Ugyan, miért lennék nagyasszony?

„Mi a titka Keleti Évának? Nincs titka. Tehetsége van” – írták az Ország-Világ újságban, amikor Keleti Évának kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban a hetvenes években. Addigra Keleti már húsz éve dolgozott fotóriporterként, szinte kizárólag színházi színészeket, szakembereket, rendezőket örökített meg, néha munka, néha a mindennapok közben.

Keleti 94 éves korában pénteken meghalt, a karrierje annyira impozáns, hogy eddig a pillanatig az ország talán legismertebb aktív fotósa volt úgy, hogy egy huszonnyolc éves szünetet is beiktatott, amikor egyáltalán nem készített képeket. Már fiatal korában eldöntötte, hogy hatvanévesen abba fogja hagyni. Nyolcvannyolc éves korában eldöntötte, hogy mégsem.

Keleti 1931-ben született, zsidó származású polgári családban. Pár évvel később a család kikeresztelkedett. Az ELTE angol szakára szeretett volna felvételizni, de ott neki már nem találtak helyet, fizikai-kémia szakon tanult, de nem végezte el, inkább a fotográfiát választotta, amit akkor fedezett fel, amikor a Magyar Fotóhoz ment nyári gyakorlatra. Az ötvenes évek elejétől kezdve aktívan fotózott, pályájuk elején talált meg olyan ismerősöket és alanyokat, mint Törőcsik Mari vagy Béres Ilona. A karrierje során több ezer fotót készített színészekről, rendezőkről, írókról, alkotókról, művészekről, akár a színházban, akár azon kívül.

Habár jellemzően arról volt nevezetes, hogy a magyar kultúra alakjait örökíti meg, Keleti fotóriporterként dolgozott, ha szükség volt rá, akkor kultúrától távol álló eseményekre is ment.

Messze a legismertebb fotója az Extázis, amin Judith Jamison amerikai táncművész az Erkel Színházban adja elő Alvin Ailey koreográfiáját. A fotón Jamison a lebegő, életlen ruhája miatt szinte olyan mint egy pillangó, a felsője átizzadt, az arcát nem látjuk, nyakán az izmok drámaian feszülnek meg. Intenzív mozgás, ami Keletit mindig is vonzotta – gyerekkori álma volt, hogy balettozzon. Kilencvenes korában is mesélt arról, hogy visszatérő álmai vannak a táncról.

Keleti egészen a hetvenes évekig a Magyar Távirati Iroda fotósa volt. Indiába hívták tanítani, de amikor onnan hazaért, a felettese rögtön azzal kezdte, hogy nem érdekli, mit csinált ott, az egész rovatnak rengeteget kellett dolgoznia a hiánya miatt. Onnantól az Új Tükörben dolgozott mint képszerkesztő és fotós.

Mai fejjel szinte elképzelhetetlen, hogy egy fotós napokat töltsön egy alany lakásában, főleg akkor, amikor országosan ismert, hazai mértékkel nézve sztárokról van szó. Keleti viszont három napot töltött Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán lakásán. Mindkettőjüket ismerte korábbról, mindkettőjüket fotózta már. A kezükben egy fiatalkori kép róluk, amit Ruttkai tartott az éjjeli szekrényén, a Rómeó és Júlia előadásáról. Akik a képet fogják, már nem fiatalok.

Keleti rosszul élte meg, hogy a rendszerváltás miatt szabadúszóként kell dolgoznia, és valóban megfogadta magának fiatalkorában, hogy hatvanévesen leteszi a fényképezőgépet. Le is tette, magánemberként nem fotózott. A HVG-nek adott interjújában arról beszélt, hogy amikor férjét, a Balázs Béla-díjas operatőr Mátray Mihályt ápolta a betegágyán, akkor kezdett el megint képeket készíteni. „A telefonommal a semmit kezdtem fotografálni, egy bogarat, egy árnyékot.” Jóval az elterjedése után meg kellett tanulni a digitális technikát, de onnantól kezdve rendszeresen fotózott megint. A régi és új képeiből 2019-ben a Műcsarnokban rendeztek kiállítást.

Keletit rendszeresen nevezte úgy a magyar sajtó, hogy a „magyar fotográfia nagyasszonya”. Ez ellen a már említett interjúban erősen kritikus volt:

„Mi az, hogy nagyasszony? Mondjon egy szinonimát! Kikérem magamnak, ha ezzel a koromra utalnak, ha pedig annyira kimagasló szakembernek tartanak, mondják egyszerűen azt, hogy kiváló. Ugyan, miért lennék nagyasszony? Negyven-ötven év is eltelik, mire már csak a képeim fognak beszélni, akkor fog kiderülni, mennyire jelentős munkát végeztem.”

2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítését szolgáló, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként”, és ebben az évben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat is. 2019-ben Budapestért Díjjal ismerték el. 2022-ben Terézváros, 2023-ban Budapest díszpolgára lett.