Ott lenni a falunapon családtaggá avat

Leggyakrabban nyári szombatok. Autók a focipálya mellett, a templom közelében, az iskola sportcsarnokánál, a tér mellett, a park mellett, az emlékműnél. Ingek! Igen, ingek a férfiakon, a nőkön a mindennapi színektől eltérő színek. Ünnep van, valami fura ünnep, ki tudja, minek az ünnepe. A közösségé? A falu névadó szentjéé? Vagy ebbe már bele se gondol senki? Ki tudja, hogy mennyi idős a műfaj? Miből indult? A templomból indult vajon, búcsúként, majd lerázta magáról a vallásos sávot, és színpadot kapott? Színpadot kapott polgármesteri köszöntővel, települési díjak átadásával és a Marcali Három Tenorral? Ki tudja már? Kik voltak az elsők? Német, szláv vagy magyar hagyomány? Európai szokás? Hol volt az első? Melyik a műfajteremtő falu? Lehet, hogy már nem is létezik? Összevonták egy másikkal? Egy város településrésze lett, amit milliomosnegyednek hívnak, ahol kicserélődött a lakosság, amit alvásra használnak, és ahol a háztetőkön virágzik a napelemkultúra? Vagy egyenesen várossá nőtt, és a falunap az ízei nélkül szép és semmilyen kisvárosi ünneppé alakult?

Nárai község Vas megyében, Szombathely mellett, írja a Wikipédia. Nem is kicsi, az ezerötszáz fő még pont falu. Itt még ismerik, ismerni vélik egymást az emberek. Két generációra fölfelé megvannak a tragédiák, egy nemzedékig a verekedések, meggazdagodások, a nyomorultabb válások. És a jelen? Ki beszélne szebben a jelenről, mint a képek? Ott vannak a kupicák, ott vannak a pogácsák, beugrik ez, beugrik az, aztán ahogy megbomlik a sorrendiség, bealkonyul, már csak a nyugati ég világít. Alig tíz kilométerre van az osztrák határ. Ismerjük mi egy ilyen falu jelenét? Értsd: az ezerötszázból hányan dolgoznak odaát? Hányan töltik az idejüket reggeltől kora estig egy másik állam területén, bárpult mögött, műhelyben, mosogató fölé görnyedve? Tegyük hozzá ezt a körülményt a mostani falunapunkhoz. A fotókról sütő vidámsághoz is tegyük hozzá ezt a körülményt. Értsd: a falunapi sereglet hány százalékának tárcájában lapul több euró, mint forint?

Nemcsak az osztrák határ, de Szombathely is közel van. Nárai a megyeszékhely agglomerációjához tartozik, nyilván nem kevés a városból kiköltözött családdal. Hogy ez mennyiben érintheti a falunapot, a település hagyományos közös ünnepét? A fotók tanúsága szerint Náraiban minden rendben van, de sok helyen jellemző, hogy az újabb beköltözők nem túlzottan érdeklődnek a helyi hagyományok iránt, hiszen a lakcímkártyájukon túl a legtöbb szál a városhoz köti őket. Ahogy az is gyakori jelenség mindenfelé, hogy a falvak kisebbségeit nem nagyon mozgatják meg a közösségi események: a pesti agglomeráció sváb magvú településein érezhető, hogy a sváb múltból eredeztethető rendezvények (lámpás felvonulás, a kitelepítésekre emlékeztető falusi ünnepek stb.) közönségébe nem nagyon integrálódnak a kiköltözöttek. Abban az esetben ugyanakkor, ha ezekre az óvodásokat, iskolásokat szervezetten kiviszik, ezek képesek lesznek össztelepülési rendezvénnyé válni, és a gyerekeken keresztül idővel a családok is részesei lesznek a település múltjának. A jelentős cigány lakossággal bíró falvakban is érezhető, hogy a helyi rendezvényekbe a lakosság nagy részét alkotó kisebbség nem nagyon kapcsolódik be. Olyan mindennapos dolgokban is megmutatkozik ez, mint hogy egyszerűen nem járnak ki a vasárnapi focimeccsekre.

A falunappal kapcsolatban van még egy univerzália, ami a legkevésbé se szabály, inkább csak tapasztalati megfigyelés: minden falunapi helyszín mellett van egy kukoricás.

Az Arcanum adatbázisában az első igazi találat a falunap szóra 1924-ből való. Az Új Barázdában megjelent beszámoló témája a gyönki falunap. Lélekemelő ünneplés. Miniszter és nemzetgyűlési képviselők a vendégek között. Behajtattak a szőnyeggel és zászlókkal feldíszített községbe. Helybeli intelligencia. Himnusz, beszédek. A főjegyző, az ügyvéd, a miniszter. Még 3-4 beszéd, Himnusz. Társasebéd, pohárköszöntők, a cikkben szépen név szerint felsorolva, kiknek az egészségére. A közönség még sokáig együtt maradt lelkes hangulatban.

A műfaj bámulatosan tudja változtatni az alakját. Gyakran karót nyelt délutáni falunapi sátras hivatalos rendezvénnyel indul. Még magasan süt a nap, bőven foghíjasak a széksorok. A sorok szélén ülnek a családosok, az ide-oda rohangáló gyerekek miatt. Akiket gyakran el kell kapni. Kitüntetett, megdicsért, megdíjazott tanárok, óvónők, gondnokok, nyugdíjasok, focisták, községházi dolgozók, szép rendben színpadra szólítva. Egyperces felállás valakiért. Vendégek köszöntése, ők már a nézőtéren ülnek, de van, aki kint beszélget, és a sátoron kívülről integet be, amikor említik. Hardcore esetben a jegyző/polgármester/alpolgármester által felolvasott, rém hosszan fogalmazott, száraz szöveg az elvégzett munkáról, tervekről, érdektelen forintösszegekkel. A közönség nem nagyon nő, ez még a találkozások, az új autók megmutatásának órája. A színpadon a porondmester a művház vezetője, annak felesége vagy a népszerű vőfély. Ugyanez atyával, atya nélkül. Ugrálóvárral, ugrálóvár nélkül. Főzőversennyel, főzőverseny nélkül. Helyi kórussal, helyi kórus nélkül. Hideg sörrel, hideg sör nélkül – utóbbi esetben szinte állandó a forgalom a helyszín és a bolt között. Focimeccs előtt, focimeccs után. Minősített eset az ingyenes vagy túl olcsó arcfestés. Csokiszökőkút. Kérhető, majd egyre kevésbé kérhető zenék. A szervezett és hivatalos részből szép lassan bomlik ki az alapélmény, hogy: mégis csak együtt vagyunk.

Mibe halt meg? Mi lett a neve a gyereknek? Nincs is ilyen név. Hogy halt meg? Rá se néztek, ezért érdemes volt dolgozni. Jól megszaladt, X6-osa van. Mért váltak el? Nem mondod! Eladták? Kinek adták el? Holland lakja? Milyen holland? Hány családja van? Télen is itt vannak? Mennyit hozol haza? Én ugyan nem mennék el. Szoboszlai, na majd meglátjuk. Nyugdíjba ment? Nem mondod. Hány köbcentis? Ja, használt? Hány kilowattos? Mennyit töltesz vissza? Hány négyszögöl? Minek akkora? Hova költöztek? Hány hektárt? Ott? Az összes az övé lett? Már érettségizik, hogy megy az idő. Jól meghízott, pedig milyen vékony volt. Van mit fogni. Megy a német, mindkét gyerek perfekt, abba nőnek bele. Haza? Minek? Ezért?

Újabban elterjedt aleset az elszármazottak találkozója. A korábbi falunap helyén, a korábbi szüreti felvonulás helyén vagy a templom szentjének ünnepén. Itt a helyi lakosság már gyönge. Itt egy normális falunap már nem történik meg magától. Nincs már meg a normális társadalmi szerkezet, nincsenek gyerekek, fiatalok, középkorúak. A szervezést talán még megoldják helyben, de a közönség, a lényeg: valójában vendégek. Hiszen nem otthon laknak. Ha hoznak is gyerekeket, ők tökéletesen idegenek egymásnak. Kivétel nélkül városiak. Unatkoznak, telefonnal játszanak az asztal alatt. Gyakran ugyanabból a közeli városból jönnek, és mégis: csak a szülők ismerik egymást. A beszédekben hangsúlyt kap a szerető közösség, a múlt és a remény. Az életképesség, amit harapni lehet a levegőben. Aztán estére ott marad, magára marad a falu. Délután még tisztára mosott autók álltak a hidakon, most viszont újra csönd és sötétség. Aznap egy kicsit újra megmutatta magát itt az élet.

A közösségek felbomlása, amiről az utóbbi évtizedekben könyvtárnyi irodalom született, tökéletesen látszik a falunap intézményén. Hol így, hol úgy. Van, hogy egy fiatal és/vagy vitális polgármester és csapata képes újra visszahozni az életet. Ellentartani a folyamatoknak. De az ellentartás is a széthullás egyik tünete, hiszen nem megy magától: bámulatosan sok munka és szerencse és véletlen kell hozzá, majd lehet, hogy egy pillanat alatt szertefoszlanak az eredmények. Hogy aztán valamikor valamitől megint újraéledjen. Ha valaki kíváncsi arra, milyen volt a világ, amikor nagyjából még érintetlenek voltak ezek a közösségek, keressen egy helyszínt a következő szombatra. Ott lesznek a zavaró és szórakoztató részegek, a Wagon R-ről idővel Vitarára váltó középkorúak, az óvatosan fogyasztó helyi elit, a gátlástalanul fogyasztó helyi elit, a leszakadtak és a hirtelen felemelkedők, ott lesz az energiaital és a parfümfelhő, a mulattató és a visszataszító harsányság, ott lesz a prüdéria és a magamutogatás, az évtizedes sértettségek és a magától értetődő szeretet. Ott leszünk mi magunk, és néha muszáj rácsodálkozni saját magunkra.

A falunapra idegenként is be lehet ülni. Bárki lehet idegen vagy távoli rokon, így bárki lehet a közösség része. A jelenlét maga családtaggá avat. Ha főznek, egyszerűen nem tudsz éhes maradni. Ha a több bogrács egyikéből kapsz, és ott maradsz az asztaluknál megenni, kicsit máris úgy érzed, hogy hozzájuk tartozol. Ha két óra múlva másik helyszínen találkozol egyikükkel, teljes természetességgel köszöntök egymásnak.

A fiatal Föld meleg tavai

A bolygó leér a nyitóáhítatra,
Majd finom vizű tavakkal lepi meg
A falunap vendégeit.

Büszkék rá és megnyugvással veszik;
Vastag verőfény, a lugas fölött
Minimummadarak, szép délután.

Ez a cseresznyefa a kertben olyan,
Hogy az apropóján még mindig
Családot tudnék alapítani,

Mondja az egyik idősebb úr,
És úszik egyet a tóban, amit
Az udvaron közben kicsomagoltak.

Történelem vajon és lassú lángon,
Malváz borok, illattalálkozások,
A világ utolsó szép délutánja.

Óra tízkor kell elindulni,
Hogy kényelmesen hazaérjek,
Mondja a bolygó, az órájára néz.

Búcsúzkodás // Mikor költözöl már
Haza, fiam? // Búcsúzkodás,
A környék egyetlen produktív

Szénképletével a háttérben, és
Búcsúzkodás // Búcsúzkodás // és
Végül ott marad a falu.

A tavakat hideg szél nyalja át,
S már befelé néz az erősebb kutya,
A kert végében illedelmesen

Áll.

(A képsorozat 2022. szeptember 24-én készült Nárain. A Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról című kiállítás a Capa Központban látható 2023. június 22. és október 1. között. A kiállító fotográfusok a Pictorial Collective tagjai: Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon †, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László, a kiállítás kurátora Virágvölgyi István.)