A világ célja csak egy könyv

2022. január 22. – 17:43

Másolás

Vágólapra másolva

Na most akkor vegyétek elő az atlaszaitokat! Gazdasági világatlasz, történelmi atlasz, mindenféle atlaszok. Az avítt, pontatlan, az idő múlásával feltárult bizonyosságokat idővel újra és újra korrigálni kell. Mindig kérdéses lesz, hányadik kiadás alapján tanulunk, a legfrissebb éppen csak készülőben van. Ülünk a tanórán, elővesszük az atlaszt, unatkozunk, mert rosszul tanítják, de talán mégis felfejthető belőle az utolsó kiadásig felhalmozott tudás. Szerencsére a képeknek hatalmuk van, és már be is indul a fantáziánk, vágtatunk, elfoglalunk, átrepülünk, aranyat bányászunk, letelepedünk, megállapodunk, kísérletezünk. Létrehozzuk a könnyűipart, itt akkor ruhagyár lesz, senki sem fog fázni. A ruhához textilt kell festeni: vegyipar, még több munkahely. Az ember érti magát, uralja a világot, és diadalt arat. De a lényeg a gyerekkorban kezdődik, abban a pillanatban, amikor elindul a képzelet, és átrajzoljuk a térképeket.

A Kiscelli Múzeum templomterébe belépve különös és Gerhes Gábor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész szándékai szerint lélegzetelállító látványban lesz részünk. Egy komor fekete kocka áll a főhajó közepén, jó nagy és sötét. Három oldalán ablakok, rések, nyílások, a negyediken a bejárat. Lehetne könyvtár, vagy A könyvtár, minden az adott valóság léptékein múlna csak. Egyszerre illusztratív és önálló mű, saját magának is a makettje. Jöhetne az álmainkból, tiszta formáit láthattuk már valahol máshol is, minden részét ismerjük, csak így egyben még sosem állt össze pont ez az építmény ebben az épületben. Ha könyvtár, akkor a tudást könyvek formájában kell hogy őrizze. Kimozdult az oltár, a templom közepére került, egy helyre koncentrálva a tudást és a hitet.

Bábeli könyvtár

Ha Jorge Luis Borges Bábeli könyvtárára gondolunk – ahol minden könyv azonos nagyságú, terjedelmű és kötésű –, akkor valóban minden meg kell hogy legyen a könyvekben. Ha belépünk az építménybe, a belső térben majd kitágulhat a végtelen rendszer, létrejön az a könyvtár, hiszen minden a képzeletünkön múlik. Ebben a könyvtárban egyetlen könyv lenne, Gerhes Gábor öt éve készülő ATLAS-a, pályája eddigi legkomplexebb műve, és kicsit az eddigi munkásság összefoglalása. Tizenkét önkényes, különböző terjedelmű fejezeten keresztül épül fel benne egy világ. Az ATLAS csak képekből áll, mellé további magyarázatokat nem kapunk. Az atlaszok az enciklopédiák és a lexikonok rokonai, képes kiegészítői, mindegyik az emberi tudás írásos és képes komplex ismereteinek a sűrítménye, gyűjtünk és átadunk általuk.

Ennek az atlasznak a képei néhány kivétellel egyetlen műterem tárgyasztalán készült fotográfiák, sehova sem kellett kimenni és összegyűjteni őket. A gyerekkorban indult gyűjtögetés Gerhes életében valójában sosem ért véget. Kincseit elővette és megvizsgálta, szétszerelte, és újraalkotott belőlük egy belső világot, ami nagyon hasonlít az ismertre. Egyetlen fejezet mutat túl csak a műterem elzártságán, a A természetről fejezet képei: A természeti képek viszont – hogy maradjunk a műteremben – készülhettek úgy is, hogy csak kinéztünk az ablakon. Sehová sem kellett menni, hogy leírjuk és számba vegyük a világot. Különös, de nem egyedi munkamódszer ez a tudás leképezésére.

Alapélményünk a bizonytalanság

Gerhes azt kérdezi, hogy „mit kezdjünk a tudományos megismerés klasszikus eszközeivel egy olyan korszakban, amikor a tények egyre kevésbé hatnak a közgondolkodásra, miközben az érzelmeket megmozgató, személyes hitre épülő érvek egyre inkább teret nyernek? Hogyan viszonyulunk a világ jelenségeinek feltérképezését és megértését segítő és a meglévő tudásunkat bizonyító tárgyainkhoz, amikor egyre erősödő alapélményünk a bizonytalanság?”

A fenti kérdésekkel is kezdhetjük az ATLAS megközelítését. Ezeknél talán csak az a nagyobb kérdés, hogy lehet-e válaszolni pusztán képekkel. Mert képekkel kommunikálni kockázatos, és manapság egyre veszélyesebb is. Alig létezik már olyan információ, amit ne lehetne az interneten kikutatni, de ezzel párhuzamosan a források megszűnőben vannak. A tudásunk nagyobbik része sosem volt a miénk, mert másoktól származik, tanuljuk, kapjuk vagy találjuk. Még a napi hírek is gyakran csak egy másik hírre hivatkoznak, ha hivatkoznak egyáltalán. Egy dolog tűnik biztosnak, hogy a világról alkotott elképzeléseinket többnyire magunk írjuk, és a rendszerezését is mi magunk végezzük el.

A világ középpontja

Nem érdemes azzal foglalkozni, hogy manapság túl sok a kép. Aki így közelít, már le is maradt. A médium demokratizálódott, mindenki tartalmat gyárthat, és gyárt is, ennek csak egy része a kép, mert a dolgok többnyire látható felületeken zajlanak. Köztudott, hogy a képeket manipuláló eszközök is elférnek egyetlen készülékben. Ha a képek sokaságától félünk, akkor a korunktól félünk. Olyanok leszünk, mint a zsörtölődő vénemberek, akik azt mondják: ezek a mai fiatalok. Már nem kérdezzük meg egy fényképről, hogy igazi-e, az eredetiség és hitelesség kérdése ebben a formában nem lehet többé aktuális. Egyre inkább minden az ítélőképességünkre van bízva, miénk a felelősség, hogy mit tekintünk igaznak.

A technika felől megközelítve a könyvön észrevétlenül végigvonul a fotótechnika története is. Vannak mobiltelefonnal, zsebben hordható digitális géppel, Pajtással, kisfilmes fényképezőgéppel, nagyformátumú műszaki fényképezőgéppel és camera obscurával készült képek. A műfajtalan fotográfiák között a különbség teljesen eltűnik a könyv oldalain. Nem a technikai képpel, hanem az érzeteinkkel, a befogadással érdemes foglalkozni.

A világ megismerésének a teljességére törekszünk, miközben tudjuk, hogy ez lehetetlen. Ha sikerülne is, nincs terjedelem, ami ezt képes lenne befogadni. Miközben „Éppoly kevéssé vagyunk középpont, mint bármilyen más pont az univerzumban”, írta Giordano Bruno, és idézi Gerhes Gábor az ATLAS – A világegyetemről kötetében. Időszakosan néha érdemes kijelölni középpontokat, és Gerhes Gábor világának a középpontja most egy ideig a Kiscelli Múzeumban látható.

A szerző engedélyével az ATLAS képeiből teljesen önkényesen válogathattunk.

Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Fotó: Gerhes Gábor
Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass