Az HBO Maxon futó Eufória első évadánál látszott, hogy a sorozat képi világát biztos kezekben tartják. A sorozat vezető operatőre, Rév Marcell neve után lassan már azt kell írnunk, hogy magyar származású operatőr, az elmúlt öt évben magyar produkciók közül csak Enyedi Ildikó Feleségem története című filmjében dolgozott. 2018 óta két gyerekével és feleségével, Geréby Zsófia divattervezővel az Amerikai Egyesült Államokban él és dolgozik, szakmai okai nem is lehetnek arra, hogy visszatérjen Magyarországra.
Tanulmányait 2003-ban kezdte az ELTE-n, filmtörténetet hallgatott, 2006-tól a régi SZFE film- és televízió operatőr szakára járt Máthé Tibor osztályába, 2011-ben diplomázott. Már végzősként klasszisnak tartották, ami igen rövid idő alatt be is bizonyosodott. Most azonban nem vesszük végig alkotói pályáját, hanem annak egy fontos és a kezdetektől a mai napig jelenlévő inspirációs forrásáról, a fotográfiáról beszélgettünk vele, privát, munkához használt, munka közben és csak úgy készített analóg fényképeiből válogattunk.
Mindenféle fényképek
Rév Marcell szerényen próbálta hárítani, hogy mindenféle fényképeiből egy önálló válogatást publikáljunk itt a Telexen, azt mondta, hogy ő nem tartja magát fotósnak. Úgy gondolja, hogy a fotográfia művészet, az operatőrség pedig inkább egy mesterség. A fotográfia fogalmát referenciaként használja, mint szerinte mindenki, aki vizuális területen dolgozik. Az az attitűd, ahogy ő a fényképeket készíti, vagy azokat használja, nem egy fotográfus hozzáállása. Vannak olyan képek, amiket csak azért csinál, hogy legyen egy jó képe, és nincs mögötte alkotói gesztus. A képekből persze ugyanúgy tanul, inspirálódik, emellett kiadók, fotósok albumait gyűjti és digitális mappákba is rendszerezi a munkájához szükséges saját képeit és az interneten gyűjtött fényképeket.
Amikor csak teheti, ezekhez a gyűjteményekhez nyúl minden munka kezdetén, aztán kimondottan az aktuális munkára létrehoz egy újabb gyűjteményt. Ha van elég hely, akkor a képeket a falra tűzi, hogy egyben is lássa, később a speciális feladatra létrehozott válogatásokat elteszi. Amikor megvan a film vizuális esszenciája, hogy miről szól az egész koncepció, nekilát, és jelentről jelenetre felépíti az egész filmet.
A személyesség hatása
Egy kávézós jelenethez nem feltétlenül kávézós képeket kell keresni, egy számítógépes játék is adhat inspirációt, de nem csak azok. Ugyanígy fontos lehet a költészet is. De ha egy fotográfiai példát nézünk, a világhírű fotóművész, Nan Goldin képeit meg is nevezte a sorozat második évadát beharangozó kisfilmben. Nan Goldin képeit nem lemásolni akarja, inkább szeretne olyan fényeket világítani, azt a közvetlenséget megteremteni, ami a kép szereplője és a fotós között van, a személyesség hatását keresi a mozgókép eszköztárával.
Szenzációs hír volt, hogy az Eufória második évada analóg, igazi nyersanyagra forog, nem is akármire, a kifogyóban lévő legendás Kodak Ektachromra. A rendező, Sam Levinson személyesen járta ki a Kodaknál, hogy legyen elég nyersanyag a filmhez. A klasszikus korokat idéző nyersanyagválasztás semmiképpen nem a nosztalgiát akarja előcsalogatni. Annak ellenére, hogy a vizuális koncepció szerint az első évad nagyon is itt van a jelenben, a második ehhez képest inkább a középiskolai évek emléke,
Az alkotók szándéka sokkal mélyebben, többrétűen idézi meg a művészeteket és az emlékeket, csakúgy mint a filmkészítés kiemelkedő pillanatait. Amitől az egész borzasztóan modern lesz, az a kreativitás. A lehetőségek kombinálása és tudatos használata, vagy mellőzése.
Analóg módszerekkel
Rév nem a digitális kor ellen van, egyszerűen csak lehetősége van egy csodálatos látványt létrehozni analóg módszerekkel. Nyersanyagra exponálni egy különlegesen koncentrált tudatállapot: a pontosság, a tudás és a képzelőerő összjátéka, úgy kell látni, mintha a film a szemünkbe lenne befűzve. Nyilvánvaló, hogy nem a nyers képeket látjuk, és itt is létezik utómunka, de a döntések nagyrészt helyben dőlnek el a látvány viszonylatában, ez az analóg gondolkodás az, ami nagyon közel áll a fotografikus gondolkodáshoz, mert nem az a cél, hogy a képek egy régebben készült filmre emlékeztessenek minket végül.
Pedig a régebben készült filmek kapcsán a némafilmek is eszünkbe juthatnak, például a második szezon szilveszteri bulijának a képeivel. De itt idéződik meg újra a kortárs fotográfia is. Képek villannak fel, úgy működnek, mint felvillanó emlékképek, de ez a villanás lehet a vaku fénye is, ami a szereplők adott állapotát rögzíti. Megmutatja, hogy hol tartanak éppen, érzelmi állapotokat is rögzít, amire leginkább a fénykép képes. Az előbb említett kockák is nagyon közel állnak például Nan Goldin képeihez. Művészeti előképként még Frida Kahlót említik most a sorozat kapcsán, de én a családi képek között találtam egy Jeff Wallt is, aminek meg egy Édouard Manet-festmény az előképe, egy újabb verzióját megtalálják lejjebb a képek között.
Több pénz van rá
Rév Marcell vezető operatőre a sorozatnak, de sokat van maga is a kamera mögött, bár ezt komoly szabályozás köti odaát. A vezető operatőrnek külön engedélyre van szüksége ahhoz, hogy személyesen ő üljön a kamera mögé, a szakszervezetek védik a kameraoperatőrök munkáját, de egyszerűen szereti, ha ő fényképezhet. Ha két kamera rögzít egyszerre, fontos, hogy mind a két képet tudja követni, ilyenkor nem tudna beülni csak az egyik mögé. Azonban komoly koreográfia van itt is minden jelenet előtt, mindent mindenkinek tudnia kell arról, hogyan fog mozogni a kamera: kézből, vagy a sínen. A kisebb díszletekben szereti, ha együtt lehet a színésszel, ilyenkor bizalmibb a viszony, és ez személyes jelenléten is múlik. Itt könnyen előfordulnak kevésbé koreografált helyzetek is, néha pillanatok alatt kell döntést hozni: például egy testsúlyáthelyezéssel, hogy a közeli képen mégis többet lehessen látni a másik színész másik szeméből is.
Rév Marcellnek tizenhét éves kora óta van fényképezőgépe, azt gondolta, amikor megvette, hogy ezen keresztül sokat tud tanulni. Amikor még keveset forgatott, azért fotózott, hogy vizuális gondolkodását a gyakorlatban is ébren tartsa. Most teljes szabadságban dolgozik az Eufória sorozat író-rendezőjével Sam Levinsonnal. Azt mondja, hogy ez szellemileg pont az a szabadság, ami a főiskolán volt régen a vizsgafilmeknél, a lényegi különbség csak annyi, hogy több pénz van rá.
