Ukrajna, kolesz verzió

2021. augusztus 22. – 15:22

frissítve

A kollégista lét mint élettapasztalat Magyarországon egyfajta nem szégyellendő, inkább kreativitással, leleményességgel, közösségi élményekkel (és alkohollal) átvészelhető szegénységként vonult be a köztudatba. Olyannyira, hogy így is mémesedett. A kollégium az a hely, ahol a hűtő sosincs igazán tele, de jellemzően van benne valami, ami már majdnem megromlott. A kollégium az a hely, ahol a csönd épp úgy ritka luxus, mint a több rétegű WC-papír, ahol az ember sosincs egészen egyedül vagy egészen otthon. De a kollégium az a hely is, ami egyfajta átmeneti otthonként az önálló, felnőtt élet előszobáját jelenti évente több tízezer magyar egyetemista számára.

Na de milyen lehet ugyanennek a léttapasztalatnak az ukrán verziója?

Ezt próbálja megragadni a 25 éves, Odesszából származó, de jelenleg Párizsban tanuló fotós, Daria Svertilova a Temporary home (magyarul Átmeneti otthon) című projektjében. Számára azért izgalmasok az ukrán kollégiumok, mert a maguk ellentmondásos módján azt testesítik meg, ahogyan változik az ukrán mentalitás és a globalizáció felé halad az ország.

„Azért fotózok kollégiumokat, mert a szovjet örökség és az új, nyugatbarát generáció szembenállását reprezentálják”

– mondja Svertilova, aki szerint Ukrajnában manapság a szovjet időkből származó kollégiumok jelentik a szociális lakhatás egyetlen formáját. A legkevésbé felszerelt, többágyas szobákban lakók számára a havidíj 10 eurónak (azaz nagyjából 3500 forintnak) megfelelő összegről indul, de az ennél valamivel nagyobb „luxust” biztosító férőhelyek sem kerülnek 30-35 eurónál (10-13 ezer forintnál) többe havonta. Ez az összeg Nyugat-Európából nézve kifejezetten olcsónak tűnhet és a magyar árakhoz képest sem mondható drágának, de érdemes ehhez azt is hozzátenni, hogy még a legolcsóbb opció is az ukrán minimálbér 10 százalékának felel meg.

Az ukrán kollégisták a szó szoros értelmében a szovjet idők maradványaiban élnek, de a projektben a 2000 után született generációra fókuszáló fotós úgy látja, az alanyai kicsit sem nosztalgikusak a szovjet múlt iránt. „Nyomát sem lehet felfedezni az elmúlt rendszernek sem azokban a zenékben, amiket hallgatnak, sem azokban a ruhákban, amikben járnak, sem abban, ahogyan a szabadidejüket eltöltik. Egy részük külföldre vágyik, néhányan maradnának és Ukrajna fejlődéséért szeretnének dolgozni, de egyikük sem tekint a múltba.”

A fiatal fotós korábban maga is négy évig tanult az odesszai egyetemen, de nem volt kollégista. Bár sokszor elment ilyen épületek mellett, a kollégiumok falain belüli élet azután kezdte el izgatni, miután külföldre költözött. Ő úgy fogalmaz:

„Messzire kellett mennem, hogy inspirációt kapjak, és felfogjam azokat a dolgokat, amelyeket korábban nem láttam.”

Svertilova képein általában egyedül szerepelnek az ukrán kollégisták és a fotók nyugodt, bensőséges hangulata éles kontrasztban áll azzal a valóságtapasztalattal, miszerint a kollégiumban minden van csak privát szféra nincs. Amikor arról kérdeztük a fotóst, hogy miért ezt a megközelítésmódot választotta, azt mondta: kifejezetten az érdekelte, hogy a kollégisták hogyan tudják a saját képükre formálni azt az aprócska teret, ágyat (esetleg polcot, asztalt), amit ideiglenesen a magukénak mondhatnak. Ezenkívül a portréi személyes, egyéni jellege a munkamódszeréből is fakad. Mindig egy-egy embert keres meg, nem egy egész szobát, így értelemszerűen csak azok szerepelnek a képein, akikkel eredetileg felvette a kapcsolatot (jellemzően Instagramon) és akiktől engedélyt kapott a fotózásra.

„Eleinte próbálkoztam azzal, hogy véletlenszerűen bekopogtattam egy-egy kollégiumi szobába, de ez nem működött jól. Ráadásul most már ellent is mond annak, amit etikus fotózásnak tartok. Rendkívül fontos a számomra az általam lefényképezett diákok beleegyezése és bizalma, mivel az otthon és a privát tér témájával foglalkozom.”

A saját benyomásai és a fotóin szereplő diákokkal folytatott beszélgetések alapján azt mondaná, hogy az ukrán koleszverzió egyrészt arról a gyors alkalmazkodásról szól, amivel a diákok az új, ideiglenes otthonukat a saját ízlésük és igényeik szerint kialakítják. Másrészt arról, ahogyan képesek szórakozni és kijönni egymással ezekben a terekben.

„Csak 3-4 évet töltenek bennük, mégis a saját képükre formálják ezeket a kicsi szobákat. A kollégiumok kívülről hidegnek és egységesítettnek tűnnek, belül azonban sokféle szobát rejtenek. Ezek nem családi házak és nem is albérletek, hanem a felnőtté válás terei.”

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Fotó: Daria Svertilova
Fotó: Daria Svertilova

Szöveg: Csatári Flóra Dóra; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!