Fesztiváltetkók: magunkra varratjuk, és soha nem fogjuk megbánni

2022. augusztus 15. – 22:06

frissítve

Fesztiváltetkók: magunkra varratjuk, és soha nem fogjuk megbánni
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bulihangulatban, a barátokkal, néhány sör után meghozni egy hosszú távú döntést a testünk módosításáról – elsőre nem tűnik túl jó ötletnek a Sziget Fesztiválon tetováltatni. A rendezvényen mégis működik két szalon, amelyek előtt néha hosszú sorok állnak, a konténerekből pedig egymás után jönnek ki kisebb tetkóikkal a túlnyomó többségében külföldi vendégek.

Az idő szűkössége miatt a legtöbben apró mintákat, évszámokat, kis feliratokat varratnak magukra, néhányan kifejezetten a Szigethez köthető motívumokkal. Találkoztunk így olyan férfival, akinek a fesztivál logója van a lábára tetoválva, és olyan holland fiatallal is, aki első tetoválásként egy Dreher sörösdobozt varratott magára. Neki ez már a sokadik fesztiválja, és vallja: a Dreher a legfinomabb sör, amit valaha ivott.

Kifejezetten gyakoriak a csoportos tetoválások is. Gyerekkori barátok, párok, de akár frissen összeismerkedettek is sétálnak be a tetoválószalonokba azzal, hogy közös tetkót szeretnének. Így tett idén az a három holland fiatal, akik a Gappies (magyarul körülbelül „haverok”) szót varratták a combjaikra. De találtunk lábra varrt ufókat és rengeteg más közös mintát is.

A tetoválókonténerekből kijövő, néha fáradt, néha vidám fesztiválozókat nézve eszébe juthat az embernek, hogy vajon mikor fogják megbánni az itt szerzett tetoválásaikat. Mert bár ezeket el lehet távolítani, a legtöbben mégis életre szóló emlékre vágynak, amikor magukra varratnak valamit.

Megkérdeztük a Szigeten működő egyik tetoválókonténer vezetőjét, jönnek-e vissza hozzájuk másnap emberek azzal, rossz döntést hoztak, és inkább mégis leszedetnék azt. Azt a választ kaptuk, hogy ők szalonostul már 25 éve vannak kint, és még soha nem jött vissza senki ilyen kéréssel. Kifejezetten részeg embereket ugyanis nem szolgálnak ki, a vendégeik többsége pedig külföldi, akik amúgy is jóval határozottabbak szoktak lenni, mint a magyarok.

Megkérdeztük a témáról egy Bécsben élő katalán lányt, aki négy éve varratott magára a Szigeten egy apró mintát. Ő azt mondta, régóta akart már tetoválást, és a Szigeten, néhány sör után érezte magát hozzá elég bátornak. Az pedig fel sem merült benne, hogy megbánná, ez neki azóta is egy jó emlék a Szigetről és az itteni bulikról.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kedvenceink