Gyakran beszél jelen időben a Covidban meghalt apjáról, mintha még mindig ott várná a nappaliban

2022. május 30. – 21:39

Gyakran beszél jelen időben a Covidban meghalt apjáról, mintha még mindig ott várná a nappaliban
Julius és Aiden Garza a Covidban meghalt apjukhoz is szólnak az étkezés előtti imájukban – Fotó: Callaghan O’Hare / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokban a koronavírusban meghaltak száma nemrég átlépte az egymilliót. Arról viszont még nincs hivatalos adat, hogy az elhunyt felnőttek vajon hány gyereket hagytak hátra félárván vagy árván. A szakértők becslései szerint több mint 213 ezer gyerek veszítette el legalább egyik szülőjét vagy gondviselőjét a járvány miatt Amerikában. Róluk szól a Reuters képsorozata.

Margaret Garza kocsijában még mindig ki van téve egy közös kép a férjével – Fotó: Callaghan O’Hare
Margaret Garza kocsijában még mindig ki van téve egy közös kép a férjével – Fotó: Callaghan O’Hare

Bár a járványhelyzet fokozatosan javult, azoknak a gyerekeknek, akik koronavírusban veszítették el a szülőjüket, a pandémia tulajdonképpen soha nem ér véget.

„A mi »normális életünk« nem lesz olyan, mint bárki másé, mert mi elvesztettünk valakit” – mondta Margaret Garza. Férje, David Garza, 2020. december 30-án ügyintézés közben esett össze. Nem sokkal később kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Miután David meghalt, Margaret Garza egyedül maradt két fiával, Aidannel és Juliusszal.

Julius Garza turmixot iszik a terápiás ülés után – Fotó: Callaghan O’Hare
Julius Garza turmixot iszik a terápiás ülés után – Fotó: Callaghan O’Hare

A szülők közös képe még mindig kint van az autó napellenzőjén, a gyerekek pedig a mai napig jelen időben beszélnek az apjukról. Margaret terápiára is küldte a fiúkat, hogy feldolgozhassák a gyászukat. A terápia után a fiúk tejes turmixot ihatnak.

„Annyira melegszívű ember. Amikor megölelném, olyan, mintha egy felhőhöz érnék hozzá” – mondja a 12 éves Aidan, a fiatalabbik fiú, aki gyakran szintén jelen időben beszél a férfiról, mintha csak az édesapja még ma is átszólhatna neki a nappaliból, hogy menjen Star Warst nézni.

Justise és az édesanyja kutyát sétáltatnak, és takarítják az elhunyt édesapa garázsát – Fotó: Callaghan O’Hare Justise és az édesanyja kutyát sétáltatnak, és takarítják az elhunyt édesapa garázsát – Fotó: Callaghan O’Hare
Justise és az édesanyja kutyát sétáltatnak, és takarítják az elhunyt édesapa garázsát – Fotó: Callaghan O’Hare

Sandra McGowan-Watts férje, Steven Watts, 2020 májusában halt meg. Sandra a haláleset után is igyekszik a lehető legtöbbet megtartani 13 éves lánya, Justise napi rutinjából. Mindeközben a lány automatikusan elkezdte megcsinálni azokat a feladatokat, amik korábban az apjára hárultak. Tavaly nyáron meg kellett metszeni az udvaron a bokrokat, Justise fogta az apja sövénynyíróját, és munkához látott.

„Pont azt csinálja, amit az apja is” – mondja Sandra. Azt a garázst is, ami az apja birodalma volt, Justise kezdte el kitakarítani.

Justise sérült lábát édesanyja jegeli a háziorvosnál – Fotó: Callaghan O’Hare
Justise sérült lábát édesanyja jegeli a háziorvosnál – Fotó: Callaghan O’Hare

A koronavírus miatt legalább egy szülőt vagy gondozót elvesztő gyerekek közötti tapasztalható faji különbségek egy olyan betegség lefolyását tükrözik, amely rávilágított az egyenlőtlenségekre olyan területeken, mint például az Egyesült Államok egészségügye. Az indián gyerekek például négyszer nagyobb valószínűséggel veszítik el szüleiket a Covid miatt, mint a fehér gyerekek.

Susan Hillis az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia (AAP) folyóiratában modellezte, hogy körülbelül hány gyerek maradt félárván vagy árván a járvány következtében. Hillis szerint kulcsfontosságú lenne, hogy a kórházak, iskolák és az egyházak összefogjanak, és együtt segítsék a gondozójukat elvesztő gyerekeket. Ha ez nem történik meg, erősödik annak a veszélye, hogy a környezetük végül elhanyagolja a fiatalokat.

Aiden és Julius iskolába mennek – Fotó: Callaghan O’Hare Aiden és Julius iskolába mennek – Fotó: Callaghan O’Hare
Aiden és Julius iskolába mennek – Fotó: Callaghan O’Hare

Juliusnak és Aidennek Margaret és David Garza az örökbe fogadó szüleik. A két fiú a nevelőszülői rendszerből került hozzájuk 2015-ben, miután a szülőanyjuk elhagyta őket, az édesapjuk pedig börtönbe került erőszakos bűncselekményért.

A 14 éves Juliusnak különösen nehéz feldolgoznia az apja elvesztését, mivel ő arra is emlékszik, hogy milyen volt, mielőtt adoptálták. Azt mondja, sosem felejti el Davidet, és mindig szeretni fogja. „Eddig apa halála volt a legszomorúbb dolog, ami valaha történt az életemben. Ezt soha nem fogom tudni megbocsátani” – mondta.

Julius a szobájában üldögél – Fotó: Callaghan O’Hare
Julius a szobájában üldögél – Fotó: Callaghan O’Hare
Julius és Aiden körhintázás közben – Fotó: Callaghan O’Hare
Julius és Aiden körhintázás közben – Fotó: Callaghan O’Hare

Julius öccse kicsit könnyebben beszél a veszteségéről. Amikor Aiden Davidre emlékezik, felhozza azokat a dolgokat is, amiket a terápia során tanult. Nem sokkal ezelőtt, amint hazafelé sétált az iskolabusz megállójából, a fiú egy kék szajkót látott.

„Annyira szép volt, hogy nem hittem volna, hogy igazi. Annyira nyugodt volt, nem olyan vagány, mint a többi” – meséli Aiden. A fiú úgy véli, az édesapja jelent meg neki a szajkó formájában, hogy vigyázzon rá.

Aidan az apja portréjával – Fotó: Callaghan O’Hare
Aidan az apja portréjával – Fotó: Callaghan O’Hare

„Mindig hagynunk kell neki egy kis helyet a szívünkben, és egy nagyobb helyet az érzelmeknek” – mondja. „Mindig szeretni fogom. Mindig hiányozni fog. És soha nem fogom elfelejteni” – jelentette ki a bátyja, Julius az apjukról.