Az ismeretlen Práter utcai nő halálfélelmében fotózta az ablaka alatt zajló ötvenhatot

A képek felbukkanásának dátumára már nem emlékszik pontosan Kardos Sándor, ahhoz köti, hogy akkoriban a Bajcsy-Zsilinszky út 56.-ban lakott, és ez számára különös színezetet ad a történetnek. Vasárnap volt, amikor becsöngetett hozzá egy ismeretlen orvos. A hetvenes években egy cseppet sem volt biztonságos dolog 56-os fotókkal mászkálni, de talán még azokról beszélni se, valakire ismeretlenül rábízni pedig kimondottan kockázatos dolognak számított.

Különös véletlenek sora

Az idegen elnézést kért, és elmondta, hogy ő egy körzeti orvos, és az egyik betege bízta rá ezeket a képet. Valahonnan hallotta, hogy Kardos képeket gyűjt, és mivel sem az idős hölgy, sem ő nem mert ilyen képeket az otthonában tartani, ezért elhozta. A képek történetéről annyit tudott, hogy a betege készítette, aki se előtte, se utána soha nem fényképezett, a kamera se az övé volt, valamelyik családtagé lehetett, és a szekrényben hevert.

Ezekben a képekben nem csak az a különös, hogy fennmaradtak, hanem az, hogy egyáltalán ilyen minőségben elkészültek, megannyi véletlenen múlott ez. A nő az utcában lakott, az ablaka alatt zajlott az ütközet, ami nyilvánvalóan a magasföldszintről végighallgatva rettentően félelmetes lehetett.

Halálfélelmében az ember ritkán nyúl a fényképezőgéphez, csak a legbátrabb fotósok kiváltsága ez. Ő csak annyit tudott, hogy a lakásban van egy fényképezőgép a szekrényben. Nem tudni, mi késztette arra, hogy egy pillanat alatt olyan fotóssá váljon és olyan minőségű fotókat készítsen ezzel a géppel, mint egy haditudósító.

Az látszik, hogy a lövöldözések után, eleinte csak a redőny alatt dugja ki a kezét, és úgy dokumentál, majd az események végén lemegy az utcára, és ott készíti el az utolsó fényképet. Valószínűleg az első képkockák készítésekor nem néz a keresőbe, egy teljesen amatőr az első használatkor valószínűleg elkerülné, hogy a redőny betakarjon a képmezőbe. Különös szerencse, hogy a gép beállítása megfelel a fényviszonyoknak, így a felvételek expozíciója teljesen pontos az utca árnyékos oldalára.

Hasonlóan van szerencsénk az élességgel is, az éles részek aránya mindenhol megfelelő. Nem tudjuk, hogy miért kilenc kép készül a harmincöt milliméteres nyersanyagra, egy filmre általában harminchat felvétel készíthető a Leicának is nevezett formátumon. Az én tippem az, hogy egyszerűen ennyi film maradt a gépben, és ezt az ösztönös dokumentációra mind el is használta. Az egész eseménysorozatot a nő a Práter utcai csataként beszélte el az orvosának.

Hat nap szüntelen harc

Amit biztosan tudunk, az csak a helyszín. A képek készítésének lehetséges idejéről Eörsi László történészt, az 1956-os Intézet Alapítvány munkatársát kérdeztük:

„A képek az októberi harcok végére datálhatók. Ekkorra már az ottani felkelők a képeken látható lövegeket megszerezték a szovjetektől. Hogy pontosan mikor, hogyan, arra nincsenek forrásaink. Az októberi harcok idején történt, hogy a tűzoltókat is mozgósították, ha felgyulladt valamelyik épület. Novemberben sokkal kockázatosabb volt oltani, akkor a szovjetek ebben a városrészben mindenre lőttek, ami mozgott. Ugyanezért a nagy tömeg miatt is valószínűbb az októberi időpont. A teherautókkal zsákmányolt harci felszereléseket is hoztak – nem tisztázott melyik laktanyából –, ez is októberre utal, a novemberi harcok idején nem érkeztek ilyen szállítmányok. Nem is érkezhettek volna akkor, a fő utakat teljesen megszállták a szovjet páncélosok.”

Olyan kifejezés, hogy Práter utcai harc, nem szerepelt eddig. A környéken október 24-étől 29-éig mindenütt összecsapások zajlottak, permanens harc volt abban a hat napban, 29-e délutánig.