Tottori hétköznapjai európai szemmel

Silva Bingaz Törökország keleti részén született egy örmény család lányaként. Sajátos módon diavetítéssel mutatkozott be mint fotóművész. Egyik következő munkájában három évig követte egy, a mostoha bátyja és a törzsi férfiuralom elől gyermekeit hátrahagyva menekülő iraki nő, Beyannal történetét. Időközben kezdte el a Part című fotósorozatát, amin már öt évig dolgozott. 2010-ben kapott meghívást Japánba, ahol rájött, hogy itt is ugyanaz a kérdés foglalkoztatja, mint eddig bárhol máshol a világon: az emberi lélek sebezhetősége.

1999 óta zajlik egy nagyszabású fotós projekt Japánban. A European Eyes on Japan keretében fiatal fotósokat hívnak meg a soron lévő Európa kulturális fővárosából, a programnak eddig Kudász Gábor Arion fotóművész volt a magyar résztvevője. A cél, hogy külső szemmel dokumentálják a Japán hétköznapokat. Alapból minden fotós kap egy prefektúrát, és itt az emberek mindennapjaira összpontosítva egy önálló fotósorozatot hoz létre. A résztvevők teljesen szabad kezet kapnak, de fontos, hogy olyan aspektusok is megjelenjenek, amiket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. A másik szempont, hogy az európai tekinteteken keresztül segítsék Japán megértését, a távol-keleti ország helyzetének jobb megismerését. A leíró, dokumentarista fotográfia egy cseppet sem elvárt követelmény.

Silva Bingaz 2010-ben Mikiko Kikuta meghívására ment Tottoriba, ahova aztán később újra visszatért. Isztambulból érkezett a szigetországba, Part című munkáját nyolc évvel azelőtt, az otthonához legközelebb eső partszakaszon kezdte el, és itt, a világ másik felén úgy döntött, hogy átdolgozza az egész anyagot. Az egyszerű pillanatképekre épülő sorozatra közel ezer tekercs filmet használt el. Nem akart mást, csak hogy eltekintsen a külsőségektől és az emberi lélek alapvető azonosságaira koncentráljon. Fotósként valamiféle médiumként tekint magára, aki képes megérezni az emberi létezés hasonlóságait. Tisztában van vele, hogy hol lehet a megismerés illúziójának a határa, és azzal is, hogy végül mindenhol a saját, biztonságos gubójába húzódik be.

Minden helynek, városnak megvan a maga titokzatos és eredeti szelleme, de a felszín alatti dolgok valójában csak apró eltéréseket mutatnak. Ezzel együtt a munkáját saját bevallása szerint nagyban befolyásolják az adott hely és időszak sajátosságai is. A vizuális és formai különbségek mindig nagyban függenek az előzetes elképzelésektől, ezért sokkal fontosabbnak tartja az intuitív és érzéki tájékozódást, de még így sem garantált, hogy el lehet jutni végül a hely igazi sajátosságaihoz, az ottani élet lényegéhez.

A Japan Coast sorozatában alapvetően egy női identitáson keresztül nézi a férfias világot és annak korlátait. A képfolyam próbál világos jelentésekkel dolgozni, a férfihoz érő női kéz engedékenyen jelzi a férfiasság törékenységét, de egy izmait mutogató férfi is ugyanezt a sebezhetőséget viszi tovább az anyagban, csakúgy, mint a magát bandatagként azonosító fiatal portréja.

Bingaz 2011-ben ismét visszatért Tottoriba, és egy héten keresztül kórházakban, gyerekotthonokban és temetőkben fotózott, az élet és a halál közötti területeket keresve. Silva Bingaz különösen kedveli a metamorfózisról szóló mitológiai történeteket, de az utalásai nem az álmodozásról szólnak. Sokkal inkább egy másik szemszöget keres, egy másfajta logikát, ami a megismerés és az ellenőrzés frissebb módszereit támogatja a szóbeli válaszokkal szemben.