Láttam már diktatúrát
2022. május 6. – 23:13
Stalter György a magyar szociofotó második hullámának kiemelkedő tagja, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, fotóriporter. Képszerkesztőként, alkalmazott fotósként és oktatóként is a hazai fotósélet meghatározó alakja. Harmadik, saját fényképeit megmentő kiállítása – hogy ez mit jelent, arra mindjárt visszatérünk – nemrég nyílt meg az Artphoto Galériában; ezekből az eddig publikálatlan képeiből válogattunk.
Stalter György tulajdonképpen a nagyközönség előtt gondozza a saját archívumát. Első alkalommal 2016-ban nyúlt újra egy régebbi anyagához, egy könyv kimaradt képeit nézte át és Régi/Új képek címmel kiállította a Mai Manó Házban. Más világ című, Magyarország legszegényebb cigányságát bemutató, feleségével, Horváth M. Judittal közös albumuk 1998-ban jelent meg. Kerényi György az album bevezetőjében egyszerűen Cigányországnak nevezte a könyv világát, ami valójában csak látszólag része Magyarországnak.
2018-ban a Fuga Galériában rendezte második leletmentő kiállítását. Itt a húsz-harminc évvel korábban, a nyolcvanas–kilencvenes évek afrikai válságövezeteiben, valamint Vietnámban, Kambodzsában, Kínában, Kubában, a Fülöp-szigeteken, Indiában, New Yorkban készült anyagait válogatta újra, az akkor le sem nagyított, de időközben fontossá vált képeket hozva a felszínre.
Stalter György a nyolcvanas években fotóriporterként a sajtóban dolgozott. A Magyar Ifjúság és a Képes 7 című hetilapoknak a szomszédos országokban is készíthetett riportokat. Azokra a helyekre ment, amelyek politikai helyzete hasonló volt az itthonihoz, de ahol valójában sokkal keményebb volt az élet, mint itt. Érzékeny látásmódja miatt sok fotóját a szocialista sajtó inkább nem is közölte, mert egyszerűségük kellemetlenül szembesítette volna az olvasókat a valósággal.
A most következő fényképek a Régi/Új képek tematika Láttam már diktatúrát című harmadik állomásai. Az exponált negatívokról a korabeli riportokban eddig csak töredékek jelentek meg, ez volt a fotográfus másik oka az újraválogatásokra. Természetes, hogy a negyven éve pályán lévő alkotó látásmódja akár többször is változik. Sok kép már nem tűnik annyira fontosnak, mint a készítésük pillanatában, és ez fordítva is igaz. De az idővel a szakmai látásmód és a trendek is változnak, az újraválogatás ezekhez egyaránt próbált alkalmazkodni. De nincs itt szó köpönyegforgatásról, az alkotói attitűd képmutató váltogatásáról. Ezek a képek évtizedek óta készen vannak, és az új helyzetben éppen olyan jól működnek, mint ahogyan Stalter szeme a múltban meglátta.
Kincses Károly fotómuzeológus kérdezte Staltert, hogy az ebrendészes anyag hogyan kerül a Lenin-szobor eltávolítása, a szovjet csapatok kivonása, a lengyel narkósok, az ukrán határzár és a tápiószelei jelvényüzem képei közé, mert szerinte a sintéres sorozat kilóg. Stalter szerint viszont mindez nagyon is egyszerű: a kiállítás anyagát egy életérzés tartja össze, így lesz helye az ebrendészes sorozatnak is a mostani válogatásban. Ahogyan bánt a diktatúra az emberekkel, a halottaival, a múltjával és jelenével, ugyanolyan kegyetlen volt az állataival is. Valószínűnek látszik, hogy ez az életérzés Stalter György anyagainál messzebbre kiterjed, és sokszor az életmű egészére is értelmezhető egységet hoz létre.
