Vannak, akik csak kívülről láttak múzeumot

Salát Zalán Péter és Villányi Csaba fotográfiai projektje és páratlan, de nem lezárt archívuma a közép-európai múzeum intézményét jelölte ki igazodási pontként. Másfél ezres képtáruk több száz múzeumi helyszínt mutat be, közöttük a nagyközönség elől elzárt, elrejtett területeket is. A páros munkáját a rendező–operatőr hasonlattal a legkönnyebb leírni: Salát Zalán Péter kutat és kreál, Villányi Csaba a műszaki kamera precíz használatát tartja kézben, és exponál.

A sorozat 2012-ben indult, darabjai kezdetben a Szépművészeti Múzeum különleges műgonddal készített magazinjának, a MúzeumCafénak az illusztrációiként készültek. A kompromisszummentes presztízskiadvány a magyar múzeumok szakmai kiadványa volt. Financiális problémáktól szabadon, állami pénzből, gazdasági elvárások nélkül működött. Ennek a működésnek a megítélése az anyagi nehézségekkel küszködő szakmán belül sosem volt egységes. Ha a létrejött fotóarchívum felől nézzük a dolgot, akkor akár az állami pénzek helyes elköltését is láthatjuk benne. Az alkotók szakmai elkötelezettségét bizonyítja, hogy bár kisebb intenzitással, de a munka az utóbbi hat évben is folyamatos volt.

A csendélet érzetű képek első ránézésre egyfajta tökéletességről szólnak. Műszaki kamerával, síkfilmre készültek, a beállítások tarthattak akár több órán keresztül is, de a gondos helyszínbejárást hozzáadva mindegyik itt látható kép elkészítése napokat vett igénybe. A kompozíciókban nem találhatunk hibát, az élességtartomány nagy, nincsenek életlen területek, kizárólag a konkrét információval dolgoznak. Ezzel a módszerrel a kép összes részlete jól megfigyelhetővé válik. Semmi sem marad rejtve, minden hiba látszik, így a tisztelet mellett a valóság, a kritika is automatikusan jelenik meg. Persze a képek kiemelkedő esztétikai minősége időnként kitölti ezeket a réseket, és az archívumban szerepelnek jól karbantartott, teljesen letisztult és új terek is, ezekre a fotókra már könnyen mondhatjuk, hogy szépek.

Nem csak a képek készítése körülményes, vagy ha úgy tetszik lassú. A múzeum: a lassú műfaj. Hét évvel ezelőtt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban rendezett kiállítás kurátora adta ezt a címet az addig készült képeket bemutató kiállításnak. Frazon Zsófia etnográfus szerint „a múzeum egy hely, ahol a tárgyak, a képek, a szövegek és a gondolatok »benne állnak« a térben, és ebben a látszólagos mozdulatlanságban mutatják meg magukat. A befogadás türelmet, nyitottságot és kíváncsiságot igényel. Időt és lassulást. Mert a múzeum: lassú műfaj.

A 18–19. században, a modern múzeumok alapításának idején más volt a tempó és a ritmus, másként telt az idő, mást jelentett műtárgy és interpretáció. A gyorsulás és a térhasználat átalakulása nem csak az utcát, a múzeumot is megváltoztatta. A lassúság a kortárs kultúra vizuális és mediális kolonizációja felől nézve ódivatú tempó: mintha egy műfaj ellenállna a korszerűségnek, a változásnak. Pedig a lassúság újrafelfedezése és kultúrája 21. századi tudáson alapuló, kritikai gondolat.”

A következő képeket nézve legyen az olvasó megengedőbb a múzeum definíciója kapcsán, mert az alkotók is igyekeztek kitágítani nekünk ezt a világot. És nem csak azzal, hogy sosem látott nézőpontokból mutatják meg akár az ismert múzeumokat. Egy valaha volt kiállítás kulturális értelemben megszentel és múzeummá változtat bármiféle, szokatlan teret is. A múzeumok nemzetközi szervezete, az ICOM új múzeumdefiníciója szerint „a múzeum egy, a társadalom javát szolgáló, állandó jellegű, non-profit intézmény, amely kutatja, gyűjti, megőrzi, értelmezi és bemutatja a tárgyi és a nem kézzelfogható örökséget. Nyitva áll a nagyközönség előtt, elérhető és befogadó, elősegíti a sokszínűséget és a fenntarthatóságot. Etikus és szakmai módon, a közösség bevonásával működik, és az edukáció, a szórakozás, a reflexió, valamint a tudásmegosztás sokféle élményét kínálja.”

Válogatásunk utolsó fotóján egy cserepes növény lett a főszereplő, arra, hogy ez hogyan történhetett, Salát Zalán Péter szerint egyszerű a válasz: „Munkám közben már évek óta figyelem a múzeumi terek sajátosságait, változásait, gyűjtöm a különbségeket és a hasonlóságokat. Amikor arra a kérdésre keresem a választ, mi az, ami a legtöbb közép-európai múzeumban megtalálható, viszont a nyugat-európai intézményekből hiányzik, meglepő eredményre jutottam. Van egyvalami, ami a régió legtöbb múzeumában megjelenik, legyen az képzőművészeti, történeti, városi vagy műszaki múzeum. Közös vonás a múzeumokban, kiállítóterekben, sőt az installációban elhelyezett virág, amelyek gyűjteményét legjobban a filodendron, vagyis a könnyezőpálma képviseli. A leveleiben megláthatjuk a múzeumi oszlopsort, lassú mozgásában, növekedésében a múzeumi gyűjteményt, terjedelmében a kiállítást. A szobanövény a kiállítótér része.”

Nagy válságok idején, ahogy most is, a múzeumokat zárjuk be először. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, számtalan kép tűnt fel arról, hogy az ukrán emberek bebugyolálják a köztéri szobraikat, próbálják megvédeni műemlékeiket, összecsomagolják és biztonságba helyezik a műtárgyaikat, mert a közelgő pusztítás elől egyszerre próbálták megóvni az életüket és az identitásukat. Tudják, ha elérkezik az újjáépítés, a múzeumokban felhalmozott tudásra újra szükség lesz, mert kulturális javaik megőrzése az életük újrakezdésének egyik feltétele.

Salát Zalán Péter és Villányi Csaba legutóbbi Travail de bénédictin – Travail long et pénible, qui exige de la patience című közös fotóprojektje a Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésében nyílt,„Az Év Kiállítása 2021” címre jelölt, Láthatatlan spektrumok című kiállításra készült. A mostani válogatást az apátság wunderkammerjében készült kép köti össze az ott kiállított munkájukkal. A képeket az eredeti képaláírásokkal közöljük.

Szudán 1911 – az Andrássyak a nagyvilágban, a világ Betlérben című kiállítás a
Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeuma rendezésében. A kiállításban
szereplő flamingó testét a vadászkastély padlásán találták meg a muzeológusok,
azonban nyak és fej nélkül. Hogy bemutathassák a tárlatban a kecses madarat,
egy flamingó felső testrészeit kellett szerezniük a kurátoroknak. Szlovákia összes
állatkertjét megkeresték, hátha valamely intézményben felbukkan egy elhullott
flamingó-tetem, amelyet preparálhatnak, és amelyből összeállíthatják az
Andrássy-flamingót. A kutatás sikerrel járt, hűtőládában hozták el a természetes
módon elpusztult állatot, és így restaurálhatták a gyűjtemény flamingóját. Egy
apró szépséghiba, az összeszerelt flamingó egyik fele nőstény, a másik fele egy
hím madártól való, 2018

Magyar Természettudományi Múzeum preparátorműhelye, 2015

A Néprajzi Múzeum korábbi épületének raktára, már készülődve a több éves időt felölelő költözésre, 2018

A Kiscelli Múzeum várostörténeti műtárgyakat őrző Újkori Várostörténeti Főosztály, 2019

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka 2014. decemberében. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett csarnok kiállítótér funkcióját elveszítve hetven éven át raktárként adott otthont egy háromemeletes dexion-salgó polcrendszeren a régi képtár kiállításon nem szereplő festményeinek és mára romos, töredékes állapotban fennmaradt gipszmásolatoknak. A kép előterében, a háború után épített fa állványzat alatt Nanni di Banco Szent Eligiusának, a háttérben jobbra a gyulafehérvári székesegyház fejedelmi kapujának másolata, 2014

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epres Kert, Kipakolás, 2016

Minden év májusában két héten keresztül mini-galériákká alakulnak át a Magyar Képzőművészeti Egyetem műtermei, ahol bemutatásra kerülnek a tanév során a Festő, Szobrász, Grafika, Intermédia, Látványtervező, Restaurátor és Anatómia Tanszékeken született hallgatói alkotások. A „Kipakolás” keretében nemcsak az egyetem oktatóinak van alkalmuk megismerni kollégáik és tanítványaik éves munkáját, de a nyilvánosság is betekintést nyerhet az intézményben folyó oktatói, alkotó tevékenységbe

A Néprajzi Múzeum korábbi épületében, a Hauszmann Alajos által tervezett Igazságügyi Palotában lévő előtti állandó kiállítás, bontás előtt. A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás megnyitására 1991-ben került sor. A magyar nyelvterület egészét bemutató kiállításunk tizenhárom teremben tárja a látogatók elé a magyar parasztság tárgyi emlékeit a 18. század végétől az első világháborúig terjedő időszakig. A tárlat egészen az új épületbe költözésig mozdulatlanul állt, 2018

A Néprajzi Múzeum korábbi épületének padlástere, 2017

A tűzkárt szenvedett krasznahorkai vármúzeum egy tárlója, 2018

Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának háború után feltárt pincék egyike, Zsigmond-kori kályhacsempék kiállításával, 2016

Az aradi Kultúrpalotában elhelyezett 1848–1849-es ereklyegyűjtemény, 2015

Arad. Az itt kivégzett tizenhárom tábornok emléke volt a legfőbb indítéka az 1848–49-es szabadságharc ereklyéi összegyűjtésének és múzeumban történő elhelyezésének. Az ezt pártoló Kölcsey Egyesület tagjai mindent meg is tettek, hogy a gyűjtemény otthont kapjon. 1920-tól nem változott meg lényegesen az Ereklyemúzeum sorsa, gyűjteménye sem szenvedett károkat. Mindeközben a Kultúrpalota múzeuma egyre szélesedő feladatkört kapott, megváltozott gyűjteményi szerkezete. A második világháborút követően egy ideig még látogatható volt az ereklyegyűjtemény, majd raktárba száműzték. El nem feledkeztünk róla, de a múlt ködébe süllyedt, úgy gondolt rá mindenki, mint valamire, ami volt régen, egykoron. Sok időnek kellett eltelnie, mire – legalább virtuálisan – kiszabadult raktárbörtönéből, szakemberek számára megtekinthetővé, feldolgozhatóvá, közzétehetővé vált. De ez még csak afféle látszat-lét: a közönség számára jórészt láthatatlan

Kodály Zoltán otthona, 2016

1990 tavaszán a magyar zenetörténet legfontosabb alkotóműhelyeinek egyike nyílt meg a látogatók előtt. Kodály 1924 októberétől haláláig, 1967 márciusáig lakott a ma nevét viselő Köröndön. Lakása négy utcai szobából állt, a hozzájuk tartozó mellékhelyiségekkel. Berendezése inkább célszerű volt, mint fényűző; egyénivé, varázslatossá lakóinak ízlése tette. Népi kerámiák és kézimunkák díszítették: a népdalgyűjtő utak megannyi emléke. Másfelől a hosszú művészpálya emlékei: szobrok, babérkoszorúk, a legközelebbi családtagok és pályatársak képe

Babits Emlékház, Esztergom, 2018

A domb magasából rálátni a Várhegyre, a Bazilikára, a Dunára. És persze a folyón túli, egykori magyar vidékre, amely pár évvel korábban került csak a határ túloldalára, hogy Babits Mihály Esztergomba érkezett. A látképpel szemben, a tornác falán magyar írók, költők, festők sajátkezű aláírásai. Vendég volt itt Móricz Zsigmond, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Németh László, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Márffy Ödön, Kárpáti Aurél, Gellért Endre, Halász Gábor, Ignotus Pál, Keresztury Dezső

1978 rendkívül fontos év a Nemzeti Múzeum történetében. Ekkor kerültek haza az Amerikai Egyesült Államokból a magyar koronázási jelvények, amelyek még a második világháború végén kerültek amerikai kézbe. A koronázási jelvények őrzését, kutatását és kiállítását a magyar állam a Nemzeti Múzeumra bízta. A Szent Korona, a jogar, az országalma és a koronázási palást 1989-ig a Díszteremben volt megtekinthető, majd a főbejárat szintjén, az alsó rotundától balra lévő teremben alakítottak ki a koronázási jelvények számára egy kincstár jellegű, biztonságtechnikailag és műtárgyvédelmi szempontból a kor legmagasabb színvonalán álló kiállítóteret. A koronázási jelvények (a palást kivételével) egy újabb állami szintű döntés eredményeként 2000-ben elhagyták a Nemzeti Múzeumot, azóta az Országház Kupolatermében csodálhatják meg azokat a látogatók. A máig emlékezetes Szent Korona-kiállításnak köszönhetően az éves látogatószám jelentősen megugrott: az 1990-ig tartó tizenkét év alatt nyolc millióan látták a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket az intézményben, 2016

A Gödöllői víztorony országosan védett ipari műemlék. Az egykori Agrártudományi Egyetem parkjában a közeli egyetemi lakótelep vízellátási gondjainak enyhítésére 1955-ben Jánossy György és Czebe István építész tervei alapján épült. Nem egyszerű ipari létesítmény, hanem ősi törvényszerűségeket megtestesítő jelkép. Az idő múlását mutató, ugyanakkor kortalan építmény, mely együtt halad az idővel, s minden korban képes megőrizni korszerűségét.

A víztoronyban az 1990-ben ide került és több évtizede benne felejtett, a Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszék szervezésében rendezett Mezőgazdasági Vízgazdálkodás- és Geodéziatörténeti Kiállítás megmerevedett, beázott, lassan enyésző tablói láthatók, 2018

A Gödöllői víztorony országosan védett ipari műemlék. Az egykori Agrártudományi Egyetem parkjában a közeli egyetemi lakótelep vízellátási gondjainak enyhítésére 1955-ben Jánossy György és Czebe István építész tervei alapján épült. Nem egyszerű ipari létesítmény, hanem ősi törvényszerűségeket megtestesítő jelkép. Az idő múlását mutató, ugyanakkor kortalan építmény, mely együtt halad az idővel, s minden korban képes megőrizni korszerűségét.

A víztoronyban az 1990-ben ide került és több évtizede benne felejtett, a Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszék szervezésében rendezett Mezőgazdasági Vízgazdálkodás- és Geodéziatörténeti Kiállítás megmerevedett, beázott, lassan enyésző tablói láthatók, 2016

Tatai zsinagóga, a Szépművészeti Múzeum antik szobormásolataiból kialakított egykori Görög-római Szobormásolatok Múzeuma, 2017

Magyar Nemzeti Levéltár, 2016

Julius Ludwig Grimm-féle felfújható földgömb restaurálása. Az 1832-ben Berlinben készült, igen vékony papírra nyomtatott, színezett, majd batisztvászonra kasírozott és összesen huszonhat elemből összeépített földgömb felfújhatóvá tétele nagy kihívás elé állította a restaurátorokat. A száztizenkét centiméter átmérőjű, iskolai szemléltetőeszközként használt glóbusz szerencsére egészben megmaradt a tároló doboz aljához rögzített eredeti felfújó szeleppel együtt, amely Grimm újítása volt. A déli sarknál levő, fából készült szelep, amelyet a harmonikaszerű pumpába lehet illeszteni, csak átengedi, de nem hagyja visszaáramolni a levegőt. A kerek szelep a gömb talpául is szolgálhatott, de a glóbuszt fel is lehetett függeszteni

Vendégségben Zámbóéknál című kiállítás az Oroszlányi Művelődési Központban. A falon Zámbó Kornél: Akadémikusok látogatása (Kosáry Domokos, Balogh János, Oláh György, Szentágothay János, Marx György, Ancsel Éva) című festménye, 2018

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egykori városligeti épületének bontás előtti pillanata, 2016

Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov visszatérő Szojuz 35 űrhajójának parancsnoki egysége a leszállító ejtőernyővel. Farkas Bertalan az első – és mindmáig egyetlen – magyar űrhajós űrrepülése (1980. május 26 – június 3.) során a visszatéréskor használt űrkabin

Az M3-as metróvonal Dózsa György úti állomásának forgalmi irodája a felújítás előtti napokban, 2017

A Zenetörténeti Múzeum jegypénztára, 2016

A bajai Türr István Múzeum egyik egysége, az Éber-emlékház, 2014

Miután a bécsi lakberendező, Schmidt Miksa 1911-ben megvásárolta a kiscelli dombon álló egykori kolostorépületet, saját ízlése szerint kastéllyá alakította azt. Ennek egyik megmaradt jele ez a kandalló, amelyik az épület nyugati szárnyának földszintjén áll. A hosszú folyosó eredetileg a Schmidt-kastély egyik legreprezentatívabb közlekedőtere volt, a múzeumi raktárigények miatt viszont a folyosó ezen végét leválasztották. A közlekedő nagyobbik részén ma a múzeumi könyvtár raktára található – innen nyílik maga a könyvtár is –, a kandallóval végződő szakasz pedig a Fővárosi Képtár raktárhelyiségének „előszobája”, 2020

A Pannonhalmi Bencés Főapátság gyűjteményének egy raktára, 2020

A szabadkai zsinagóga. A magyaros szecessziós motívumokkal díszített frigyszekrény két menórával, fölötte a karzaton felépített orgonával. karzat fölötti rózsaablak Róth Miksa munkája, 2016

Az Erdődy-palotában működő BTK ZTI Zenetörténeti Múzeum egyik tetőtéri ablaka, 2016