Mi a jó francos nyavalya bajunk van nekünk mindennel?

Tavaly év végén tűnt fel egy interjúban a Többet vártam projekt a Hype&Hyper oldalán. Góg Emese vizuális művész Gondnok Projekt néven régóta foglalkozik talált és amatőr képek művészeti felhasználásával. Legutóbbi munkája a Fortepan archívumából válogat, az eredmény kíméletlenül leplezi le a legfőbb lelki hungarikumunkat, hogy valójában mindannyian savanyújóskák vagyunk.

A jó ötletek gyakran nagyon egyszerűek, most például csak két komponensből áll össze egy zseniális és nagyon szórakoztató sorozattá. A Fortepan-képekhez tapasztalataim szerint mindig érdemes hozzátenni valamit a saját tudásunkból is. A történeti tematizálás helyett most a múlt századi fotók mellé mai Google-értékelések kerültek. Góg Emese először a Google-értékelések között kezdett el kutatni, és később keresett hozzá képet a Fortepanon. Képet találni a nehezebb, a hülyeség valamiért könnyebben adja magát. A szöveggel párosított fotókat nézve elkerülhetetlenül szembesülünk azzal, hogy nekünk mindig van valami bajunk. Semmi sem elég jó. Régen minden jobb volt.

Hülye hegy

Vajon mi vesz rá bárkit is arra, hogy egy hegyet vagy egy tavat mindössze négy csillaggal értékeljen? Vagy hárommal. Esetleg kettővel. Nehéz megérteni, hogy miért is várunk mindig többet, aminek az oka valójában leggyakrabban a saját tájékozatlanságunk. Valamiért imádunk panaszkodni és másokat hibáztatni az elégedetlenségünkért. Belekötünk mindenbe, mert nincs, amihez ne értenénk azonnal és jobban. Beleértve a koronavírust, a futballválogatottat, a költségvetési hiányt.

Góg Emese munkája könnyedén leplezi le mindennapjainkat, vagy talán inkább a munkaszüneti napokat, amikor nagy elvárásokkal indulunk neki a világnak. Alapból előszeretettel kérdőjelezünk meg mindenféle teljesítményt, képesek vagyunk számon kérni egy hegycsúcson, hogy az csak egy sima hegy teteje, semmi több. Egészen konkrétan a Kékestető négy pontot kapott, de az is teljesen érthetetlen, hogy az esztergomi bazilika a Google értékelése szerint csak 4,8 pontot ér, nem pedig ötöt. Valószínű az olyan keserű tapasztalatok húzzák le az értékelést, ahogy az olvasható:

„Abból az évi több mint 70 milliárd forintból, amit kapnak a pénzünkből, lehetne ingyenes a belépő és a mosdó is. Azt se feledjük el, h a felmenőink adójából épült. És még az egyház kér magának tiszteletet, miután tiszteletet nem ad.”

Azonban van olyan keresetlen komment, amire időnként mégis érdemes válaszolni: „Tisztelt xxxxxx xxxx Úr! A templomba ingyenes a belépő. Üdvözlettel: a Bazilika csapata.”

Rajtunk kívül álló okok

Egy ilyen értékelést azért volt jó ötlet egy régi fotón elhelyezni, mert időtlenné teszi a problémákat, olyan, mintha általános alannyal lenne dolgunk. Ezt erősíti az is, hogy a régi fotó szereplőit a problémázó bőrébe bújtatjuk, így az egész egy idősíkra kerül. A kép szereplői lesznek a kommentelők, de akár mi magunk is lehetnénk, a két összetevő végül egy jól olvasható történetté áll össze. Kivel nem történt még olyan, hogy valamit pusztán azért nem tudott, mert nem nézett utána.

Eszünkbe juthat még az a magvas mondás, hogy nem láttam, de szar. Valójában sokkal jobb lehetne a világ, ha tudnánk, hogy éppen miről is beszélünk. Nem tudom, van-e másik nép, amelyet ennyire jellemez az állandó panaszkodás. A cikk elején említett interjú kedvéért két olyan kép is készült, amit a művész nem az értékelések között talált, hanem ő maga írta. Dermesztő, hogy ez a két fiktív értékelés mennyire működik, mennyire lehetne valós is. Egyet most mi is berakunk a sorozatba, de csak a cikk végén áruljuk el, hogy melyik volt az. Jó szórakozást kívánunk!