak a telepesek és az ő kapcsolatuk az erdővel. Romero munkája dokumentarista és kísérleti fotográfia (lyukkamera, infravörös, hőlátó kamera), illetve gombákkal rothasztott közösségi archívum segítségével invitál minket arra, hogy megnézzük: hogyan látják más organizmusok az erdőt, és az erdő hogyan lát minket. A tudományos szaktudással párbeszédben a projekt egy polifonikus narratívát hoz létre, ami megérti az erdőt, mint többféle értéket hordozó, komplex, kulturális teret, és kibővíti azt a módot, ahogy a dialógus elképzelhető
Két generáció is kellett ahhoz, hogy a közösség első tizennyolc tagja megszervezze a közösséget és az erdős is azzá, amivé ma lett. 2024. december és 2025, március között a helyi közösség kinevelte a túravezetőket. Ezen a képen az látszik, hogy a túravezetők ellenőrzik az erdőbe kihelyezett kamerákat, hogy megtudják, melyik állatok milyen irányban mozogtak az erdőben. / Jaori Cabo a Mache Chindul ökológiai természetvédelmi terület lakója és alkalmazottja. Akkor kezdett el a természetvédelemben dolgozni, amikor segített egy madárnak kiszabadulnia egy csapdából, és ennek letaglózó érzelmi hatása volt. Azóta a trópusi Andok védelmével foglalkozó alapítvány, a FCAT tudósaival dolgozik, segít a piprák dokumentálásában. Ezek a képen egy kitömött hím pipra van a kezében, amit a kutatás során használnak – Fotó: Isadora Romero
A fotós saját archívumából készült anyag negatívokat konfigurál újra absztrakt tájképekké. A pontos helyszínek szándékosan maradnak titokban, ezek akár olyan helyek is lehetnek, amik tele vannak személyes jelentéssel vagy politikai töltettel. Ezekből a konkrét képekből aztán kollázsok készülnek, ami miatt sokkal nagyobb univerzalitást jelentő terek lesznek belőlük. Az idealizált, utópisztikus terekre utaló megrendezett tájképek a fotográfia történeteire utalnak, a piktorialista nyomtatási technikáktól kezdve a kortárs diskurzusokig, összekeverve az igazat a kitalálttal. A keverés miatt tele van nézőpontok tömkelegével, amik játékosan mennek szembe a fotográfia tradícióival, és a nyugati képalkotás idealizált és meghatározott szokásaival.
Fotó: Dafna Talmor
Fotó: Dafna Talmor
Építészet és dizájn
Joy Saha (Banglades): Homes of Haor (Haor otthonai)
A Haor otthonai a Kishoreganj tartományban található bangladesi nemzeti építészetet dokumentálja. Az itteni otthonokat természetesen létrejött dombokra építik, ami miatt a házakból monszun idején szigetek lesznek, amiket körbevesz az árvíz, és amik miatt a csónakok lesznek az első számú közlekedési eszközök. Felülről nézve a településeket mintába rendezi a természet a tengerszint feletti magasság, a víz jelenléte, és a település funkciója szerint. A magasabb utak, egymás közelébe tömörülő lakóházak és a haszonállatok óvatos korlátozása mind megmutatja, hogyan építkeztek egy olyan vidéken, ahol a tájat a víz határozza meg.
Az egymástól elvágott, szigetszerű településeken házakat és haszonállatokat is látni. A természetes magaslat kilátszik a monszun miatti árvíz alól. / Ashtagram egyetlen megemelt útja köti össze a magasházakat. Az árvízben látszanak az elektromos hálózat póznái – Fotó: Joy Saha
Természet
Will Burrard-Lucas (Egyesült Királyság): Crossing Point (Kereszteződés)
Ez a sorozat a kenyai Masai Mara Nemzeti Rezervátumban készült, egy távolról irányított fotócsapdával, a folyó egy erdős elágazásánál. A három hónapig üzemelő csapdát orrszarvúakra specializált vadőrök segítségével helyezték ki, hogy megfigyeljék a keskenyszájú orrszarvúak mozgását egy fontos útvonal mentén. Az elsődleges feladata a természet megfigyelése volt, de a csapda lehetővé tette azt, hogy az éjszakai jeleneteket kreatív módon világítsa meg, és drámai eszközökkel fedje fel a vadállatokat és azok élőhelyét. A helyszínt a látványos kulissza mögött is választották, nemcsak az állatok mozgását sikerült így megörökíteni, hanem azt a biodiverzitást és szépséget, ami egy turistáktól nagyrészt elzárt területen létezik.
Egy kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú halad át a kenyai Masai Mara Nemzeti Rezervátum folyami átkelőjén éjszaka. / Egy maszáj zsiráf óvatosan lépked sötétedés után. Habár jellemzően a szavannával azonosítjuk a zsiráfokat, valójában erdei ösvényeket is használnak, de ezt ritkán látják az emberek – Fotó: Will Burrard-Lucas
CSENDÉLET
Vilma Taubo (Norvégia): Talking Without Speaking (Beszélni anélkül, hogy megszólalnál)
A Beszélni anélkül, hogy megszólalnál című sorozatban olyan mindennapi tárgyak szerepelnek, amelyek a tiltakozás jelei lettek. Mindegyik tárgyat lehet kötni egy konkrét történelmi korszakhoz, jogi törekvéshez vagy egy konkrét országhoz. Vannak olyanok, amelyeket szándékosan vitték utcára egy ügy mellett, másoknak véletlenül lett ilyen szerepük a nyilvánosság előtt, a szimbolikus erejüket pedig csak kis idő elteltével fedték fel.
Kim Szungho (Dél-Korea): Sunny Side Up: A mai legátlagosabb K-szülőség portréja
Dél-Korea útelágazáshoz érkezett. 2023-ban a születési szám rekordalacsony volt, egy női lakosra csak 0,72 születés jutott, miközben hatmillió háztartásban a kutyákban találták meg azt a boldogságot, amit egy család nyújtani tud. A gyerek és a háziállat közötti döntés valósággá vált. Kim Szungho projektjének hivatalos leírása szerint ezzel a sorozattal a fotós megpróbálta a két lehetőséget kombinálni, és megmutatni azt a törékeny, vibráló, csodálatosan zűrzavaros szülői világot, ami az országra vár.
„Amíg mi együtt vagyunk, mindig sütni fog a nap” – Fotó: Kim Szungho
„A gyerekünk egyre gyorsabban és gyorsabban nő fel. A kutyánk kedvenc harapnivalója volt a görögdinnye, de már nem az övé. Mi, szülők sem tudjuk megállítani a lányunk csillapíthatatlan étvágyát” – Fotó: Kim Szungho
Portré
Jean-Marc Caimi & Valentina Piccinni (Olaszország): The Faithful (A hívek)
Az előző pápa halála és az új megválasztása között nagy tömeg gyűlt össze a Szent Péter téren a Vatikánban, egy olyan eseményre, ami egyszerre volt egy szent rituálé és egy globális látványosság. Az olasz fotósok szerint a zarándoklat olyan volt, mintha rajongókat láttak volna: a rózsafüzérek úgy viselték, a zászlókat úgy lobogtatták, és az imádságokat úgy végezték, hogy mindvégig tudatában voltak a jelen lévő kamerákkal és a média munkatársaival. A személyes hitet átalakította a hatalmas tömeg koreográfiája és a globális közvetítés. A sorozat portréi megörökítik ezt a kettős tudatot, hogy a hívők a hitüket demonstrálják egy, a média által nyilvánosság elé tárt térben, ahol összeér a személyes elköteleződés és a stadionokba való előadóművészet.
2025. május 7-én volt a pápai konklávé első napja. Becslések szerint 45 ezer ember gyűlt össze, hogy szemtanúi legyenek annak, ahogy megválasztják Ferenc pápa utódját. Az imádságokat összehangolták a Sixtusi kápolna szavazási beosztásával. / Egy pap ostyát oszt Ferenc pápa temetésén. A temetésen négyezer pap celebrált kétszázezer gyászolónak. Az intézményes változás ideje alatt folytatták az eukarisztiát, holott akkor még nem volt pápa – Fotó: Jean-Marc Caimi & Valentina Piccinni
SPORT
Todd Antony (Új-Zéland): Buzkashi
A buzkasi Tádzsikisztán ősi, vad sportja. A szó maga „kecskehúzást” jelent perzsául. Hasonlít a lovaspólóhoz, de nincsenek csapatok és nincsenek határai a pályának. A labda egy kecske kibelezett, lefejezett teteme, a cél pedig brutálisan egyszerű: megszerezni, megtartani, elszökni. A játék Közép-Ázsia nomád lovaskultúrájában alakult ki, ahol és amikor az identitás fontos része volt a testi erő és a lovaglási képesség. A játékot évszázadok óta játsszák. (Megjegyzés: ugyanerről a szokásról készített győztes sorozatot 2018-ban Gárdi Balázs.)
Marengónak hívták Napóleon lovát, amit az uralkodó megült a Napóleon átkel az Alpokon című 19. századi festmények. A buzkasi-mérkőzések is hasonlóak annak a századnak a harctéri festményeihez, ahogy a résztvevők és lovaik tömege hatalmas port ver fel és még nagyobb zajt csap – Fotó: Todd Antony
A buzkasi-mérkőzések alatt készült sorozat dokumentaristaként indult, majd lassan elmozdult a “valós eseményekben rejlő érzelmi igazság” megörökítése felé. – Fotó: Todd Antony
