A Los Angeles Times fotóriportere Afganisztánban készült fotósorozatával nyert Pulitzer-díjat

2022-ben is kiosztották a Pulitzer-díjakat, amit minden évben azok az újságírók, fotóriporterek, zenei, irodalmi és dráma kategória nyertesei kapnak, akik a legjobb teljesítményt nyújtották az évben. A Pulitzer-díjra évente több mint 2500 pályamű érkezik, általában 21 kategóriában osztanak ki elismeréseket. A Pulitzer-díj győztese amellett, hogy 15 ezer dollár (kb. 5 millió forint) pénzjutalmat kap, az egyik legnagyobb presztízsű elismerést tudhatja magáénak. (Az idei díjazottakról ide kattintva tudhat meg többet.)

Két fotós kategóriában hirdetnek nyertest minden évben, az egyik a „Feature Photography”, a másik a „Breaking News Photography”. Előbbi kategóriát a Reuters fotósai nyerték az idén: Adnan Abidi, Sanna Irshad Mattoo, Amit Dave és Danish Siddiqui. Képsorozatukban a koronavírus-járvány megjelenését mutatták be Indiában.

A „Breaking News Photography” kategóriában két győztest hirdettek 2022-ben. Egyrészt díjazták a Getty Images fotósait: Win McNamee, Drew Angerer, Spencer Platt, Samuel Corum és Jon Cherry sorozata a Capitolium elleni támadást dokumentálja.

A kategória másik nyertese Marcus Yam, a Los Angeles Times külföldi tudósítója, fotóriportere. Cikkünkben most az ő képeit mutatjuk be. Yam fotósorozata Afganisztánban készült az amerikai csapatok kivonulásakor és utána, a tálibok uralma alatt. Marcus Yam tavaly augusztus 14-én érkezett Afganisztánba, éppen egy nappal azelőtt, hogy az ország a tálibok irányítása alá került. Yam a hatalomátvétel után két hónapon át követte végig afgán emberek történeteit. Ő maga is több veszélyes szituációba került ezalatt, például egyszer tálibok vele is összeverekedtek egy tüntetésen. Ennek ellenére soha nem gondolkodott azon, hogy hazautazik, még akkor sem, mikor a főnökei erről akarták meggyőzni.

Marcus Yam hét éve dolgozik a Los Angeles Timesnál. Kuala Lumpurban született, és ott is nőtt fel, korábbi repülőgépmérnöki pályáját hagyta ott a fotózásért. A fotózásban a célja, hogy a lehető legközelebbről mutassa be a nézőknek a konfliktusokat, a küzdelmet és az intimitást. 2019-ben Yam megkapta a Robert F. Kennedy Emberi Jogi Újságírói Díjat a Gázai övezetben dúló összecsapások dokumentálásáért. Korábban tagja volt két olyan Pulitzer-díjas csapatnak, amelynek tagjai tudósítottak a 2015-ös, kaliforniai San Bernardinó-i terrortámadásokról és a 2014-es, osói halálos földcsuszamlásról. Korábbi munkáival számos elismerést megnyert már, többek között Emmy-díjat is kapott.

Ezzel a sikerrel Yam az első malajziai származású fotográfus, aki Pulitzer-díjas lett, ráadásul rögtön az első évben, amikor külföldi tudósítóként kezdett el dolgozni.

A díjnyertes fotósorozatot az eredeti képaláírásokkal mutatjuk be.

Egy fiú sír, miközben egy férfi egy sérült gyereket visz karjában a kabuli repülőtérre vezető úton, mások egy földön fekvő, sebesült nőnek próbálnak segíteni a káoszban. Mindez akkor történik, amikor a tálibok átvették a főváros felett az uralmat, és afgánok tízezrei rohanták meg a repülőteret, remélve, hogy az amerikai katonai szállítógépekkel evakuálják őket. A tálib harcosok fegyverekkel, ostorokkal, botokkal és éles tárgyakkal, erőszakkal tartottak vissza több ezer afgánt 2021. augusztus 17-én. Legalább féltucatnyian megsebesültek, köztük több nő és gyerek.

Tálib harcosok imádkoznak fiatal afgánok mellett egy mecset előtt az esti ima idején Kabulban, 2021. augusztus 26-án. Az Egyesült Államokkal vívott közel két évtizedes harcban a tálibok végig azon dolgoztak, hogy keresztbe tegyenek az afgán kormánynak, vezetőit korruptnak kiáltsák ki, akiknek erői soha nem tudták megvédeni a polgáraikat a csoport kegyetlen támadásaitól. Most azonban a tálibok vannak hatalmon, és ezzel együtt jár egy ijesztő feladat: meggyőzni az afgánokat arról, hogy a tálibok képesek úgy kormányozni és fenntartani a rendet, ahogy harcolni tudnak. Sok afgán még fájdalmas emlékeket őriz arról, amikor legutóbb a fundamentalista csoport irányította az országot.

Nők és gyerekek guggolnak a hőségben egy tálibok által felügyelt ellenőrző pontnál a kabuli repülőtér egyik bejáratánál, az Abbey kapu közelében, 2021. augusztus 25-én. Mind arra várnak, hogy eljussanak a repülőtér brit katonák által ellenőrzött bejáratához. A kapukon kívül, az ekkor még az Egyesült Államok által felügyelt területen is mindennapossá vált a káosz. Még azok is, akiknek volt engedélyük, hogy elhagyják az országot, tömeggel és nyugtalan tálib harcosokkal néztek szembe. Utóbbiak gumibotokat, botokat, ostorokat, puskacsöveket és lövedékeket is használtak az emberek oszlatásához a repülőtér környékén.

A tálibellenes tüntetők Afganisztán függetlenségének napját ünnepelve megpróbálják felhúzni a piros-zöld-fekete nemzeti lobogót. Gyakran megverték őket a Kabul utcáit felügyelő tálibok. Közel 200 ember gyűlt össze a városközpontnál 2021. augusztus 19-én. A résztvevők azt skandálták: „Halál Pakisztánra, Isten áldja Afganisztánt, éljen Afganisztán nemzeti zászlaja”.

Egy sebesült férfi fekszik a Vazír Akbar Hán kórház lábadozóknak fenntartott részlegén Kabulban, 2021. augusztus 26-án. Az ISIS-K terrorcsoport öngyilkos merénylője robbantott a kabuli repülőtér Abbey kapujánál. Sok afgán és külföldi állampolgárt ért el a robbanás. Legalább 170 civil és 13 amerikai katona halt meg, legalább 200 ember pedig megsebesült. A robbanás még jobban megnehezítette az egyébként is rémálomszerű légi kimenekítési műveletet, közvetlenül az amerikai csapatok kivonulásának határideje előtt.

Mohamed Dávúd Szultánzoj korábbi kabuli polgármester (balra) találkozik Hamdulla Namoni új ideiglenes polgármesterrel a kabuli önkormányzati hivatalban, Afganisztánban, 2021. augusztus 28-án. „A tálibok vezetőinek nagy része olyan korú, hogy említés nélkül is nap mint nap érzik a változást Kabulban, mert ők már akkor is itt voltak, amikor kevesebb mint 500 ezer ember lakta a várost” – mondta Dávúd Szultánzoj, Kabul 66 éves polgármestere, egyike azon kevés vezető tisztségviselőnek, aki a posztján maradt, hogy megkönnyítse Namoni dolgát. A polgármester ezzel a tálibok első, 1996-os érkezésére utalt, amikor a polgárháborúban annyira lerombolt fővárosba léptek be, hogy „holttesteket marcangoló kutyák kóboroltak az utcákon. Ehhez képest most egy olyan Kabulba érkeztek, amit nem ért ilyen pusztítás. Minden hibájával együtt ez egy olyan város volt, amelyben volt élet, amely működött, amelyben voltak szolgáltatások, piacok, gazdaság, így egy jobb Kabult örököltek, mint 25 évvel ezelőtt.”

Egy kisbusz utasai nézik, ahogy tálib katonák járőröznek Kabul belvárosának egyik forgalmas utcáján, 2021. augusztus 26-án. A tálib harcosok Afganisztán új rendjének végrehajtói, a kormányzás hétköznapjaitól menekülni vágyó fiatal férfiak, akik hozzászoktak a harcok intenzitásához, de a vidéki élet egyszerűségéhez is.

Az Ahmadi család tagjai és szomszédjai vizsgálják a roncsokat egy amerikai drónról indított rakéta becsapódása után. A rakéta egy lakóövezetben parkoló járművet vett célba Kabulban, a Khwaja Burgha negyedben 2021. augusztus 30-án. Az amerikai hadsereg szerint a légicsapás az ISIS-K fegyveresei ellen irányult, megtorlásképp a terrorcsoport által végrehajtott repülőtéri robbantás miatt. Ehelyett tíz civil halt meg a légicsapásban: Emal Ahmadi családjának több tagja, köztük hét gyerek. Az Egyesült Államok végül „tragikus hibának” nevezte a légicsapást.

Egy katonai szállítógép látható a magasban, miközben az ország elhagyásában reménykedő afgánok a kabuli repülőtéren kívül várakoznak, 2021. augusztus 23-án. Az augusztus eleji tálib hatalomátvétel óta több mint 120 ezer embert menekítettek ki Afganisztánból légi úton az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb tömeges evakuálási műveletének keretében.

Gyászolók siratják halottaikat egy temetésen, hangjukat hajtóművek zúgása nyomja el Kabulban, 2021. augusztus 30-án. Vadászgépek köröztek a dombtetőn fekvő temető felett, ahol az Ahmadi család tagjai temették el 10 hozzátartozójukat, köztük hét gyereket, mindannyian egy amerikai légicsapás áldozatai voltak. Egy nappal az amerikai katonai kivonulás határideje előtt a halál továbbra is kísértette a háború sújtotta országot. A légicsapást az augusztus 26-i, az ISIS-K harcosai által elkövetett repülőtéri robbantás után hajtották végre. Az amerikai hadsereg kezdetben azt állította, hogy egy állítólagos iszlám szélsőséges ellen irányult a hadművelet, aki hasonló támadással fenyegetett. Egy hónappal később megváltoztatták álláspontjukat, de a Pentagon úgy döntött, hogy nem büntetnek meg amerikai katonákat az eset miatt. Emal Ahmadi nem értette, hogyan lehetséges, hogy egy család meghal, és mégsem vonnak felelősségre senkit.

Lajla Hajdari, aki a tálibok hatalomátvétele óta először látogat el az országba, sírva nézi végig a neki „szent helynek” számító, Taj Begum szétbontását Kabul Puli-Szurk nevű negyedében, 2021. szeptember 20-án. A tálibok haragjától tartva Hajdari augusztusban bezárta kávézóját. A kávézó, Kabul kulturális életének egyik központja, a tálibok által bevezetett új rend áldozata lett. „Ez volt az a hely, ahová a nők minden sérelmükkel együtt jöhettek, és beszélgethettek velünk, és beszélgethettek egymással. Visszaadta az embereknek az életüket; nagyon sok emberhez közel állt – mondta Hajdari, elcsukló hangon. – A Taj Begum nem csak egy étterem vagy egy üzlet volt számomra. Olyan volt, mint egy mozi, egy színház, egy hely, ahol férfiak és nők együtt énekelhettek.”

Afgánok tülekednek, hogy üdvözöljék Halil Rahmán Hakkánit, a Hakkáni-hálózat egyik vezető tagját, miután felszólalt az első pénteki imán a tálibok uralma alatt a Puli-Histi mecsetben Kabulban, 2021. augusztus 20-án. A Hakkáni-hálózat az Egyesült Államok által terrorszervezetnek tekintett tálib szakadár csoport, és az egyik legnagyobb ellenség volt, amelyet az amerikai erők két évtizeden át próbáltak legyőzni Afganisztánban. Hakkáni fegyveres őrökkel körülvéve egy puskát tartott a kezében: egy amerikai gyártmányú M4 gépkarabélyt. A szószékről olyan üzenetet küldött, amely egyszerre volt megnyugtató és fenyegető: az élet a tálibok alatt más lesz, mint az általa gyengének és korruptnak gondolt, megbuktatott vezetők idején. „Felszabadítottuk Afganisztánt a nyugati imperializmus és a hitetlenek alól. Afganisztán mostantól békés és virágzó ország lesz, ahol biztonság lesz, nem lesz korrupció és nem lesz lopás” – mondta. Hozzátette, hogy az ország különböző etnikumai és csoportjai mind „testvérek”.

Éjfél után a Fateh Zwak egység tálib harcosai amerikai gyártmányú egyenruhát viselve, amerikai M4-es és M16-os puskákkal, amerikai pick-upokkal rontanak be a Hamid Karzai nemzetközi repülőtérre, 2021. augusztus 31-én. Két héten át a kabuli repülőtér volt az utolsó hely, amelyet még Amerika felügyelt Afganisztánban, a futópályáin zajlott az az eszeveszett művelet, amellyel több mint 120 ezer embert menekítettek ki az országból. Az amerikai kivonulási határidő lejártakor már nem volt ez az aktivitás, órákkal azután, hogy az utolsó amerikai katonai szállító repülőgép felszállt az éjszakába, ezzel lezárva a 20 éves amerikai beavatkozás fejezetét, amely úgy ért véget, ahogyan kezdődött: a tálibok felügyelete alá került Afganisztán.

Az Etilát-e-Rúz című lap újságírói, Nemat Nakdi (28) és Taki Darjabi (22) levetkőznek, hogy megmutassák a tálib harcosok által okozott sebeiket Kabulban, 2021. szeptember 8-án. Mindkettejüket őrizetbe vették, letartóztatásuk után pedig megkínozták őket, mert felvételeket készítettek a nők jogaiért tartott tüntetésről. A tüntetéseket mindössze egy nappal azután tartották, hogy a tálibok bemutatták a kizárólag férfiakból álló ideiglenes kormányukat, amelynek tagjai között nemcsak nők, de etnikai kisebbséghez tartozók sem voltak. Ezzel a tálibok egyértelműen megszegték azt az ígéretüket, hogy toleránsabb uralomra készülnek. „Nem hagyták, hogy ellenálljak” – mondta Darjabi az őt és kollégáját ért brutalitásról. Elmondása szerint a földre lökték, megkínozták és eszméletlenre verték, majd egy udvarra vitték, és vizet öntöttek rá. Még akkor is ott volt, amikor Nakdit behozták. „Azt kiabáltuk, hogy újságírók vagyunk, de őket nem érdekelte – mondta Nakdi. – Azt hittem, hogy meg fognak ölni. Folyton gúnyolódtak rajtunk, és azt kérdezték, hogy filmezzük-e őket.”