Meglátni valamit, amit eddig nem is vettünk észre

Évekkel ezelőtt egy rákosszentmihályi kertész az egész napos fóliasátrazás után a tévében Kepes András műsorát nézte. A vendégek között volt Kardos Sándor is, a Hórusz Archívum különös varázsú képeiről beszélgettek. Az ott látottak-halottak nagy hatással voltak a rákosszentmihályi férfira, és elővette az egyik régi szelfijét, amit egy állványra rögzített fényképezőgéppel készített a gép önkioldós üzemmódjával. (Ez a kép a cikk tetején látható.) Ha nem látja a műsort, talán soha nem veszi észre, hogy a kedvenc színésze, Arnold Schwarzenegger, szobája plakátjáról a pisztolyát az ő halántékához tartja. Jót derült saját felfedezésén, és a Kardostól kapott új nézőpontjáért hálából elküldte ezt a képet, hogy a Hórusz Archívum része legyen. Ez egy igazi win-win történet, amiben tényleg az a hihetetlen, hogy a kép készítője évekig nem látta meg azt, amit mi ennél a képnél rögtön észreveszünk.

Az amatőröktől nyúlnak a profik

Az emberek egy része valószínűleg nem teljesen sótlan, szeretnek viccelődni magukon, egymáson, kamerával a kezükben is. Ez a fényképezéssel egyidős tevékenység lehet akár az egyik belépő a képalkotásba. Tudatosan hozunk létre valamit, beavatkozva a képszerkezetbe, felrúgva a képalkotás szabályait. Szerencsére a szabályok határai egyre inkább elmosódnak. Igazából az a leggyakoribb, hogy valami olyasmin nevetünk, amin a másik nem tud.

Egyre több kiállítótérbe lépve bárki megfigyelheti, hogy van egyfajta képi felszabadulás, az alkotók sokszor a privátfotó mintáit veszik kölcsön több-kevesebb sikerrel. Kardos úgy tartja, hogy „az úgynevezett nagy fotográfusok az életben látnak meg olyan vonatkozásokat, amiket a benne részt vevők nem érzékelnek, és azt rögzítik, tehát lényegében az életből választanak. Az amatőrök kezén milliószámra készülnek fotográfiák, ahol hasonló jelenség állhat elő, remekmű születhet anélkül is, hogy ezt akár a fotós, akár a képen szereplő emberek észrevennék. A kiválasztás szempontjából pedig közömbös, hogy a mögöttes tartalom felismerése az exponálás előtt vagy után, esetleg évtizedekkel később jön létre.”

A lényeg tehát, hogy valami történjen: egy munka akkor működik, ha képes hatással lenni és megváltoztatni a megszokott dolgokat, az a legjobb, ha utána képesek vagyunk máshogy nézni azt, amit látunk, vagy meglátni valamit, amit addig nem is vettünk észre.

A fotós nem egyedül maga készíti a fotóját

Sokan és régóta próbálják megfogalmazni, hogy mitől olyan különlegesek a Hórusz Archívum képei. Somogyi Zsófia művészettörténész szerint „ezekben az elrontott, véletlenül sikeredett fotókban kisiklik a mindennapi mechanizmus, és létrejön valami csodálatos, ahogy Kardos fogalmazta. Amiből kiderül, hogy a fotós nem egyedül maga készíti fotóját, hogy a pillanat, amit megörökíteni szándékozott, sokkal több rétegű volt, mint ahogy az az emberi szemnek akkor látható volt. Hordozhatnak e fényképek furcsa együttállásokat, összesűrűsödött pillanatokat, a földi realitásnak szinte ellentmondó, azt döbbenetesen kiegészítő/magyarázó jelenségek, események lenyomatait, vagy egyszerűen bizonyságul állnak elképzelhetetlen pózoknak és szituációknak, nézőpontváltásra késztetve ezzel a nézőt.”

Legutóbbi hóruszos cikkünkben említettük, hogy sok múzeum nem tud mit kezdeni a múlt személyes dokumentumaival, így a képeket sem képes helyzetbe hozni, láthatóvá tenni. Szerencsére akadnak kivételek, mint a Néprajzi Múzeum jövőre húszéves programja, a MaDok. „A MaDok a jelenkorkutatás múzeumi programja, amelyet 2003 óta a Néprajzi Múzeum szervez és koordinál. A MaDok-program fókuszában a kortárs tárgyi világ megőrzése és a jelenkor múzeumi dokumentálása és bemutatása áll.” A programhoz idén csatlakozott Gellér Judit, aki eddig a Capa Központ kurátoraként dolgozott, mostantól a programban ő a privát fotókért felel. Véleménye szerint nincs veszve semmi a jövőben sem, mert „úgy tűnik, hogy a fotótechnika változásai leginkább mennyiségi és kevésbé minőségi változást hoztak a privátfotók készítésében”. Amíg a múzeum nem nyitja meg a kapuit, elsősorban az online ismeretterjesztésre helyezik a hangsúlyt, a Facebook-oldalon havonta cserélődik, hogy ki ül a klaviatúránál. Februárban Gellér Judit posztol majd, akinek a doktori kutatása is a privátfotó köré épül.

Isten veled, Beke László!

A héten elhunyt Beke László művészettörténész egy régebbi megnyitóbeszédében így foglalta össze egy hasonló válogatás lényegét: „Ebben a válogatásban kifejezetten az a jó és kívánatos, ha a kép rossz. Rossz pedig Horus [sic!] értelemben mindaz, ami különös, furcsa, aberrált, blőd, kínos, vicces, ízléstelen, kegyetlen, morbid, ciki, camp, vagyis ami eltér a normá(lis)tól.”