Elkapott mondataikon át csillámlik meg a Balaton Sound fesztiválozóinak igazán lírai arca

Amint az első napsugár felcsillant szerdán a Balaton partján, az első kakas kukorékolt egyet Zamárdiban, a Balaton Sound is elindult a járványt követő szünet után, hogy új életre keljen. A Balaton ölelésében megszólalt a tucc-tucc, a nyaralók megteltek, miközben embertömegek indultak útjukra, hogy négy napon át az önfeledt szórakozásnak adják át testüket és lelküket. Ellátogattunk mi is a Soundra, hogy a fesztiválozókat kérdezve, rajtuk és mondataikon keresztül mutassuk be, mi is teszi a fesztivált az év nagybetűs eseményévé.

„A Szatmári szilvához keverésnek narancslevet vagy ananászt vegyünk szerinted?” – hangzik el az egyik Soundra készülő társaságtól a – valljuk be – élete során legalább egyszer mindenki fejében megforduló, sorsokat eldöntő, már-már égető kérdés. Már a zamárdi strandra vezető úton is hamar kiderülhet az első soundozó járókelő számára is, hogy itt az emberek igen nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy ízlelőbimbóikat a lehető legminőségibb koktélkeverésekkel és gasztronómiai különlegességekkel kényeztessék. Ha a test egy templom, akkor Zamárdin bizony az étel-ital a fény benne, ami kitölti a templom belsejét. És legyen itt szó akár ananászleves szilvapálinkáról, akár földről megevett pizzaszeletről, az efféle fúziós étkezés csak újabb dimenziót ad a tág spektrumon megélhető, soundos kulturális találkozásokba.

„Legyen kint a segg vagy a mell” – derül ki hamar egy társaságtól, hogy milyen fontos szempontok és divattanácsok mentén ildomos a Soundra ruhakészleteink tekintetében elindulni. Sok hölgy a strasszkövekkel ékesített arcot tartja szükségszerűnek, míg mások az egy óra sminkelést érzik a minimum elvárásnak az eseményen való részvételhez. Megint mások természetesen fürdőruhában indulnak neki, hogy meglátogassák Magyarország legnagyobb tavát – bár egy férfitársaság ezt a rövidnadrágok és melleket alig eltakaró felsők ellenére túlzásnak érzik, hiszen szerintük nőtársaik a „kis tangáikkal mindig itt provokálják a csávókat” a hasonló helyzetekben.

„Szedd már össze magad tesó, így nem fognak beengedni minket” – győzködi embertársát az egyik fiú a Sound bejárata előtt, miközben barátja láthatóan már a pohár mélyére tekintett párszor. A hazafiasság, a mértékletesség, a betyárbecsület minden soundozó szíve mélyén ott dübörög, ennél már csak az lehet fontosabb a jelenlévők számára, hogy a kapun belépve kinyílhasson előttük az út a szofisztikált borfogyasztás és a zenei élvezetek felé. És természetesen, amint az ifjak a biztonsági őrök mellett elhaladva végre átlépik Anubisz kapuját, egyből rohannak is az első bárpult, majd az első színpad felé, hogy a fellépők, dj-k és fesztiválos társaik mellett átadhassák magukat a szórakozás legszentebb örömének: a táncnak.

„HÚÚÚÚ, BALATON SOUND” – fejti ki hosszas mélyfilozófiai érvelését egy úr arról, hogy miért is tartja oly' nívósnak a fesztivált, és kihagyhatatlannak az azon való részvételt. Sokan honfitársaik jelenlétét, míg mások a barátokkal való kötetlen mulatozást tartják fontosnak a Soundon. Persze elengedhetetlen elem az embereknek a másik nemmel való találkozás és az alkohol néhol nem oly' mérsékelt fogyasztása is, hisz „jó a zene, van buli, meg pia is, baszod”, így hát a vidám időtöltés teszi a Soundot azzá, ami.

„Elfújta ezt a szél baszd meg, mint Dorothyt Kansasben” – hangzik el az időjáráselemzés a Sound azon napjáról, amikor hatalmas vihar támad, a főfellépők pedig visszavonulót fújnak a színpadokról. A szél kisebb elcsendesülése után azért sokan visszatérnek a zenés-táncos mulatozáshoz, hisz tombolhat a szél, tépheti a színpadokat a vihar, húzhatja a szegény embert az ág, a nyári fesztiválszezonnak viszont holmi természet nem mondhat ellent.

„Toljunk le pár ribancot, aztán bent is vagyunk” – mondják páran az egyik pult mellett állva, ahol hamar kiderül, hogy az elsőre különösen megfogalmazott mondat valójában egyáltalán nem pejoratív szándékú. A nyelvészet tudományágában gyakorlott ember tudhatja ugyanis, hogy ahogy a nyelvjárásoknak és különböző szakmáknak, úgy az igazán összeszokott társaságoknak is megvan a maguk zsargonja. A Sound pedig még a bölcsészeti kulturális érdeklődést könnyen kielégíti, amikor az ember megtudja, hogy a „ribanc” szó egyik jelentése a Sound kis mikroközösségén belül a ciderekbe öntött vodkát jelenti.

„Én nem hiszek a nőkben. Minden nő egy kurva, csak ki kell hozni belőlük” – fejtegeti nekünk mélyen eltökélt filozófiáját, már-már az élet művészetéről szóló ars poeticáját az egyik férfi. A Balaton Sound közösségére tapasztalásaink alapján az olyan kifinomult jelzők használata jellemző a női nem megszólítására, mint a „kurva”, „ribanc” és „picsa” szavak. A szexizmus egyfajta költői nyelv lehet a társadalom eme szegletében, ahol a metaforák és lírikus megfogalmazások is mind egy letűntnek gondolt kor szellemét hozzák vissza, mely a tárgyiasítás távcsövén át mutat rá egy messze felsejlő, szexközpontú horizontra.

„Halál szerelmes vagyok, haver. Mondjuk idén már a harmadik csajba” – a szerelembe esés vágya, az élet esszenciája talán az alkoholnál és a muzsikánál is nagyobb hangsúlyt kap a fesztiválozók között. Míg a homokban és porban sétálunk, és dübörög a fülünkbe a zene, folyamatosan csókok csattannak, lelkek fonódnak össze körülöttünk. Mint a nagy életprofesszor, Paulo Coelho mondja, „a legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást”. Ezt a gondolatot persze a Sound szerelemre vágyó férfiai sokkal egyenesebben azzal az egyszerű mondattal fejezik ki egymásnak, hogy „idd meg, aztán menjünk, várnak a ribancok”.

„Ott vannak a pudvás kurvák, nyakadba veszed, aztán másnap nem ír vissza” – a Balaton Soundon a romantikus közeledés mellett persze az is fontos, hogy az emberek életében hosszú ismeretségek, akár az emberöltőig tartó szoros barátságok is kialakulhassanak. Társas lények lévén a fesztivál résztvevői is gyakorta a kommunikáció iránti igényük kielégítésének adnak hangot, hogy aztán váll vállnak vetve vagy kéz a kézben, de együtt csikarhassák ki a legtöbbet az éjszakából és a hajnalból, a Sound végeláthatatlan lehetőségeiből.

„Nem fogok lefeküdni éjfélkor, mint az óvodások, baszd meg” – amint a hajnal első sugarai megvilágítják a küzdelmesen kitartó arcokat a Balaton Soundon, a fesztiválozók érzelmesebb oldala is előkerül. Az ébren lévők egy részét belengi a magány szikrája, a fejek fájdalma, az alkohol és egyéb dolgok hatása pedig szemünk elé tolja, mily' gyarló is az ember, mikor a fáradtság elgyengíti. De mint tudjuk, újabb nap mindig érkezik: és mint zsenge madárkák, kik fészkükből kiesnek, mi, soundozó emberek is küzdünk tovább, hogy éles szárnycsapásokkal a fesztivál új napjának biztos ölelésébe bármi áron is, de újra visszarepülhessünk.